Ha nem teszek apaságit, akkor is kell gyerektartást fizetnem?
"miért akarjátok minden áron a Kérdező nyakába varrni???"
Mert felnőtt férfi, egy pár egyik fele, akinek felelőssége lett volna védekezni, ha nem akar gyereket.
Amúgy igen, ebben a korban ez a gondolkodás már elég gáz, kb. mint egy sértett tini, akinek ráléptek az egojára. A kérdező írta, hogy ha nem a háta mögött lett volna csak becsúszik, akkor vállalná a gyereket. A hazugság miatt a nőt utálhatod, de a gyerek ugyanúgy balszerencséből születik. Ráadásul nem is egyszerű segédmunkásokról van szó a fizu alapján, hanem tanult emberekről.... smh
.lehet lepontozni.
164-es vagyok: én nem ment égetem a nőt, sőt! Ugyanúgy elítélem, ahogy a kérdező. De azt értsétek meg, hogy az a szegény gyerek erről mit tehet? Még meg sem született, de már “bűnös”.
A kérdező sem hibáztatva van, egyszerűen csak meg kéne érteni, hogy ez neki ugyanolyan balszerencse, mintha kiszakadt volna a gumi ugyanúgy nem tudja befolyásolni a gyerek megszületését. A nőt utálja, ő tényleg hibázott, de a gyerek nem. És ha érzelmileg nem is fog tudni hozzá kötődni, a felelősséget akkor is vállalnia kell a gyerektartás formájában.
Utolsó, ez kétségtelen, bár az, hogy a másik fél más szemszögből hogyan látja, az nem igazán befolyásol semmit a Kérdező érzésein ezzel az egésszel kapcsolatban.
De akkor is vicces látni, hogy hányan javasolgatnak olyanokat, amivel biztosan nem a Kérdező jár jól... pl. az összes, aki azt javasolta, hogy a születés előtt ismerje el a gyereket... #1, #2...(stb)
Emlékszem,amikor én voltam hasonló helyzetben, az ilyen ötletekkel tudták a legjobban felemelni a vérnyomásomat... mert ugye, az hogy egy gyerek rendezett családi helyzetbe szülessen mindenre tekintet nélkül, az érdeke a gyereknek, érdeke az anyának... de a legkevésbé se érdeke az apának megnevezni akart baleknak. E felett már csak a "vedd feleségül" lenne, de aki ilyent mondana, az előbb számoljon száztízmillióig - a saját érdekében.
Szóval a polémia valódi kérdése az, hogy előrébb való-e a gyerek érdeke a férfi (vagy épp a nő) érdekénél. Erre szerintem az egyértelmű válasz a NEM, nem előrébb való.
Csak hát amíg a nő ennek megoldására rendelkezik az abortusz lehetőségével, a férfinek legális úton nincs a birtokában analóg megoldás sajnos. Márpedig, amire nincs hivatalos út, ott szoktak kitaposódni a szürke zónás spontán ösvények, mint a tartásdíj-elkerülés, vagy minimalizálás.
Azt meg már csak a férfi dönti el a saját helyzetét ismerve, hogy esetleges balekként mégis vállalja a tartásdíjat, vagy a kockázatok ismeretében rálép az általad említett szürke útra.
A legideálisabb megoldás talán az, ha a születés után a férfi bizonyítható módon megkéri az anyát a DNS vizsgálat elvégzésére, mert ha a nő kib.szásból nem menne bele, hanem beperelné, akkor a bíróságon a férfi védekezhet azzal, hogy ő megpróbálta peren kívül rendezni a dolgot és így talán mentesülhet az eljárás költségei alól.
Sokan egyszerűen nem fogják fel, hogy miről van szó. Most adott egy magzat, aki meg fog születni, lesz belőle egy gyerek, aki nem tehet semmiről. Haljon éhen a birka szülei miatt? Vagy mi az elképzelése néhány válaszolónak?
Nagyon felnőttes gondolkodás kibújni minden felelősség alól....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!