Ha a gyereknek nincs joga beleszólni hogy legyen-e testvér, akkor ugye a szülőnek sincs joga ingyen bébiszitternek használni az idősebb testvért?
Most nem rólam van szó, mert már 22 éves vagyok és a testvérem csak 1 évvel fiatalabb. Csak belegondoltam most ebbe.
Pl mire ovodás lesz a kistesó a nagyobb gyerek meg még tini, anya apa megy vissza dolgozni milyent lehet, aztán egész héten rá van sózva a nagyobbra a gyerek. Ezt mégis hogy gondolják a szülők?
Szerintem alap dolog, hogy nem vállal be az ember még egy gyereket, ha nem bírja megoldani az egyik szülő az otthon maradást anyagi vagy má okok miatt. Már nagyszülőrenis pofátlanságnak tartom folyamat rásózni az unokát, mert már nem ott tartunk mint 50 éve hogy együtt él 2-3 generáció, hanem jobb esetben mindenki a saját háztartásban él.
Most eltekintve attól, hogy ezzel a nagyobb gyerek szabadságát veszed el, főleg nyáron…. Ha a kisebbel valami lesz, akkor a nagyobb lesz elővéve és hibáztatva, szóval a felelősség nagysága is nagyon nem fair ingyen munkáért, mert ez ingyen munka. Az hogy eltart a szülő lehetőségeihez mérten az a kötelessége. Pont. A gyerektől maximum házimunkát lehet elvárni cserébe, nem egy másik életért való felelősségvállalást.
Ettől nem lesz jobb a testvéri kapcsolat sem. Nagyapám pl amíg élt nem bocsájtotta mrg se a szüleinek, se a húgának hogy “elvették a tinikorát”, nem is lett neki egynél több gyereke. Van olyan ismerős, aki mesélte hogy a nagyanyját a nővére elvitte az anyjuk munkahelyére és ott hagyta, mert nem bírt vele.
Velem biztos nem csinálták volna ezt meg. Én szépen ott hagytam volna a kistesót az ovodába, úgyis anyámmal veszekedett volna nem velem, nyaranként meg szépen reggel elmentem volna mielőtt felkel mindenki, aztán nézhettek volna. Aztán milyen jogon büntettek volna engem? Mert nem vagyok hajlandó elvégezni a szüleim dolgát? A gyerek dolgait a két szülőnek kell megoldania, minden más csak mellébeszélés é szerintem nagy szemétség a nagyobb gyerekkel kicseszni, mert a szülők nem bírtak előre gondolkozni.
"Biztos nem vette volna el, főleg miután 16 éves koromban mentem diákmunkára és abból volt telefon és pc is.
Azonkívül meg milyen jogon vette volna el? Hogy nem végzem el az ő meg apám dolgát?"
Mert a szülőd és amíg nem vagy 18, bizony joga van hozzá. Sőt, képzeld ahhoz is, hogy besetaljon veled kézen fogva a gyamhivatalba és lemondjon a szülői felügyeleti jogáról. Onnantól pedig állami gondozasba kerülsz. Ha már végletesen gondolkodsz -oviban hagyod a teszt, stb- akkor itt vannak végletek, mint következmények.
#6 Egyem azt a kis érzékeny lelkedet, bocsáss meg :D
Nem, nincs gyerekem. Nem is akarok.
De mindig elszomorodom, amikor látom az életképtelen (egyébként én sem vagyok öreg) fiatalabbakat, akiknek a házimunka nem fekszik, aztán az iskolában is teljesíteni kell, és úristen 8-12 óra, hát az nem gyere be, igen is tartsanak el :)
Tisztelet persze a ritka kivételnek.
#7 Azóta azért sokat fejlődött ám a gyermeknevelés, azt adták tovább, amiben ők is felnőttek. Ma már a legtöbbért kirongyol a Gyámügy, akkor ez volt a természetes.
Füvet nyírni és ingyen bébiszitterkedni heti 5 nap azért nem ugyanaz 15-ös!
A kérdésben amugy is írtam hogy házimunka elvárható….
14-es! Lehet egy olyan szülők nélkül jobb a gyereknek, aki megcsinálják, de nevelni nem akarják a gyereküket.
"Lehet egy olyan szülők nélkül jobb a gyereknek, aki megcsinálják, de nevelni nem akarják a gyereküket."
Lehet. Vegulis az államigondozas azt jelenti, 5 csillagos wellness hotelben fogsz élni, személyzet lesi minden kívánságod.
Mire jó ez a nyavalygás most, kérdező? Kelted a feszkót?
Nyilván nem szabad kihasználni a nagyobb gyereket, ez alap.
Amikor én születtem, az idősebbik tesóm 15, a másik 9 volt. Nemhogy rájuk voltam bízva, de azon versengtek, hogy mikor foglalkozhatnak velem. Amikor megszületett az öcsém, szintén versengés volt. Ez ki is tartott nagyon sokáig.
Úgy látom, hogy nevelés kérdése az, hogy az idősebbik tesónak felesleges nyűg a kicsi vagy szeretettel és törődéssel fordul felé és szívesen sertepertél körülötte. Manapság nem trendi felkészíteni a nagytesót a kicsi érkezésére, emiatt a nagy nem nézi szívesen a kicsit, féltékeny rá, utálja, irigyli a figyelmet tőle. Pedig 9 hónap alatt bőven fel lehet készíteni egy gyereket erre.
#16 És szerinted ez hogy derül ki? Mi alapján döntenéd el, hogy ki vállalhat egy ne adja Isten több gyereket?
Van pár ismerősöm, akiknek egy van, körülöttük forog a világ, kisujjukat sem kell megmozdítani, mert hát gyerek (van köztük 30 éves gyerek is, de lényegtelen).
Ha nem lesz apu-anyu-nagyszülő aki gondoskodik róla, az élettől fogja mind a legnagyobb pofonokat kapni.
19
Konkrétan az "ott hagyom az oviban" meg az "elmegyek otthonról mielőtt felkelnek" lépésekkel azonos szintű reakcio
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!