Miért a gyerek a legfontosabb?

Mert őt te hívtad életre, te akartad, ezért felelős vagy érte. Ő pedig rád számíthat hiszen te vagy neki a mindene amíg kicsi és te gondoskodsz róla. Utána persze amikor gyerekei lesznek a gyerekednek, szivből reméled majd hogy neki is a gyermeke lesz az első és legfontosabb! Mert felelősséggel tartozik érte hiszen ő hívta életre, belőle lett. Egyébként nagyon sok családban a nagyszülőnek az unoka lesz a legelső, amint mesgszületik.

És hát ott az érzelmi rész, amit sajnos tényleg nem lehet elmagyarázni gyerektelennek. Olyan mintha a szerelmet akarnád elmagyarázni egy olyannak aki még nem volt szerelmes, vagy a színeket egy vaknak. Nem bántás, csak tényleg nem lehet.

majd megtudod ha neked is lesz

Te szerinted egy anyukának ki a legfontosabb?1.A saját 3 hetes csemetéje.

Vagy a szomszéd Erszike néni aki hetente add 5 szelet süteményt?

És ne hogy azt mond hogy a szomszéd, mert nem tudom hogy mi lesz!

Ösztönös dolog, de a lényege a fajfenntartás. Még az állatok is feláldozzák magunkat az utódokért.

Más részről a gyerek gondozásra, ellátásra szorul, szülő, vagy egyéb felnőtt segítsége nélkül nem boldogul.

Mert ő fogja kiválasztani és fizetni az öregek otthonát. :D Najó ez rossz poén volt.

"Miért nem pl az anyját, apját stb.?"

Mindenkinek a szülei a legfontosabb, mig nem lesz saját gyerek.

Ettől függetlenül nem lesz rosszabb a kapcsolat a szülőkkel, de egyértelmű, hogy a saját/fogadott gyereked lesz az elsődleges.

Először is ösztönös. Ez az ösztön szinte minden állatban megvan, a fejlettebb állatokban erősebben.

Másrészt: alapvető érzelmi szabály, hogy akire, amire sok időt/fáradtságot szentelsz, az fontossá válik számodra. A gyerek attól válik fontossá számodra, hogy rengeteg munkád és fáradságod fekszik benne! Itt egyszerűen a napi ellátására gondolok, de ide érthetjük a terhesség 9 hónapját, a szülés fájdalmát is. Minél több áldozatot hoztál érte, annál inkább ragaszkodsz hozzá. Ezen felül van "az én vérem" érzés (ez főként apákban erős). Én apaként pl. sokszor rácsodálkozom, hogy fiamnak hasonló természete, hasonló faksznijai vannak, mint nekem. És emiatt sokkal-sokkal megértőbb vagyok vele, mint egy idegen lenne.

Emellett ott van a felelősség és a lehetőség együttes hatása is: rajtad (és házastársadon) múlik elsősorban, hogy a gyerek boldog, kiegyensúlyozott felnőtt lesz-e, vagy sem. Logikus, hogy ekkora felelősség esetén fontos lesz nekem, hogy jól csináljam a szülői feladatomat. Nem "ahogy esik, úgy puffan" módon.

Ezen kívül ott van még, hogy a gyerektől azonnali visszajelzést kapsz. Ha örül, olyan önfeledten tud örülni, olyan túláradóan, ahogyan egy felnőtt a legritkább esetben. És amikor a maga ártatlan módján kifejezi a szeretetét! Pl. épp ma mondta a feleségem, hogy minap, mikor odabújt hozzá a kisfiam, akkor mondta neki, hogy most ő a kiskacsa, feleségem pedig a kacsamama (biztos valamelyik meséből jött ez neki). Vagy amikor a réten sétálunk, és csak úgy eszébe jut, hogy virágot szed anyának.

Ezeket nagyon nehéz gyermektelennek megértenie... Talán aki tartott már kiskutyát, macskát, és nagyon erős érzelmi kapocs volt (van) köztük, annak lehet fogalma erről. Vagy ha valaki hivatásszerűen gyerekekkel foglalkozik, és sokan úgy szeretik, mintha pótmamájuk lenne.

Amúgy természetesen egyensúlyt kell teremteni a gyerekkel és a házastárssal töltött minőségi időben, ill. saját magára is jó, ha időt tud szakítani a szülő. Ezzel együtt is, kicsi korában elsősorban a gyerek érdekét nézi a szülő. És az ő öröme a szülő öröme is, így lesz számunkra is öröm az a program, nyaralás stb., amit gyerekeink kedvéért szervezünk.