Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Azért utáljuk egymást, mert...

Azért utáljuk egymást, mert össze vagyunk zárva?

Figyelt kérdés

A testvéremmel (15/F) mindig is egy szobában voltunk és mindig utáltuk egymást. 10 éve új házba költöztünk, amit a szüleink terveztek és építtettek meg. Mi egy kb 45 négyzetméteres szobát kaptunk, ahova eredetileg a húgunk (11/L) is be volt passzírozva, de úgy az ágyakon kívül semmi nem fért be a szobába. Ő kiköltözött másik szobába (ott sincs hely az ágyának, matracon alszik), mi pedig öcsémmel ketten maradtunk, de képtelenek vagyunk elviselni egymást. Nem állunk rosszul anyagiakban, nem emiatt van ez a nyomorgás, nem tudom, miért kellett 3 gyereknek egy szoba.


Én mindig is csendre, nyugira vágytam, szeretek aludni, így szívem szerint 9-10 órakor már ágyban lennék, de sokáig nem tudok aludni, mert valaki biztos, hogy felzörög. Illetve nagyon nehezen tudok elaludni, bármi apró zajra felébredek.


Öcsémnek valamiért kényszeresen kopognia, csörögnie, zörögnie kell valamivel mindig (ez pedig eléggé idegesítő, főleg, mikor tanulni próbálok, ő meg képes kockulás közben az asztali lámpájából kicsavarni az izzót, hogy azzal kopogjon és észre sem veszi), mindig este 10-11 órakor kezd el tanulni, ami nagyon lassan megy neki, így van, hogy éjfél utánig várom, hogy végre mehessünk aludni. Ő nagyon gyorsan elalszik, hangosan horkol, mocorog, vergődik, az ágy meg mozog alattunk, lehetetlen mellette normálisan aludni. Így alszok napi 5 órát kb, napi 3-4 kávéval tudok csak túlélni egy napot.


Van egy párom, akivel nem találkozok sűrűn, mert a szüleim nem engednek el hozzá, ha pedig itt vagyunk nálunk nagy ritkán, öcsémtől nem tudunk csinálni semmit, mert hárman vagyunk bent mindig, kiküldeni meg nem lehet.


Tesómmal sokat veszekedünk ezek miatt, semmi légteret nem hagyunk egymásnak, magánélete nincs így az embernek, személyes tér nulla, a feszültség pedig folyamatosan növekszik. Azon is képesek vagyunk marni egymást, ha süt a nap, kinyitom az ablakot, vagy csak szellőztetek, ő pedig máris támad, hogy húzzam le a redőnyt is, mert nem látja a monitort, mindig sötét van a szobában és meleg, sokszor büdös is...

Sokszor nekem esett már, megvert, a halálomat kívánta, azt mondta meg fog egyszer ölni, ha nem én ölöm meg magam, a párnája alatt tart egy nagy kést is. Megváltás, ha legalább 10 percre kimegy az egyikünk, de hát az is majdnem, hogy semmi.


Lerajzoltam a szobánkat, látszik, hogy semmi hely nincs, az egész olyan zsúfolt:

[link]


A folyamatos összezártság miatt utáljuk ennyire egymást, vagy ez csak véletlen egybeesés, esetleg emiatt szívózik velem állandóan, csak én kötöm össze a közös szobával? Lehet valami kompromisszumot kötni, alábbhagyni az agresszióval?

Mi erről a véleményetek? Más is közös szobában van/volt a testvérével? Hogy viseltétek?


17/L



2017. márc. 17. 17:52
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
86%
Igen. Mindenkinek szüksége van saját térre meg arra hogy el tudjon vonulni egy kicsit veszekedések után. Az hogy tinik vagytok ront a helyzeten hisz lobbanékonyabbak vagytok.
2017. márc. 17. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
96%
Megragadva a lényeget: rosszul számoltad ki a területet, nem 45, hanem 13,5.
2017. márc. 17. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:

#2:

Jaj, nem is figyeltem annyira... :D Köszönöm!

2017. márc. 17. 18:03
 4/22 anonim ***** válasza:
20%

Édes lányom, 4.5 x 3 = 13.5 m2 , és NEM 45! (ált.iskola 2. osztály)

45 m2 pl. az én lakásom: 2 szoba,fürdő,konyha, előszoba, kamra és hárman élünk benne.

Próbáljatok békességben elférni vagy kérd meg testvéredet, hogy tanuljon este a konyhában. A szülők nem segítenek?

2017. márc. 17. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
88%

Igen. Ahogy az első is írta, mindenkinek szüksége van személyes térre. Nektek hatványozottan, hiszen kamaszok vagytok, ráadásul különböző neműek is... eszembe nem jutna egy szobába rakni titeket. Ha valamiért ennyire nyomor van (de írtad is, hogy elvileg nem pénzhiány az oka), akkor inkább a 11 éves lányt tenném be melléd, az öcsédet meg oda, ahol most a húgod van - több szempontból is. A legjobb persze az lenne, ha mindhárman külön szobában lennétek!


U.i.: a 45 nm-en nekem is megakadt a szemem, gondoltam jesszus, az egy kisebb lakás alapterülete, létezik ekkora szoba, és ha igen, hogy lehet benne nyomorogni? :p :)

2017. márc. 17. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
88%
Ja, a lényeg kimaradt: természetesen beszélnetek kellene erről a szülőkkel - ha már maguktól nem jut eszükbe, hogy ez így nem oké...
2017. márc. 17. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 A kérdező kommentje:

Beszéltem már erről a szüleimnek, és hát ők is látják, hogy ez így nem okés, de nem nagyon foglalkoznak vele.


Igen, tudom, elszámoltam, valamilyen oknál fogva összeadtam az oldalak, elnézést kérek mindenkitől...

2017. márc. 17. 18:35
 8/22 A kérdező kommentje:
Oldalakat*
2017. márc. 17. 18:35
 9/22 anonim ***** válasza:
91%

Akkor beszélj velük megint. Aztán megint, és megint, addig, amíg el nem kezdenek érdemben foglalkozni a témával. Vond be az öcsédet is, akármilyen feszkó van köztetek, ebben akkor is partner lesz, tuti.

A szüleid szobája mekkora? Mert ha nagyobb, mint a tiétek, akkor lehetne cserélni, aztán legalább leválasztani valahogy. Bár, ha 10 éve építették, akkor gondolom amerikai konyhás, nappalis, pici hálószobás lakás...

Az a verzió, hogy az öcséd cseréljen a húgoddal, nem megoldható?

2017. márc. 17. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:
Nagyon sokszor van vita emiatt az egész családban, tehát feltűnt a szüleimnek már rég. Az ő szobájuk kicsit nagyobb, mint a miénk, és a húgom velük alszik, tehát nem igen lehet vele cserélni...
2017. márc. 17. 20:29
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!