Ezt megbeszélhetem a szüleimmel, vagy inkább ne ijesszem meg őket?

nekem is volt hasonló. igazából neked kell magadban tudatosítani, hogy ezek a gondolatok alaptalanok, hülyeségek, rosszul működik az agyad.

nekem amikor egyetemre mentem volt ez, én 170 km-re voltam a szüleimtől. nekem se egyből jött ez elő, hanem hetekkel később, amikor bevásárolni voltam magamnak, egyedül. korábban anyukám és apukám ugrott be kocsival mindig munkából hazafelé, a testvéremmel meg otthon vártuk őket, és kaptunk vacsorát. szóval nekem is hiányzott a megszokás, az otthon melege, a feltétlen szülői szeretet és gondoskodás. én csak aznap este sírtam, aztán rendbe tettem magam. telefonon beszéltem velük minden este, elmesélték hogy mit csináltak, mit főztek, ilyen semmiségek, és úgy jobb volt. egy idő után megszoktam, meg is szerettem az egyedül boldogulást.

neked biztosan nehezebb, mert fiatalabb vagy, mint akkor én voltam, de szerintem ez neked is segíthet.

a halálukra csak egy másik családtag halála óta szoktam gondolni. de ez is hülyeség igazából, mert tudom hogy nincs bajuk. a halál gondolatával meg amúgy is mindenkinek meg kell birkóznia. én úgy gondolom, hogy mivel nem keveset gondolok ilyen dolgokra, nekem könnyebb lesz (volt is már) elfogadni, ha egy szerettem meghal. de nem szabad túlzásba vinni, mert az gondot okozhat. ha jönnek a rossz gondolatok, csinálj valamit. én pl számítógépes játékokkal szeretek játszani olyankor. vagy csak gondolj arra, amikor felbosszantottak és máris könnyebb lesz. :D

ha otthon vagy velük, akkor pedig tölts velük időt, járj a kedvükben, mutasd ki hogy szereted őket, meg értékeled amit érted tesznek. én ha otthon vagyok minden nap kutyát sétáltatok apukámmal, közben beszélgetünk, meghallgatom amiket mond. anyukámnak segítek főzni, közben be sem áll az ő szája se. :D szóval ilyen hétköznapi dolgok is akár. így mégha nem is tűnnek el a rossz gondolatok (bár simán elmúlhatnak, a legtöbbeknél el szokott), mégse lesz semmi bánnivalód.

nem tudom hogy ez segít-e, vagy hogy jó tanács-e (majd úgyis leszavaznak ha hülyeség :D), de én eszerint élek és nekem jó (bár én alapvetően depresszív személyiség vagyok).

"Lány vagyok, anya 56, apa 53 éves.

rettegek a szüleim elvesztésétől."

1. Még relatíve "fiatal" embereket temetsz, akik -elvileg- még sok-sok évtizedig élhetnek.

2. Van egy rossz hírem. Nincs rá biztosíték, hogy te élsz majd tovább.

Hogy telt az éjszaka?

Most ezen a délelőttön is úgy gondolod, minden félelmednek valós alapja volt?

Te magad is tehetsz azért, hogy ez a "fél év" rövidebb legyen. Egyszerűen más hozzáállás szükségeltetik, némi önfegyelemmel, önuralommal megfejelve.

Legyen kikapcsolódást segítő hobbid! Könyv, zene, sport, mittudoménmi : kinek mi jön be internet és a maradék szürkeállomány leépítését szolgáló fácse helyett!

(Esetemben pl. Karunesh zenéje és az olvasás tuti menedék)

Ne legyenek kétségeid, a szüleidtől is támogatást kapsz majd. De ők is lássák rajtad, hogy a változás érdekében te is próbálsz önmagadért tenni. Figyeld magad körül a társaidat és állj szóba azokkal, akin észreveszed, hogy szintén "túlélhetetlen" megpróbáltatásként élik meg a szülőkről való leválás első hónapjait. Lehet, olyasmit hallasz majd tőlük, amit első blikkre nem is feltételeznél. Ugyanis nem vagy egyedül, ezt így "látatlanban" is bortékolhatom.

Szüleiddel lehetőséged van állandó, folyamatos kapcsolattartásra : vedd észre, hogy másoknak még ez sem adatik meg. És az előzőek nem azt jelentik, hogy naponta a szüleiden kell lógnod. "Csak" tudd, hogy biztos a hátország, és ha mélyre süllyedsz a lelki katyvaszban, VAN kihez fordulnod.

Lelkis beállítottságod okán kolesztől függetlenül is indokolt egy alapos kivizsgálás. De neked is be kell látnod, hogy ha most, az első nagy akadály előtt megfutsz, 99.9% az esélyed, hogy nem ez lesz az utolsó kudarcod.

Próbálj meg felülemelkedni az oktalan félelmeiden, higgadtabban gondolkodni és lazíts!

Üdv: tartalmas, szép napot! :)

Néha majd kukkants be ide, írj pár sort a hétköznapjaidról, mi van veled, mit tanácsol a pszichológus, mi a szüleid hozzállása, hogyan éled meg a jó híreket, a mélypontokat

(mert sajna, lesznek ám még, de te számíts rá előre!)

Tartsd szem előtt, akárha valaki sorstársad olvassa majd a soraidat, akár segítséget, biztatást, tippet is találhat ebben a "párbeszédben"! Valaki, --aki pont, mint te miközben átéli a kétségbeesés fokozatait-- önerőből is rájön, hogy a veled történt krízisen neki is át kell esni. Lehet, a te "példád" viszi közelebb annak megértéséhez is, hogy egyáltalán nem lehetetlen igazodni mindahhoz, amit az önállósodás kora megkövetel.

Lehet, ő is ezen a fórumon tapasztaltak után veszi a bátorságot és igenis, segítséget kér...és fogad el. Vagy --még jobb-- éppen te vezeted rá arra, hogy észrevegye: neki is van kitől segítséget kérni, csak nem merte megtenni. Tanulj, üres óráidban pedig foglald el magad! Te is akard, és TEGYÉL IS azért, hogy értelmes tartalommal töltsd a mindennapjaid! :)

Sok sikert és --ha időd engedi-- néha jelentkezz be "közénk is" !

Üdv mindenkinek!

Szép napot !

Történt valami előrelépés?

Könnyebbnek / nehezebbnek találod a helyzettel való megbirkózást? Találtál elfoglaltságot, amivel elvonod a figyelmed azokról az órákról, amikben magad alatt lennél? Valóban olyan hozzáállást, értetlenséget, elutasítást tapasztaltál azoktól, akikre hagyatkozhatsz, akik támogathatnak, vagy egészen másképp látod ma a világot?

Próbálsz nem csupán külső segítségre hagyatkozni? Kérlek, írd majd meg, jelenleg hányadán vagy!

Ha másért nem, hát azért, mert mindig akad néhány, aki úgy kezdi, mint te és lehet, épp a te sorsod alakulása segíti át a holtponton!

[link]

Szabad órádban olvasd el ezt a könyvet, talán akad olyan mondanivalója, amit, ha átgondolsz és tudatosítod, önállóbbá, "ütésállóbbá" teheted önmagad! (✿◠‿◠)

Nagy Judit - Üsd ki a pánikod!: Egy tapasztalt pánikbeteg gyakorlati tanácsai

Üdv mindenkinek :)