Tényleg van olyan huszonéves férfi, aki érdemnek tartja, hogy szűz és büszke erre? Vagy ez inkább vicc akar lenni?

Szüzesség egy állapot, és nem erény vagy nagy tett ami büszkévé tehet.

Majd ha megtalálom a számomra normális partnert akkor vele "elvesztem" avagy átélem, amúgy részemről semleges a dolog.

Én 28 évesen vesztettem el.

Nem tartom erénynek, az biztos. Sem addig, sem utólag.

Nem a szűziességet tartom érdemnek, hanem az élethez való hozáállást.

Az aztán baromi nagy érdem, hogy tönkreteszem a barátnőm életét, akivel már évek óta járok, és hosszútávra tervezünk, nagyon kívánna, de én ellenállok! Ebből lesz az elhidegülés, félrelépés.

Persze a másik oldala ennek, hogy ha az ember fűvel fával lefekszik, akkor aztán rohadt büszke lehet, hogy már nem szűz...

Személyes esetem, hogy a barátnőm azt mondta, hogy ő várni szeretne ezzel a házasságig. Ha én lefeküdnék vele azért, mert kívánom a testét, vagy mert már elmúltam húsz éves, milyen ember lennék? Két lehetőségem van. Vagy azt mondom,

-igen, téged akarlak, el szeretnélek venni feleségül, és érted megteszem ezt

vagy azt hogy

-nekem az életemben nagyon fontos hogy harmónia legyen test és lélek terén, így nagyon nem illünk össze, és annak ellenére hogy szeretlek, mással szeretném folytatni.

Szélsőséges példák lehetnek, de mind a két felet tisztelem, mert nehéz, felelős döntést hoznak meg.

Én úgy érzem, hogy megtaláltam az igazim, így "feláldozom" az akár egy vagy két évem is.Mert szeretem őt, és elfogadom a döntését. Szégyenkezzek, mert se nem léptem félre, se nem erőltettem rá magam? Értem, hogy általában bonyolultabban alakul az emberek élete...

Én büszke vagyok arra hogy szűz vagyok. A döntésem miatt, mert baromi nehéz dolog megállni! De érdemes! És a kapcsolatunk alatt, ami már évek óta tart szex nélkül, megtanultam őt egyre jobban szeretni.

Kedves kérdező, vagy válaszadók!

Lenne hozzátok egy kérdésem, és remélem tudtok építő válasszal szolgálni!

Rövid helyzet leírás:

Gyerekkori nagyszerelmesek voltunk és csak a csók csattant el közöttünk. Az élet távol sodort minket egymástól és a kapcsolat is megszakatt. Egy-egy szülinapi felköszöntésen kívül nem nagyon tudtunk egymásról semmit! Nekem volt egy három éves kapcsolatom ez idő alatt de már több mint fél éve véget ért. Mikor sikerült túllépnem és szembe néztem az élettel, hogy akkor most szinglin élem a mindennapjaim, na persze hogy pont akkor futottunk össze. Nem tudta, hogy egyedülálló vagyok, de mikor kiderült nagyon meglepődött. Láttam rajta, hogy ő még mindig azt az első nagy szerelmet látja bennem. Nem akartam kapcsolatba bonyolódni, de egy két hét elteltével találkozgatni kezdtünk. Rájöttünk, hogy nagyon megváltoztunk és arra is ráébredtünk, hogy az a vágy egymás iránt még mindig a levegőben van. 1 hónap elteltével első közös együtt alvás során kicsit tovább folytak az események a hálószobában, de jómagam elég furcsának tartottam a történéseket. Nagyon akarta, de mégse ment neki. Betudtam annak, hogy csak 3 nővel volt összvissz. Igen ám de 2 hét elteltével kiborult a bili. Nem volt még senkije! Nem merte elmondani, mert annyira hiányoztam neki, hogy 5 évig várt rám és nem bírta volna elviselni ha újra elveszít az elmondásai szerint. Igen ez mind szép és jó, de a dolgok azóta sem működnek rendesen. Nincs meg az az őrült pár hónap az elején amikor minden másodpercben megvadulunk egymásért. Nem tudom, hogyan segíthetnék neki? Vagy újra a saját hibámba esek és vak vagyok? (Mert sajnos motoszkál bennem, hogy inkább vágyott már egy barátnőre mint hogy kifejezetten rám. És igen szép az az 5 év várakozási idő, de tényleg lehet szeretni ennyire valakit? Vagy most a korábbi csalódásaim miatt látom ennyire bonyolultnak mindezt és érzem bizonytalannak?)

Jómagam 19/l párom 20/f