Miért várja el sok szülő a kitűnő bizonyítványt?

Többen is nagyon jó dolgokat írtak. Én is azt látom, hogy a szülő a saját életét akarja a gyereke teljesítménye által igazolni. (Lám, milyen tökéletes gyereket neveltem, milyen jó szülő vagyok.)

Én elit gimnáziumba jártam, ahova úgy kerültem be, hogy semmiféle különórára, előkészítőre nem jártam. A saját önszorgalmamból tanultam meg olvasni még óvodás koromban, és míg más a barátaival bandázott, én regényeket olvastam, némelyiket többször is egymás után.

Mindig meg akartam felelni, saját magam előtt is ciki volt négyest kapni bármiből. Apám meghalt kiskoromban, anyum pedig sosem dicsért. Természetes volt, hogy én mindig jól teljesítek, hogy én komoly vagyok és megbízható, hogy versenyeket nyerek.

Mégsincs valami sikeres felnőttkorom. Tizenévesen fellázadtam az egész ellen, és pont akkor nem akartam már teljesíteni, amikor igazán fontos lett volna. Még diplomát sem szereztem. A mostani fejemmel azt látom, hogy azok a "közepes" osztálytársaim, akik sosem akartak megfelelni, valahogy mégis többre vitték az életben, mint én.

Már szülő vagyok. És azt az elvet vallom, hogy a gyerekemnek abban kell jónak lenni, ami érdekli, amit szeret. Lehet ez iskolán kívüli dolog is, sport, vagy zene, és azok a tárgyak, amiket szeret. Nem akarunk elitsuliba járni - pedig én ott dolgozom - , hanem kiegyensúlyozott gyerekkorra törekszünk, normális, teljesíthető elvárásokkal. És le van ejtve, ha a h.lye matekból becsúszik egy rossz jegy.

És dicsérek. Dicsérek, a munkájukért, az erőfeszítésükért, hogy igyekeznek helyt állni ebben az egyébként teljesen elcs.szett oktatási rendszerben. Majd meglátjuk, mire felnőnek, hogy vajon jól csináltam-e.

Akkor én szerencsés vagyok.

Kitűnő tanuló vagyok, de a szüleim sosem követelték. Volt olyan amikor 2 db négyessel zártam az évet. Elvoltam keseredve, és magam sem tudom miért de félve adtam oda a bizonyítványomat anyuéknak. Anyum nem értette miért vagyok elkenődve. Mondtam, hogy mert 2 négyesem van. Erre apám: " Én azt se tudtam, hogy van olyan, hogy négyes.. " Majd elővették a régi bizonyítványukat, hogy nézzem meg, és legyek büszke az eredményeimre. Ők nagyon büszkék rám, mert már így is jobb vagyok mint ők voltak. Sosem várták el, csak annyit, hogy magamért tanuljak, mert ez a jövőm.

"Rendkívül intelligens, legyen szó történelemről, írókról, költőkről, matematikáról, fizikáról, mindenben otthon van."

Az intelligencia nem azonos a műveltséggel. Apukádnak nyilván jó a memóriája, azonfelül érdeklődő ember lehet. Én is művelt embernek tartom magam, de az, hogy különböző témákban otthon vagyok, nem az iskolának, még annyira sem az iskolai jegyeimnek tulajdonítható, hanem annak, hogy egész életemben sokat olvastam, és szerettem utánanézni az engem érdeklő dolgoknak. És igen, ami engem érdekelt, és utána olvastam, az megmaradt. De nem az, amit az iskolában tanultam.

Nalam is balhe volt ha 4-est kaptam és apám hiaba próbált segíteni matekból vagy fizikából, mindig üvöltött, folytak a könnyeim, úgy éreztem hülye vagyok. Meg is utáltam rendesen, bukdacsoltam gimiben, végül 2 év csúszással estin érettsegiztem kitűnőre.

Én soha nem várok kitűnő teljesítményt, de nálunk mindkét gyerek annyira maximalista magával szemben, hogy engem zavar. Nem tudom mitől lettek ilyenek! A mindkettő kiborul ha egy doga 4-es lesz, nem győzöm vigasztalni őket. Ez se normális. Úgy erzem a gimisnek semmi élete, egész délutan es este tanul.... és én el se várom!! Már próbáltam beszélni vele hogy lazítson, jó a 4-es is, de nem.... :-(

Nálunk is mosolyszünet volt napokig egy-egy gyengébb jegy miatt, anyám olyan volt, mint egy élő felkiáltójel, akit megsértettek, és csalódást okoztak neki. Én meg baromira rosszul éreztem magam.

Azt tanultam meg belőle, hogy sose tegyem ki a gyerekemet ennek a frusztrációnak.