Normális hogy a báttyám barátnője akivel 1 éve vannak együtt mindenhova velünk jön?(Családi nyaralások stb.)
"ha a szülők szívesen viszik a párt is, akkor az tök jó"
De nem csak a szülőket érinti a kérdés, hanem a testvéreket is. Őket miért oké belekényszeríteni egy olyan helyzetbe, ahol egy félidegent is kerülgetniük kell? A családi nyaralásnak szerintem az kéne, hogy legyen a lényege, hogy a család jól tudja érezni magát - abban pedig a szülőkön kívül a testvérek is benne vannak, mások viszont nem.
Nem csak a szülőket érinti, de azért ők fizetik. És az idősebb testvér is a család tagja, ő meg a csajával érzi jól magát a nyaraláson.
Plusz igazából az egész kommentem arra ment rá, hogy bizonyos kor után az ember a párjával akar nyaralni, és nem a szüleivel meg a tesójával. Szóval két opció van, vagy viszik a párt is, vagy járnak ezentúl az idősebb gyerek nélkül nyaralni. Persze, ha mondjuk az adott gyerek 15 éves, az nyilván más. De egy 18-20+ dolgozó embernek van X nap szabadsága, amit nyaralással tud tölteni, nyilván inkább megy a párjával.
De igazából pont ezért nem értem, hogy sokan minek erőltetik ezt a több generációs együtt nyaralást. Biztos van ahol működik, de legtöbb esetben a tini is inkább lógna a haverokkal, a korosztályával, és a szülőknek is pihentetőbb a nyafogó kamasz nélkül.
Amúgy végső soron mindegy. A kérdező nem válaszol, mivel párszor jól le lett oltva szerintem már nem nézi a kérdést. Így azt sem tudjuk, hány évesekről van szó, miért baj a kérdezőnek, hogy a csaj is megy, a szülőknek mi a véleményük, a báty elmenne-e a csaja nélkül, vagy akkor inkább kihagyja az egészet... Így nem lehet válaszolni, mindenki a sztori mögé képzel egy szituációt a saját tapasztalatai alapján (én pl a csaj szempontját tudom áterezni, és alapból az a kiindulópontom, hogy egy ilyen nyaralás inkább nyűg, mint öröm). Másnak meg mások az egyéni tapasztalatai, ezért mást lát a kérdés mögé is.
"ők fizetik"
Nyilván ők fizetik, ha egyszer ők a családfenntartók... De nem attól lesz jó egy családi nyaralás, hogy puccparádés helyre mennek milliókért, hanem attól, hogy együtt a család. A család. Nem a család plusz félidegenek.
"a csajával érzi jól magát"
Akkor menjenek el kettesben is nyaralni. De attól, hogy szerelmes, még ne legyen önző.
"legtöbb esetben a tini is inkább lógna a haverokkal, a korosztályával, és a szülőknek is pihentetőbb a nyafogó kamasz nélkül"
Szerintem meg legtöbb esetben a tini szívesen megy a szülőkkel is - meg külön a haverokkal is. És a szülők is szeretnek (még) a (kamasz) gyerekeikkel együtt (is) nyaralni legtöbb esetben.
"azt sem tudjuk, hány évesekről van szó, miért baj a kérdezőnek, hogy a csaj is megy"
Valószínűleg pont azért, mert még tini a kérdező, ezért még épp eléggé kötődik a testvéréhez.
Igen, kérdező valószínűleg tini. De a báty simán lehet egy 20 körüli fiatal felnőtt. Akinek nincs ideje/kedve mindenkivel is elmenni nyaralni, mert van önálló akarata.
Ha a felvázolt szituban a kérdező ragaszkodik a bátyjához, akkor neki kell kompromisszumot kötnie. Mivel senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy elmenjen egy olyan nyaralásra, amire nem akar. A kérdező ne legyen önző, fogadja el, hogy ha a bátyjával akar nyaralni, akkor ez van. Vagy ha nem tudja elfogadni a csajt, akkor ne várja el a bátyjától, hogy részt vegyen a nyaraláson.
Azért nehogy már egy szerelmes felnőttől el legyen várva, hogy kötelező legyen az öcsikével/hugikával is elmenni a nyaralásra, amihez a csaja nélkül semmi kedve. Hadd maradjon otthon, egy családi nyaralás régen rossz ha kötelező.
De ez is csak feltételezés, hogy a kérdező ragaszkodik a bátyjához. Simán lehet, hogy őt is rühelli a csajával együtt. Akkor megint más a szitu.
"ha a bátyjával akar nyaralni, akkor ez van"
De ő nem "a bátyjával" akar nyaralni, hanem "a családjával", ami a bátyja nélkül nem "a család" - és a bátyja barátnőjével együtt sem "a család".
"csak feltételezés, hogy a kérdező ragaszkodik a bátyjához. Simán lehet, hogy őt is rühelli a csajával együtt."
Akkor nem tette volna fel a kérdést.
"nehogy már egy szerelmes felnőttől el legyen várva, hogy..."
Épp ez az: sokkal inkább elvárható egy felnőttől (és még akkor is, ha a bátyja nem nagykorú, inkább felnőtt, mint a kérdező, hiszen idősebb) az, hogy tekintettel legyen a saját családjára, mint egy tinitől az, hogy tekintettel legyen a bátyja (aktuális) szerelmére.
"ha emiatt egy év után még érezhetően úgy bántak volna velem ... a szülők ... Ha addig úgy álltak a menyhez ... csak ünnepnapokon nyitják a szülőkre az ajtót ... miért mindig a másik anyós látja csak az unokát ..."
Itt most a testvérről van szó, nem a szülőkről.
"Azért nehogy már egy szerelmes felnőttől el legyen várva, hogy kötelező legyen az öcsikével/hugikával is elmenni a nyaralásra, amihez a csaja nélkül semmi kedve."
Azért azt szögezzük le, hogy ha valaki csak a párjával érzi jól magát, ott komoly bajok vannak. Egészséges felnőtte ember képes a barátaival és a családjával is jól érezni magát. Nem mondom hogy pár óránként nem jut eszébe a párja, de attól még boldog .A kapcsolat első pár hónapjában normális hogy csak a másikról szól az életük és ha 2 wc lenne a fürdőben, sz*rni is együtt mennének, de 1 év után ez már nem játszik.
"Azért nehogy már egy szerelmes felnőttől el legyen várva, hogy kötelező legyen az öcsikével/hugikával is elmenni a nyaralásra, amihez a csaja nélkül semmi kedve."
Akkor ne menjen. Nincsen elvárva semmi. Ha ez nem elvárható ey szerelmes felnőttől, akkor az igen, hogy legyen annyi vér a pucájában, hogy odaálljon a szülei és a testvére elé, és azt mondja, hogy: "Figyeljetek, én most inkább a párommal megyek nyaralni, mert ahhoz van kedvem."
Ja bocsi, csak akkor meg neki kéne fizetnie az egészet. az meg nem gyere be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!