Mit csináljak a szüleimmel?
Mostanában nagyon sokat veszekszem velük,nemrég olyan mértékben kikészültem az egyik veszekedésünktől,hogy be kellett vinni a pszichiátriára.
12-13 éves korom óta vannak folyamatosan konfliktusok a szüleimmel. Oké,hogy kamaszkor,meg minden..de ezek azért elég durvák viták szoktak lenni. Gyakran mondanak olyan beszólásokat,amiknek az a lényege,hogy béna vagyok,mindent elcseszek stb. Pedig egyébként nem vagyok rossz tanuló (4,8-as átlag),és azt se mondanám,hogy mindent elrontok. Viszont én nem bírom ki,hogy ne reagáljak a hülyeségeikre,aztán meg én leszek leszidva,hogy mindenen felhúzom magam,meg hozzám se lehet szólni. Pedig ha felidegesítenek,meg tudom indokolni,hogy mi az,ami felbosszantott,és utólag is azt szoktam gondolni,hogy jogosan húztam fel magam. 15 éves voltam,akkor derült ki,hogy depressziós vagyok,szedtem is rá gyógyszert. Már akkor se nagyon értették meg a helyzetet. Azzal próbáltak vigasztalni,hogy másoknak sokkal rosszabb a helyzetük,meg hogy ez csak kamasz hiszti (természetesen ezen is felhúztam magam,aztán a szokásos..). Azóta járok pszichoterapeutához,hogy diagnosztizálták nálam a depressziót(kb 1,5 éve). Néha anyámmal is szokott beszélni. Hiába mondtam a szüleimnek én is és a pszichológus is,hogyha felhúztam magam,akkor hagyjanak félremenni,hagyjanak egyedül;ehelyett tovább hergelnek. Éppen emiatt kerültem be másodjára is a pszichiátriára(amit az elején említettem):nem hagytak békén,provokáltak;én pedig olyan mértékben felzaklattam magam,hogy úgy kellett visszafognom magam,nehogy valami butaságot csináljak (öngyilkosság). Nagyon erős késztetést éreztem.Már bőgve könyörögtem,hogy szálljanak le rólam,mert suicid gondolataim vannak;de anyám lereagálta annyival,hogy csak drámázok.Úgyhogy segítséget kértem a terapeutámtól,ő utalt be a pszichiátriára. És ezek után is én lettem a hibás,ki más.."miért vagyok mindig olyan sz*rkedvű,miért vagyok visszahúzódó,miért vagyok idegbeteg". A pszichiáter szerintem úgy gondolja,hogy nem csak én vagyok a ludas a sok veszekedésben,mivel családterápiát ajánlott fel. Viszont nem tudom,hogy ez javít-e a helyzeten,hiszen eddig se vették figyelembe a szüleim a szakember véleményet. Hogy bírjam ki addig a helyzetet? A szüleim alapvetően nem provokálnak,csak veszekedés közben. Gúnyolódni (szerintük viccből) és engem hibáztatni viszont elég gyakran szoktak. 16/L
válasza:
válasza:Kedves Kérdező!
Ez családon belüli verbális erőszak!
Ezt ma már büntetik! A pszichológusodnak a gyámügyhöz kellene fordulnia. Meg a tanáraidnak is! Meg a szomszédoknak is! Meg a rokonoknak is! Ezek hol a csában vannak ilyenkor??????????
Ha ő nem teszi, menj be te a leleteiddel! De most komolyan!
Ez rohadtul gáz!
Ha gondolod, rámírhatsz privátban is. :)
A gyámügy elvesz a szüleidtől.Utána pedig valòszìnűleg feljelentik a szüleidet gyermek bántalmazásért (vagy valami hasonlò okkal).És vagy mennek a börtönbe,vagy birságolják.
Tönkre fogszenni lelkileg.A tini kor nagy nyomot hagy az emberben élete végéig,mert ilyenkor fejlődsz a legintezìvebben,minden tekintetből.
Kedves 16/L!
Ugyanez volt nalam is.
Nagyon sokat veszekedtem az egyik szulommel.
En is tobb szazszor kikészültem a veszekedésektől,
ugy hogy dadogni kezdtem, es evekig kellett jarnom egy gyogypedagogushoz, aki nem segitett szinte semmit se.
10 éves korom óta voltak folyamatosan konfliktusok az Edesanyammal.
Sajnos azok elég durva viták voltak.
Gyakran mondott o olyan beszólásokat, amiknek az a lényege az volt, hogy béna vagyok, mindent elcseszek.
Pedig egyébként egeszen jo tanuló voltam (4,8-as átlaggal),
és azt se lehetett mondani, hogy barmit is elrontottam volna.
En se bírtam ki, hogy ne reagáljak az Edesanyam hülyeségeire,
es aztán meg, amikor reagaltam, én kaptam a szidast, hogy en "Te mindenen felhúzod magad!", meg hogy "Hozzád se lehet szólni!"
Pedig amikor Edesanyam felidegesített, en is mindig meg tudtam indokolni, hogy mi volt az, ami felbosszantott.
Es persze, hogy jogosan húztam fel magam.
Teneked kisse jobb a helyzeted,
mert Te legalabb *tudod* 15 éves korod ota,
hogy depressziós vagy, es hogy szedsz is rá gyógyszert.
En is depresszios voltam, de nem tudtam hogy mi volt az, es hogy volt-e az, es persze gyogyszert se kaptam.
Nekem se értette meg a helyzetem az Edesanyam.
Azzal próbált vigasztalni, hogy másoknak sokkal rosszabb a helyzete, meg hogy ez csak egy helytelen kamasz-viselkedes.
Teneked kisse jobb a helyzeted,
mert Te jársz pszichoterapeutához,
hogy diagnosztizálnak Nálad valamit.
Nekem az se volt.
Nalam az volt hogy a tanaraim beszeltek, ujra es ujra, az Edesanyámmal.
En is hiába mondtam Edesanyamnak, hogy, ha felhúztam magam, akkor hagyjon félremenni, hagyjon egyedül; ehelyett tovább hergelt az Edesanyam.
Az volt ujra es ujra a baj, hogy Edesanyam nem hagyott békén, azaz ujra es ujra, aggesszivan provokált engem.
En pedig olyan mértékben felzaklattam magam,
hogy úgy kellett visszafognom magam,
hogy nehogy valami butaságot csináljak.
En nem akartam megolni magam soha sem; en csak annyit mondogattam, ujra es ujra, hogy "En nem is akarok elni!"
Edesanyam vagy 30 evvel idosebb volt nalam;
O sokkal nagyobb, es sokkal tapasztaltabb volt nalam.
Tapasztaltan es nagyon rafinaltan, az Edesanyám soha se ismert el semmifele felelosseget.
Tapasztaltan, es jo rafinaltan, velem az Edesanyám csak zart ajtok mogott mert uvoltozni. Veszekedett, mocskolodott. Tizenvalahany evesen, az volt az eletem legeslegroszabb elmenye.
O engem blamalt o mindenert, es olyanokat uvoltozott,
hogy minden az en hibam,
es hogy "Ne legy ilyen erzekeny!"
Az igazsag az volt,
es ezt csak utolag latom, hogy
1) Nagyon ERZEKENY volt Edesanyam,
2) Irdatlan NEGATIV volt Edesanyam,
3) Nagyon ALACSONY volt az onbizalma az Edesanyamnak, amit csak ugy tudott emelni,
hogy hibat keresett, es talalt, masokban, kulonosen bennem, es a viselkedesemben.
És én lettem a hibás mindenert, es en lettem a targya az o provokativ megjegyzeseinek, kritikainak, kerdeseinek, mint pl. hogy "Miért vagy MINDIG olyan morcos, visszahúzódó, es erzekeny?"
Te legalabb jarsz pszichiáterhez.
Nekem az se volt.
A családterápia LEHET hogy segit majd.
Azonban a szakemberek csak tamacsolni tudnak.
A gyeplo tovabbra is a Te szuleid kezeben marad.
Es persze hogy semmi se kotelezi oket arra hogy figyelembe vegyék a szakemberek véleményet.
Hogy hogy bírd ki addig a helyzetet?
Hat, egyszeru, de nem konnyu.
a) Ha van penzed, koltozz el!
b) Ha van egy jo es josagos nagymamad vagy nagyapad, koltozz at kozzajuk!
c) Ha tudsz, delutanonkent, meg este, meg a hetvegeken, tanulj, ammennyire csak lehetseges, a szuleidtol tavol!
d) Tervezz es gondolkozz a jovodon!
Tervezz elore!
Mi lesz erettsegi utan?
Ket eset van:
A) Ha nem taulsz tovabb, azaz ha elkezdesz melozni 18-eves korodban,
akkor majd nem kell majd hogy a szuleiddel egyutt eljel.
B) Ha meg tovabb tanulsz,
akkor meg nem kell majd hogy a helyi foiskolara vagy egyetemre jarj!
Nekem az utobbi segitett.
Ot teljes evig, az egyetemi evek alatt, nem kellett hogy alavessem magam az Edesanyam terrorjanak, kritikajanak, es uvoltozeseinek.
A tavollet se volt tokeletes, azonban az vagy szazszor jobb volt mint "otthon" lenni.
Csak annyi kellett hogy egy kicsit elore-gondolkozzak.
Edesanyam annak idejen csaknem allandoan provokált, azaz csaknem allandoan szeretett volna veszekedni velem.
A legroszabb az aki gúnyolódik (mert megjatsza hogy csak vicc az egesz).
Nalam, annak idejen, vicc nelkul, nagyon is komolyan, es komoly arccal, engem egyszeruen hibáztatott mindenert az Edesanyam, gyakran, es csaknem mindig.
Teneked kisse jobb a helyzeted, mert Te legalabb segitseget tudsz, tudtal kerni, vagy kertel is mar, a terapeutádtól.
Remelem ez segit!
LVM
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!