Anyám tönkretette a gyerekkoromat az apámmal veszekedéssel, erre most ő saját életet akar élni?
Apám ilyen fehérgalléros bűnőzőféle volt, aztán börtönbe is került úgy lett vége a családi megpróbáltatásoknak. Csajozott, gépezett, kártyázott, bulizott. Minden nap veszekedés volt otthon hogy hova megy este kiöltözve. Sokszor anyám követte, engem meg a szomszédra bízott. Üvöltöztek, elköltöztünk, másnap vissza. Amíg apám kóterba nem került (16 voltam) anyám mindig nekem panaszkodott róla! Minden nap! Nekem mesélt el mindent, mintha a barátnője lennék (férfi vagyok!): milyen nővel van, stb. Engem terhelt gyerekként ezzel. Sokszor volt hogy elment nyilvános helyen lebukatni az apámat (étterem) a szeretőjével és engem is magával vitt. Volt hogy azt ordibálta az egyetemista korú csajnak hogy nézzen rám, engem tesz tönkre!
Ezzel telt a gyerekkorom, mintha felnőtt lettem volna, felnőtt problémákkal!
Anyám most (27 vagyok) viszont kitalálta, hogy ő új életet akar kezdeni nyugodtan, nem kiváncsi az én meg senki problémáira. Talált egy pasit, árulja a házat, együtt elköltöznek az ország másik felére hogy ne legyen gondjuk egyikük családjával sem. Ahogy anyám mondta: ő nem akar belefolyni a gyereke életébe, oldja meg a saját problémáit, hiszen felnőtt ember!
Végig leterhelte a gyerekkoromat a gondjaival, erre amikor a szülőnek támogatnia kéne a gyerekét, lelép? Önálló életet akar? Miután nekem kipanaszkodta magát évekig? Most meg boldog és nincs gondja hagyjam békén? Születni fog az unokája nemsokára de ő elköltözik és nem fog segíteni, egyedül hagy minket (feleségem külföldi)?
Láttatok már ilyet? Mit csináljak? Hogyan dolgozzam ezt fel? Már gondolkodom hogy elmegyek egy orvoshoz mert tisztára kikészített.
Így ez a volt férjem élete is lehetne :D
Csak magadraz számíthatsz, ezt jobb lesz megjegyezned.
"Születni fog az unokája nemsokára de ő elköltözik és nem fog segíteni, egyedül hagy minket (feleségem külföldi)?"
Nem értelek, ha nem tudjátok a feleségeddel ketten megoldani a gyerek ellátását, akkor minek lesz gyereketek? (Az meg végképp érthetetlen, mi köze ehhez annak, hogy a feleséged külföldi?)
Egy 27!!!!! éves felnött embernek már képesnek kellene lennie a saját családi életét élni az anyja nélkül, föleg, ha már van felesége, és még gyereket is vállalt.
10-es jól leírta!!! Köszi, te megértetted! Aki meg kritizál, nem tud olvasni! Semmi pénzügyi támogatásra nincs szükségem és nem a nagymamának születik a gyerek! DE! Azért a baráti társaságomban a leendő nagymamák támogatják a kismamát, tanácsokat adnak, elmennek vele babaholmikat vásárolni. Ha később bármi baj van, beteg lesz a gyerek, fel lehet hívni a nagymamát aki a tapasztalataival segíteni tud! Ha hirtelen közbejön valami fontos, azonnal örömmel jön a nagymama vigyázni a kicsire. Másoknál ezt látom! Nekem ne mondja senki, hogy az a normális, ha valamiért együtt kell elmennie a szülőknek fontos ügyben, akkor kihívnak egy vadidegen babysittert! Mi ez, valami hollywoodi film? Mert ott láttam ilyet eddig max.
A “ mi nagymamánkat” meg mindez nem érdekli, ő nem segít, ő élni akar, gondok nélkül! Neki ne mondjunk semmit. Annyit se mondhatok mennyit dolgozok, fáradt vagyok, mert azonnal rákezd hogy őt ez nem érdekli! De nekem egész gyerekkoromban kötelező volt hallgatni részletekbemenően hogy milyen nőkkel mit csinál az apám, stb. Meg az összes gondját (fáradt, ideges, munkaügyek, minden). Én nem mondhattam hogy nem érdekel, élni akarok gyerekként felhőtlenül boldogan, mert jogom van hozzá.
Az én anyósom eleve 130 km-re lakik. SZóval "egyedül" vállaltunk gyereket eleve.
ANyámat meg önként hagytam ott 17 éves koromban, és 16 éve nem tudom, mi van vele. Boldog az életem.
Nem értem, miért probléma, hogy költözik? 27 évesen nem vagy még felnőtt? Nemhogy örülnél. Általában akinek szar gyerekkora van, az örül, ha szabadul.
"Végig leterhelte a gyerekkoromat a gondjaival, erre amikor a szülőnek támogatnia kéne a gyerekét, lelép? "
Te miről beszélsz??? A szülőnek gyerekként kell támogatnia a gyerekét, nem közel 30 éves korában. Ha gyerekként nem tette, akkor megette a fene. Mit vársz ennyi idősen tőle???
Sajnos tudomásul kell venni, hogy nagyon sok olyan szülő van (apukád és anyukád egyaránt ebbe a kategóriába tartozik) akik nem alkalmasak a szülői szerepre. Nem szabadott volna szülői "jogosítványt" kapniuk, de sajnos ez manapság mindenkinek vizsga és lelki-szellemi alkalmasság nélkül jár.
Annyit tudsz tenni, hogy nem tartasz vele kapcsolatot a jövőben, és te magad igyekszel jó szülő lenni, tanulva az ő hibájukból. Bizony ez nagyon nehéz, de nem ritka eset.
Kérdező, telefonon (skype-on, messengeren, viberen stb.) feleséged külföldi anyukáját is fel lehet hívni és ő is tud ugyanannyi eséllyel tanácsot adni szoptatás, betegség, etetés stb. ügyekben.
Ami pedig a gyerekvigyázást illeti, azért nagyon el vagy tévedve. Magyarországon is gyakori jelenség, hogy a fiatalok 100-200-300 km-re költöznek szüleiktől, egyszerűen munkalehetőség miatt. Pl. Kelet-Magyarországon élnek a szülők, a fiatalok meg Budapesten kezdenek dolgozni. És nem tudnak ugrani, ha szükség lenne rájuk. Esetleg akkor sem, amikor egy városban laknak, mert még javában dolgoznak ők is.
De mondok mást: mindkét szülőm kisalföldi faluban nőtt fel, de nem ugyanott. Mindketten Győrben kezdték közös életüket. Összeházasodtak, Győrben telepedtek le. Mindkettőjük szülőfaluja kb. 30 km-re van Győrtől. Igen ám, de az apai nagymama már nem is érte meg az első gyerekük (bátyám) születését sem, a nagypapa pedig már akkor eléggé beteges volt. Az anyai nagyszülők pedig nagy gazdaságot vittek, tehenekkel, disznókkal, baromfiakkal. Onnan lehetetlen volt több napra elszabadulni, és kocsija senkinek sem volt a családban, tehát kizárólag busszal lehetett látogatni a másikat. Jó tanáccsal tudott nagymama szolgálni anyukám számára, de Győrbe jönni vigyázni ránk sosem tudott. 40 évvel ezelőtt a 30 km távolság is túl nagy volt ehhez. És szüleim mégis megoldották. Igaz, ők nem panaszkodást tanultak otthon, hanem helytállást. Ez az igazi különbség, ez a te igazi hátrányod az életben! A legjobb, amit tehetsz, hogy szembe nézel ezzel és próbálsz változni. Akár szakember segítségével.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!