Miért ilyen? Nyíltan kérdezzek rá? Vagy engedjem el?

Én sem szerettem a gyerekeket, de sajátot vállaltunk, az valahogy más. Amíg nem volt gyerekem, kifejezetten nem szerettem gyerekek közelében lenni, mert a közönség elvárt valamilyen viselkedést, amit én nem tudtam megadni. Nem tudtam, mit kezdjek egy babával. Sógornőm azzal jött, hogy így gyakorolhatnám a babázást, mert ő sem értette meg, hogy van, akinek ez nem jön magától.

Most sem rajongok mások gyerekeiért, de legalább már tudok velük kezdeni valamit.

Ha nagyon zavar, kérdezze meg a férjed, elvégre ők a testvérek. Ők ezt könnyebben le tudják rendezni.

Vagy o is szeretne, de nem jon ossze nekik. Ezert erintene a kisbaba kozelsege ilyen erzekenyen.

Vagy pedig ot (is) idegesitik es/vagy nem tud mit kezdeni veluk.

En magam sem. Szeretem a gyerekeket, ok is engem, de egy ido utan megunom oket, s akkor jobbak tavolbol. Tesom gyerekeivel is mar akkor voltam el, mikor beszelni kezdtek. Igaz, akkor sem sokaig. Nekem nincs gyerekem, nem szeretnek.

Sztem a ketto kozul valamelyik.

Ne vedd a szivedre, nem hiszem, h miattad van. Ne vedd fel a bunko kommenteket!

Szerintem ha A) nem szereti a gyerekeket, vagy B) zavarban érzi magát vagy C) ő is szeretne és valami ciki versenynek fogta fel, amiben veszített... stb. akkor is ha egy városban lakom a közeli rokonommal és szeretnék vele jó kapcsolatot fenntartani, olyan 1-2havonta csak eszembe jut érdeklődni, hogy van.

De nem tudsz ellene tenni, ha ő nem akar szorosabb viszonyt veletek, vagy csak a tesójával beszélget, de te valamiért nem vagy neki szimpatikus. Maradj nyitott, néha, de legalább valami ünnepek alkalmával te vagy a férjed hívjátok el újra és újra. Ha mindig kimenti magát, akkor meg ez van sajnos. Attól biztos nem lesz jobb, ha emészted magad, s ez nem téged minősít.

(Egyébként sokaknak valami fura elképzelése van, azt hiszik, kidbabás családban úgyis csak zavarnak, meg ha valaki anyává alakult, akkor más ember lett és úgysem ér rá. Sokan elmagányosodnak ezért kisbaba mellett, elmaradnak a barátok. És ez pont ilyen 8 hóstól másfél évesig szokott mélyponton lenni. A gyerekek is megérzik, hogy fellélegeznél, mire pont jön a szeparációs szorongás... Érdemes hát akkor is menni közösségbe, keresni a kapcsolatokat, ha logisztikailag macerás.)

Próbáltad már áthívni kávézni vagy bármit?

Én a saját húgommal vagyok így, a városunkba költöztek, tökre örültem, hogy közelebb leszünk, de valahogy miután megszületett a gyerek, elmaradtak a találkozók. Egyszer-kétszer hívott babanézőbe, volt, hogy rosszkor, de mondtam alternatív időt, jó persze, aztán mikor én kerestem, sose volt jó, mert ja most a baba, ja most a nagyihoz mennek, most ez, most az.

Végül nem is tudom, kb fél éves volt a kislány, mikor először láttam? Azóta is ilyen évi egy-két alkalom a találkozó velük, ha meghív, akkor igyekszem úgy alakítani, hogy ne kelljen nemet mondani, de én nem erőlködöm, mert minek.

Szeretem a húgom, szeretem a gyerekeket, de nekem is megvan a magam élete, nem fogok könyörögni, hogy hadd menjek már hozzájuk.

De az is lehet, hogy úgy van vele, hogy a nagyszülőknél letudjátok a kötelező köröket, hiszen ott úgyis találkoztok, pluszban minek zavarjon. Jelezd felé, hogy neked hiányoznak a régi "összejárások".

Na de az ember rokonhoz nem babázni megy.

Ha te utálod a macskákat vagy csak nem érdekelnek, de a tesód (akivel addig jóban voltál) beszerez egyet, onnantól nem mész többet látogatóba hozzá?

A baba meg nem is valami zavaró kiegészítő, szintén ember és a rokonod. Ahogy 80 éves nagyinak meg lehet hallgatni emberségből, szeretetből a túl részletezett esztékás kalandjait, úgy egy babára is rá lehet évente párszor mosolyogni meg megkérdezni a szülőket, hogy mi a helyzet. Ez még igazán messze van attól a túlzó gyerekutáló képtől, hogy színpadiasan tapsikolnod kell egy teli pelus felett. Attól, hogy valakinek gyereke lett és éppen az tölti ki a napjait, ezért érthető, hogy ez a témája (ugyanúgy, mint aki munkahelyet váltott, házasodott vagy épp diétázik... stb.), nem szűnt meg ugyanaz az ember lenni.