Szerintetek abbamarad idővel ez az értelmetlen hiszti?
Adott egy apa, aki elolvasta a lánya naplóját. A lány akkor tizenkilenc éves volt. A naplóját a fiókban hagyta, gyakorlatilag felkínálta az elolvasásra. Durva dolgokat írt meg benne, utólag derült ki, hogy az egyik bejegyzés arra utalt, hogy megerőszakolták, amit nem mondott el a szüleinek. Az apa nagyanyjától kapott egy ékszert, amit elzálogosított, majd kiváltotta. Ez az apának nagyon rosszul esett.
Az apa, miután ezt elolvasta, nem ment haza hajnalig, hanem élete leghosszabb éjszakáján az autóját vezette reggelig, és gondolkozott a környéken. Reggel hazaért, felébresztette az anyát, akinek megmutatta a naplót. Az anyát főleg az izgatta, hogy a lány vagdosta is magát. Ő arra korábban rákérdezett, a lány tagadta, és nem gondolta, hogy a lány tovább folytatta, de a naplóban nagyon részletes leírások voltak erről. Ami az anyát sokkolta.
A lány felkelés után, miután szembesítették a saját tetteivel, még aznap összepakolt és elköltözött a nagyszüleihez. Onnan járt be munkába (egy étteremben dolgozott akkoriban), majd elköltözött társbérletbe, és azóta is csak főbb ünnepeken jön haza, akkor is csak a nagyanyját, öccsét akarja látni. Az öccse mostanában több időt tölt a nővére albérletben (amit egy fiúval és egy lánnyal oszt meg), mint otthon, ráadásul jövőre, ha minden igaz, ő is egyetemista lesz, és teljesen kikerül a gondviselés alól.
A lány is egyetemista, semmilyen támogatást nem fogad el a szüleitől, inkább dolgozik, hogy fenntartsa magát, és emiatt csúszik a tantárgyaival az egyetemen. Éjszaka is képes dolgozni, vagy csak buliból éjjel hazamenni. Az apa és a lánya között gyakorlatilag semmi kapcsolat nincs, a lány nem hajlandó szóba állni vele, három éve kinyomja a telefont, karácsonykor is éppen csak bájcseveg.
Meddig tart még ez? Mikor ismeri fel a lány a szülői jó szándékot, mikor lesz hajlandó megbocsájtani végre az apjának és elismerni, hogy igaza volt, és elfogadni a támogatást, hogy ne csússzon többet az egyetemen? Az összes rokon erről beszél, rendkívül kínos.
Kérdés kiírója: egész kérdésből látszik hogy a lányotokat hibáztatjátok.
Nem gondolod hogy szoomrú dolog amikor lányotok nem tudott nektek beszélni az őt ért borzalmas történésekről?
Nemsokára 40 leszek. Gyerekem nincs, de ha lesz, igyekszek bizalmi kapcsolatot kialakítani vele, hogy hasonló ne fordulhasson elő.
Nem vagyok már én sem gyerek, sem lázadó kamasz.
38 évesen, felnőtt fejjel azt gondolom, hogy a lánynak van igaza.
Azt gondolod, biztosan csak lázadó fiatalok írták a válaszokat?
Ezt benézted.
28 éves vagyok (én írtam a 22.választ)
Két kislányom van, illetve én nevelem a kamasz húgom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!