A mai fiatalok nagy része miért nem akar/képes leválni a szülőkről? Miért nem akar a saját lábára állni mondjuk egy huszonéves?

Ennek több oka is van.

Az egyik ok az anyagiak. Manapság szinte majdnem mindenhol minimálbért fizetnek, ami nettó 70 ezer Ft. Annyiból egyedül nem lehet megélni. Így ha a szüleivel marad, akkor spórol.

A másik a kényelmesség. Gondolj bele, ha már pont a munkát említettem, egy fiatal dolgozik egy nap legalább 8 órát, aztán hazamegy (vagy hazautazik), utána még sütni, főzni, mosni, mosogatni, elmenni a boltba, kitakarítani, stb., ez számára nagyon megterhelő, és a szülők etekintetben valamennyit levesznek a vállukról. Arról nem is beszélve, hogy egy húszonéves még élni akar, szórakozni, meccsekre, koncertekre, bulizni, stb. eljárni, ezt egy egyedül élő ember szinte sehogy nem tudja megoldani.

A harmadik dolog az, hogy a munkába állás időpontja manapság nagyon kitolódott. Ma a legtöbb fiatal miután elvégezte a középiskolát, utána elmegy továbbtanulni, ami nemhogy bevételt hozna számára, hanem rengeteg kiadást. Mire elvégzi és munkába áll, már ott tart, hogy elmúlt 25 éves. Mire anyagilag megerősödik, az is legalább 2 év.

Van igazság az első két válaszban, de a nehézségekre való hivatkozást sokszor csak kifogásnak érzem. Régen is kellett 8 órát dolgozni, régen is elfáradtak bele az emberek, ráadásul akkor még szombat is munkanap volt.

Valóban nem lehet minimálbérből előre jutni, de sokszor nagyon jól kereső fiatalok inkább vesznek 1-2-3 millióért egy autót, hogy fölvágjanak a haverok vagy a csajok előtt, meg hétvégenként elvernek félhavi minimálbért egy szórakozóhelyen, minthogy lakásra spórolnának.

Mondjuk meg őszintén: lustaság, kényelmesség, érzelmi önállótlanság a gyökere mindezeknek. Ebben a szüleik ludasak, akik így nevelték őket. Ebben valóban lehet szerepe a sok válásnak: egy fiúnak nagy kárt okoz, ha nem lát hiteles férfi-mintát maga előtt, ha nincs apja, aki általában szigorúbban, következetesebben nevel, de bátrabban engedné olyan helyzetekbe, amitől aggódó anyukája féltené. Kamaszkorban viszont pont a szigorúbb apai fellépés hiányzik, hogy a "nem", valóban nemet jelentsen a kamasznak.

Szóval a nagy óvó-féltő nevelésből, a "jaj kicsim, bajod ne essen" hozzáállásból, kamaszkorban meg a mindent megértő, mindent toleráló (vagy már ellenállni képtelen) anyai hozzáállásból nem sül ki jó. Habár ismerek ilyen mamahoteles fiatalt (haha, fiatal: közel 40 éves férfi!), aki teljes családban nőtt fel, csak mindkét szülő túlóvta és kinyalta a seggét.

Csak egy példa összehasonlításként: rokonságomban van két család (mindegyik kétszülős, teljes család), mindegyikben van egy 15 éves lány. Az egyiket minden áldott nap autóval hozzák-viszik iskolába, amelyik kb. 1 km távolságra van tőlük, és a lány ezt el is várja. Ha a szülő nem tud menni, megy érte a nagyszülő, de a lány talán kéthavonta egyszer jön haza gyalog. Nyári, ottalvós táborban talán sosem volt. A másik lány meg önállóan közlekedik (buszozik) egy nyolcszor akkora nagyvárosban, cserkészkedik, nyáron a cserkészekkel táborozni jár, vagány csaj és egy 18 éves fiú udvarol neki. Hatalmas különbség, nem?

pénz, pénz, pénz

a mai fiatalokról sokminden elmondható ami semmiképpen sem tudható be dicséretnek (finoman szólva) de az nem hogy ne akarnának leválni

Szerinted egy gizda mai magát menőcsávónak gondoló egyén magát kihúzva adja elő hogy a befűzni kívánt csajnak hogy"amúgy még a szüleimmel lakom"?? dehogy ez náluk ciki....ezért csinálják rengetegen az egyik legnagyobb badarságot e téren:albérlet.az albérlet szerintem csak olyan szükséghelyzetben elfogadható ha valakit távoli egyetemre vettek föl de nem kapott koleszt. esetleg még az lehet nyomós ok, hogy a családi légkör tűrhetetlen....de hogy havonta többet fizessen valaki lakbérre mint más a saját lakása törlesztőrészletére na azt én nem tudom összerakni

minden esetben az adott családot kell megnézni, miért van otthon a fiatal.

Van ahol le ván már válva, csak anyagiak miatt igy praktikusabb.

ahol érzelmileg se válnak le, vagy mamahotel, ott pedig nem csak a fiatal tehet róla. egyedül senki se tud mamahotelezni, ha nincs mama/papa

szeretem ezeket a kérdéseket. nyilván minden huszonéves fiatal álma a szüleitől függeni élete végéig.

nem olyan egyszerű ám saját lábra állni. mi lakást kaptunk párommal (igaz csak használatra, nem saját névre), mindketten heti 20-40 órákat dolgozunk nem könnyű egyetemek mellett, viszont nagyritkán még így is van, hogy a hónap végén szülői kisegítésre szorulunk. meg abból a picike pénzből, amit mondjuk félre tudnánk tenni, lehet inkább elmegyünk koncertre, fesztiválra, kirándulni, stb. mert most vagyunk 22 évesek, mikor érezzük jól magunkat ha nem most.

de az egyik 24 éves barátom meg pl. otthon lakik az anyukájával és a 2 (szintén 18 feletti) öccsével, mert tavaly fejezte be a mestert, ami alatt csak diákmelózott, és bár azóta sikerült elhelyezkednie, annyi pénze még nincs, hogy elköltözzön. meg amikor erről beszéltünk, mondta azt is, hogy mivel párja nincs, egyedül költözve pénzkidobásnak gondolná a dolgot.

szóval hidd el, nem gyökér kis semmirekellők vagyunk, hanem a körülményeket próbáljuk a legjobban kihasználni.

Egyrészt kényelem, másrészt, ha nincs az embernek társa akivel együtt lakhat, akkor nem sok inspiráció van az elköltözéshez.

Én sem költöztem el, pedig megtehetném.

7 es.. fenét. pont hogy nem laktak régen külön.. csak a szcializmusos agymosásban volt egy fellendülő lakásépítés, amikor hirtelen mindenki külön birt költözni. Amúgy előtte méginkább az volt mont most. együtt maradtak a családok.

Szerintem csak akkor gond az egész amúgy, ha lelkileg is egymás nyakán lógnak, vagy igen, van aki egyszerűen nem bír önellátó lenni fizikailag, lásd rántotta megcsinálása. egyébiránt én nem értm miért fáj az bárkinek, hogy valakik egy kupacban élnek és netán segitik egymást? osztoznak a konyhán fürdőn, fűtésen?