Mit tehetünk egy elhízott kislánnyal?
Az a családom problémája, hogy van egy húgom, aki az utóbbi pár hónapban 13 éves létére több mint hetven kilóra hízott. Nem betegség áll emögött, hanem egyszerűen csak zabál és zabál. Anyukám elküldi az iskolába egy ezressel, a barátnője szerint felvásárolja a büfé chips és pizza készletét. Hazajön, minden nap legalább 3 tányér zabpehely. Átmegy Nagymamánkhoz, aki meg adja is alá a lovat, ott is megeszi a fél hűtőt.
Tudom, hogy sokan támadni fognak, de azért írtam le mert féltem. Így is elég egészségügyi problémája van, nem kell még több az elhízottság miatt. És valljuk már be, hatodikosan 75 kilós egy kislány?
Az a baj ha én vagy apukám, megemlítjük neki hogy ez nem jó, semmilyen szempontból, ordítani hogy kezd hogy mi csak bántjuk, rosszat akarunk neki, anyukám meg bevédi, hogy "jaj nem is vagy kövér hazudnak", pedih tudja ő is mi a helyzet, de nem akar lépni nehogy megbántsa. De mi akkor is féltjük, ez nem egészséges sem normális. Semmit nem akar ellene tenni, ráadásul rettenetesen ellustult. Semmilyen házimunkát nem lehet neki adni, mert felállni alig bír, csak fekszik. Testnevelésből is hármas (ötös volt, kosárlabdacsapatban játszott, de kilépett mert nem ő "fáradt" ehhez). Ráadásul sokan bántják is emiatt az iskolájában. Pedig az osztálytársai szerint semmi nem áll emögött, se szerelmi bánat, a barátnőivel sek veszett össze, tanárokkal sem kapott össze. Egyszerűen csak igénytelen. Mégis mit lehet tenni?
B+
Kamasz
Normális ha sokat eszik..
Olyan nincs, hogy "egyszerűen csak igénytelen", emögött valami probléma egész biztos van.
A 75 kg valószínüleg sok, de azért nem mindegy, milyen magas a húgod - mert egész más a helyzet 150 cm-esen vagy ha 180 cm magas.
Az iskolába nem kellene ezressel küldeni, erre semmi szükség sincs.
Mindettöl függetlenül ki kellene vizsgáltatni, mert attó, hogy látszólag nincs semmi egészségügyi oka, egy csomó olyasmi van, ami nem észrevehetö nem-szakemberek számára.
Ugyanis ha ennyire éhes folyamatosan, az kizárt, hogy az oka csak unalom legyen. Föleg, ha "fáradt", és azért nem sportol, az is betegségre utal.
Feltétlen menjen el apukád vele orvoshoz - mivel anyukádtok a homokba dugja a fejét és nem akar semmit tenni. Egyrészt egy kivizsgálás nagyon fontos lenne, emellett ha az orvos beszél vele, akkor valószínüleg jobban elhiszi, hogy van valami problémája a súlyával.
Mellesleg könnyen lehet, hogy ö is érzi, hogy ész nélkül elkezdett hízni és mivel tehetetlen ellene, ezért úgy van vele, hogy ha így is kövér, akkor legalább egyen jókat, mert úgy is mindegy, és legalább a kaja örömet szerez neki.
Ez a ti hibatok. Nem egy par het, hogy vki 13 evesen 70 kg felett legyen, le se tojtatok szegenyt, most meg mar o sem titeket es persze sajat magat.
A fogyashoz es a szinten tartashoz az etrend a mervado, utana johet az mozgas. Anyukad fozon egeszsegesen(ne csak neki, mikozben ti porkoltet esztek), es ne adjon neki egy ezrest kajara, vigyen otthonrol. A mamat meg le kell allitani hogy ne csinaljon mar konyhai malacot a gyerekbol(foleg nala kell hatarozottan fellepni, mert vegso esetben a hugod hozza fog fordulni). Feloletek is sok tamogatas szukseges, akar beiktatni csaladi turakat, biciklizest is.
Igy lehetne valoban segiteni rajta, nem csak szavakkal dobalozni, meg kinezni, hogy igenytelen.
Nem a gyerek az igénytelen, hanem a családja. Mit tesz anyád/apád a közös asztalra étkezésekkor? Nem pénzt nyomok a gyerek kezébe, hanem tisztességes reggelit, tízórait, ebédet és vacsorát.
A sport önmagában elhízás ellen lópikulát sem ér (tapasztalat), a kulcs a normális kaja. A sport kiegészítés, és igen segít, de önmagában kevés lesz.
Természetesen nem elhanyagolható az utolsó komment kérdése sem, hogy milyen magas, és mennyi túlsúlyról van szó. De valószínűleg nem 180 centi magas a kislány, úgyhogy lesz ott valamennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!