Mit gondolsz az "Amíg az én kenyeremet eszed"-mentalitású szülőkről?

Istenem, mennyi korlátolt, demagóg, dogmatikus gondolkodású ember van.

1. A családi kötelék valóban fontos, valóban fontos a gyereknek is együtt húzni a szülőkkel és összetartani.

2. DE! Semmi nem indokolja, hogy a szülők a szeretet és a pozitív megerősítés helyett hatalmi drámákat alkalmazzanak az akaratuk érvényre juttatására.

A verbális fenyegetés a gyerekben szorongást kelt. Egyre nagyobb megfelelési kényszert. A passzívagresszív szülő pedig ezzel visszaélve egy örök alkalmatlanságérzetet és negatív önképet plántál a gyerekébe.

És ugyan (köszi) jól lepontoztatok, de tényleg az ilyen szülőt fogja leszarni a gyerek később és lesznek szívszorító nagypapik, akiknek meg kell rendezni a saát halálukat, hogy összejöjjön a család, mert tényleg évtizedekig még karácsonykor is szarnak a fejükre.

Na vajon miért? Azért mert amikor felnőttként a gyerek azzal szembesül, hogy egy görcsös és szerencsétlen lúzer, mivel úgy nevelkedett, hogy vastag csövön kapta a negativitást, akkor szinte ledolgozhatatlan hátránynal indul az életben.

És ezt a tehetetlen, alkalmatlan, drámázós, passzívagresszív mérgező szülei cselekedeteinek ok-okozat összefüggésű következménye.

Ez pedig nem jó sem a szülőnek, sem a gyereknek.

Olvassátok el Mányai Zsuzsa színésznőről szóló kis cikkecskét, akit pont ez a mentalitás fertőzött úgy meg, hogy végülis felnőttként öngyilkos lett.

Egy apró részlet:

"Én még ma is jó gyerek vagyok, tudom, mert borzasztóan szigorúan neveltek a szüleim. Ha például dirrel-durral léptem be a lakásba, nem köszöntem, vagy netán elfelejtettem kopogni apám szobájának ajtaján, megfagyott a levegő a házban. Négyéves koromban már karórám volt, de hiába tudtam, mennyit mutat, úgy is elkéstem párszor. Anyám ilyenkor azzal fogadott, hogy megbántottál. Torokszorító érzés volt nekem ezt hallani. "

No ez lenne a cél????????????????

A cikk itt olvasható el:

[link]

Összegezve: a szülők felelőssége sokkal nagyobb és messze túlmutatóbb annál, hogy a saját hatalmukat bizonygassák a mentálisan is fejlődő gyermekük előtt. A gyerek issza a szülők szavát, neki az az etalon a földi életről hosszú évekig. Nagyon nem mindegy, hogy milyen berögződéseket szed össze a szülői nevelés által. Nagyon nem.

Nagyon kíváncsi lennék arra,hogy mit tett a gyerek azért amire a szülők "az én kenyeremet eszed addig..."reagáltak?

Nagyon sok szülő nem tud megbirkózni a kamaszkorú gyerekének fegyelmezésével.Bár nekem sem tetszik amit a szülők kapaszkodóként használhattak.

Mikor mondhatják a szülők a kérdésként felmerült szöveget??

Esetleg tanulásra akarták rávenni?

Ne bömböltesse azt a zenét ami csak neki tetszik?

Ne üljön egész nap a számítógép előtt?

Furcsa új barátait tartsa távol a háztól?

Pénzre volt szüksége?

Alapvetően nem segít az otthoni munkában?

Tiszteletlenül bánik a szüleivel?

Nem lehet tisztességesen megítélni egy helyzetet,ha csak az egyik vélemény van és a másik talán sosem fog előkerülni!

21-es számon, ma 07:30-kor írott válaszom elég alacsony pontszámot ért el.

(Nem. Nem visel meg, hála Istennek vagyok annyira biztos magamban, hogy vadidegenek mániákus pirosgombfétise nem fog kizökkenteni.)

De akik ellenezték a válaszomat, vitába szállnak vele, kérem írják meg a konkrétumokat, hogy szerintük miben nincs igazam.

Előre is köszönettel.

Szerintem gáz.

1) Attól még nem lesz jobban igazuk.

2) Az ilyenek általában olyan senkik, akik annak örülnek, hogy végre van valaki, aki tőlük is függ... csak épp ez a saját gyerekük, akikkel cseppet sem így kellene bánni.

Hatalomfitogtatás: alávaló dolog egy gyerekkel szemben.

Egyértelművé tenni, hogy a szülő neveli a gyereket (és ő is vállalja a felelősséget mindenért), nem pedig fordítva: alapvetően fontos.

Szóval nem mindegy, hogy milyen szituációban hangzik el ez az egyébként nagyon buta mondat.

Ha ez a midnennapos alapvető hozzállás a gyerekhez, az ocsmányság.

Ha egy szülő végső tehetetlenségében már ezt találja mondani a szófogadatlanságra reagálva, akkor sem helyes, de megértem, mert senki nem tökéletes, egyik itt válazsolgató szülő sem, és mindneki mondott már olyat, amire nem lehet büszke. Emberek vagyunk.

Négy gyerekem van, mindegiykük más természetű, és tudom, hogy a szép elmagyarázás, kérés, jutalmazás, pozitív szemléletű fegyelmezés, és a többi meseszép nevelési elv nem minden esetben működik minden gyereknél, még ha ezt azok a kismamák, akik egyetlen szem fél éves babájukkal írnak ide bölcs válaszokat, el sem tudják képzelni (még).