Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek abbamarad idővel...

Szerintetek abbamarad idővel ez az értelmetlen hiszti?

Figyelt kérdés

Adott egy apa, aki elolvasta a lánya naplóját. A lány akkor tizenkilenc éves volt. A naplóját a fiókban hagyta, gyakorlatilag felkínálta az elolvasásra. Durva dolgokat írt meg benne, utólag derült ki, hogy az egyik bejegyzés arra utalt, hogy megerőszakolták, amit nem mondott el a szüleinek. Az apa nagyanyjától kapott egy ékszert, amit elzálogosított, majd kiváltotta. Ez az apának nagyon rosszul esett.

Az apa, miután ezt elolvasta, nem ment haza hajnalig, hanem élete leghosszabb éjszakáján az autóját vezette reggelig, és gondolkozott a környéken. Reggel hazaért, felébresztette az anyát, akinek megmutatta a naplót. Az anyát főleg az izgatta, hogy a lány vagdosta is magát. Ő arra korábban rákérdezett, a lány tagadta, és nem gondolta, hogy a lány tovább folytatta, de a naplóban nagyon részletes leírások voltak erről. Ami az anyát sokkolta.

A lány felkelés után, miután szembesítették a saját tetteivel, még aznap összepakolt és elköltözött a nagyszüleihez. Onnan járt be munkába (egy étteremben dolgozott akkoriban), majd elköltözött társbérletbe, és azóta is csak főbb ünnepeken jön haza, akkor is csak a nagyanyját, öccsét akarja látni. Az öccse mostanában több időt tölt a nővére albérletben (amit egy fiúval és egy lánnyal oszt meg), mint otthon, ráadásul jövőre, ha minden igaz, ő is egyetemista lesz, és teljesen kikerül a gondviselés alól.

A lány is egyetemista, semmilyen támogatást nem fogad el a szüleitől, inkább dolgozik, hogy fenntartsa magát, és emiatt csúszik a tantárgyaival az egyetemen. Éjszaka is képes dolgozni, vagy csak buliból éjjel hazamenni. Az apa és a lánya között gyakorlatilag semmi kapcsolat nincs, a lány nem hajlandó szóba állni vele, három éve kinyomja a telefont, karácsonykor is éppen csak bájcseveg.

Meddig tart még ez? Mikor ismeri fel a lány a szülői jó szándékot, mikor lesz hajlandó megbocsájtani végre az apjának és elismerni, hogy igaza volt, és elfogadni a támogatást, hogy ne csússzon többet az egyetemen? Az összes rokon erről beszél, rendkívül kínos.


2018. szept. 2. 05:52
1 2 3 4 5 6
 11/54 anonim ***** válasza:
92%

Az egész kérdésből az tűnik ki, hogy csak a lányotokat látjátok hibásnak, minden mással törődsz, csak a lányod valódi érzéseivel, problémáival nem.


A válaszok hatására valószínűleg nem fogsz elgondolkodni de helyedben elmennék egy olyan szakemberhez akit sokan ajánlanak és elbeszélgetnék vele erről, biztos tanácsot adna, miként próbáld jóvá tenni ami történt.


A "családi idil", a "hú mit szólnak a rokonok" stb nem kellene hogy fontosabb legyen annál, minthogy rendbetenni a kapcsolatot és őszintén beszélgetni.


Nem "hiszti" amit a lány csinál. Rendkívül mélyen csalódott.


Valami olyasmi érzés lehet benne, hogy "csak magamra számíthatok az egész életben, megteremtem saját magam számára anyagilag is a feltételeket".

2018. szept. 2. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/54 anonim ***** válasza:
90%

Szülői jószándék?????

Hol? Ez a történet nyomokban sem tartalmaz ilyent. Annál inkább nemtörődöm szülőket, akik most se a gyerek miatt aggódnak...

2018. szept. 2. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/54 anonim ***** válasza:
85%

Ha én lennék a lány helyében, soha többet nem állnék szóba az ilyen szülőnek csúfolt egyedekkel.

Valami nyomós oka volt, hogy nem mondta el ezeket a dolgokat, és ez a "szülőket" minősíti.

2018. szept. 2. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 anonim ***** válasza:
93%

Azt írod: "A naplóját a fiókban hagyta, gyakorlatilag felkínálta az elolvasásra."

Ha ezt még mindig így látod, akkor nem sok remény van a kapcsolat rendezésére. 19 évesen felnőtt, nincs jogod a fiókjában turkálni és a naplóját elolvasni. (Normális esetben egy gyerek naplóját sem olvassa el a szülő).

Korábban is súlyos probléma lehetett a kapcsolatotokban, ha durva dolgokról nem számolt be a lányod. Valószínűleg az öccsével sem elég jó a kapcsolatotok, de legalább a testvérek összetartanak.

A lányod nem érzi veletek biztonságban magát, megteremtette az önálló élet feltételeit, hagyd békén. Amíg nem érted meg, hogy mekkora hibáztatok, addig a szülői jószándék semmit nem ér. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

2018. szept. 2. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/54 anonim ***** válasza:
92%
Talán ha az apja elismeri, hogy a lánynak igaza volt, és nem fordítva.
2018. szept. 2. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/54 anonim ***** válasza:
77%

Bárhol van a napló, NEM olvasod el, az magánügy.

Látszik, hogy a családban semmi bizalom nincs, ami a szülők hibája.

Olyan nehéz lett volna leülni, és megkérdezn, hogy hogy van, történt-e valami?

Érdekes, nálunk a húgom egyszer vágta meg magát, rögtön mindenki észrevette.

A lánynak gratulálok, hogy ilyen fiatalon talpra tudott állni, nem lehetett egyszerű. Lehetőleg kap segítséget, pl a lakótársaitól

Meddig tart? Nem tudni. Talán ha az "apa" bocsánatot kérne a lánytól, akkor esetleg megoldódna.

Ilyenkor meg kit érdekl, hogy a többi rokon mit hisz?

Szegény lány, nem csoda, hogy elmenekült...

2018. szept. 2. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 anonim ***** válasza:
94%
De utálom az ilyen "hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, annak egy leánya" stílusú novellákat. Írj már E/1-ben, ez nem blog.
2018. szept. 2. 09:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/54 anonim ***** válasza:
95%

Elismerésem a lánynak. A minden irányból érkező nyomás ellenére a sarkára állt és otthagyta a mérgező szülői környezetet, önállósodott és az öccsének is segít nehogy ő rosszabbul járjon.


Az írásod alapján borzasztó szülők vagytok. Semmibe veszitek a lányotok magánszféráját, magánéletét és döntési szabadságát, őt és az öccsét is magatokhoz próbájátok láncolni és bele se mertek gondolni, hogy ti vagytok a hibásak a történetben. Ráadásul még csak nem is az érdekel titeket, hogy neki jó legyen és újrakovácsoljátok a családot, hanem, hogy mit gondolnak rólatok a rokonok.


Közeleg a karácsony, de bőven van időtök gondolkodni és mindent megfontolni. Kérjetek bocsánatot a lánytól, ismerjétek be, hogy ti ártottatok neki és ha nem költözött volna el, továbbra is ártottatok volna neki. Nektek kell megváltoznotok, gyökeresen, ha vissza akarjátok kapni a lányt és nem akarjátok elveszíteni a fiút is.

2018. szept. 2. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 anonim ***** válasza:
100%

Ha a naplómat a fiókomba teszem, az nem azt jelenti, hogy felkínálom olvasásra, hanem hogy az a személyes tárgyam, amihez nem szeretném, ha más hozzányúlna.

Ha engedélyt adok vagy megkérlek, hogy végy ki valamit a fiókomból, az sem azt jelenti, hogy ott bármikor kutakodhatsz és bármivel matathatsz.

Csakis akkor matathatsz a fiókomban, ha erre külön engedélyt adok.

A saját fiók bizonyos értelemben, olyan, mint a saját ruhád zsebei: magánszféra, amiben másnak nincs keresnivalója. Kivétel csak az, ha megengedem.

2018. szept. 2. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/54 anonim ***** válasza:
0%
Szinte mindenki rosszul ítéli meg a helyzetet. Nem az a kérdés, hogy a naplóba belenézni szép dolog-e vagy sem,rég lerágott csont. Hanem, hogy erre alapozva több mint 3 évig nem beszélni a saját szüleivel, mennyire normális dolog.Semennyire. Más családokban ennél durvább dolgokat is pár hét, esetleg hónap után megbeszélnek a felek és elássák a csatabárdot. Itt nem pusztán egy pillanatnyi sértődésről van szó, hanem ennek alapján egy évekig tartó, kitartó bosszúról, hogy "csakazértis" utáljon titeket szülőket. Ez valóban gyerekes hiszti, szándékos rosszindulat. Kérdés mikor múlik el? Erre senki sem tud válaszolni. Tényleg csak sablonos válaszokat lehet erre adni, "mikor benő a feje lágya".
2018. szept. 2. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!