Van joga ilyeneket kérdezni egy apának a húsz éves lányától?

#60, ezzel ügyesen negáltad az összes genetikai, magzati, hormonális és mindenféle olyan hatást, ami az illetőből önmagából jön... függetlenül az önismeret szintjétől. Pedig hát ebből áll össze a személyiségünk jó fele...

(pl azt tudtad, hogy egyértelmű korreláció van egy férfinál a bivalyerős autócsodákra rákattanás és a tesztoszteron szintje között?... hogy ne mindig az ős-kísérletre hivatkozzak, hogy hogyan csinált némi megevett pajzsmirigy-kivonat 2 hét alatt házisárkányt Theodor Kocher galamblelkű asszonyából... és miért kapott ezért Nobelt Kocher...)

Szóval persze, fontos dolog a szocializáció, de csak EGY fontos dolog a fontos dolgok közül...

Nem, nem én negáltam. Ha nem tűnt volna fel, én is arról beszéltem, hogy van valódi énünk.

Csak x éves korunkra a velünk született tényezők a társadalmi beilleszkedés döntően uralkodó igénye miatt háttérbe szorulnak.

Értem, hogy a beilleszkedés mikéntjét kellene szerinted az adottságokhoz rendelni, de a gyakorlatban ez kissé utópisztikus. Ismétlem: a normális a többségi, valamilyen szinten működő rendszer szempontjából.

Ezen kívül a kérdés nem az, hogy lehet e jobban csinálni, hanem hogy manapság 10en-20on evesek vágyai a velük született adottságokból adónak.

A hormonoháztartás is kitett a külső hatásoknak, minimum közvetetten az idegrendszeren keresztül.

Egyébként a genetika szocializáció felé emelése meg tulajdonképpen az emberi fajt az álllatvilágból kiemelő alapvető sajátosságnak mondd ellent: az ember közösségi lény. A közösség állandóságát a kultúra tartja fenn, melynek kötő-konzerváló eleme a kommunikáció és a média (nem csak mai, hanem 10000 évvel ezelőtti értelemben is)

Az ifjúság jó, azaz saját útjára segítése megintcsak esélyesebb a tapasztaltabb idősebb generációk tudásával, mint a kortárs csopor hasonló módon magát éppen csak kereső tagjai tanácsai alapján.

"Csak x éves korunkra a velünk született tényezők a társadalmi beilleszkedés döntően uralkodó igénye miatt háttérbe szorulnak." - tény, vannak emberek, akiknél ez történik... nagy számban belőlük élnek a későbbiekben pszichológusok és a gyógyszergyárak... egy normálisnak mondható személyiségfejlődésben az ember megtalálja önmagát, a neki fontos közösségeket, és a helyét ezekben a közösségekben. Nagy a világ, és ma már egyáltalán nem úgy néz ki, hogy a választás az X falu felvégének normái vagy a számkivetettség... az ember választásává vált a neki megfelelő közeg, kultúra, közösségek megtalálása.

"Az ifjúság jó, azaz saját útjára segítése megintcsak esélyesebb a tapasztaltabb idősebb generációk tudásával, mint a kortárs csopor hasonló módon magát éppen csak kereső tagjai tanácsai alapján." - na ezzel meg abszolút nem értek egyet, az ember az életének a zömét a saját generációja, meg a nála fiatalabbak társaságában fogja leélni, a mai felgyorsult világban és fejlődési ütemben bizonyos kor felett egyértelműen az ember által választott kortárs közeg visz előre, nem a szüleink-nagyszüleink generációjának való megfelelés... aki az utóbbit preferálja, az igen nagy eséllyel benevez egy jó kis élet-közepi válságra a "mit hagytam ki, mit vesztettem" témák környékén. A kamaszkor tkp ezt a célt szolgálja, hogy az ember leváljon a szülei elvárásairól, és megtalálja saját magát, saját közegét, saját döntéseit, saját életét.

"tény, vannak emberek, akiknél ez történik... "

Nem. Mindenkivel ez történik, és ettől független, hogy az "ember megtalálja önmagát". Ez utóbbi egyébként manapság csúnyán félreértett dolog, és ebben a kontextusban tálalva egyszerűen demagóg hablaty.

"...a neki fontos közösségeket, és a helyét ezekben a közösségekben"

Igen erről beszéltem eddig is. A közösség mibenléte a normákban nyilvánul meg. Ez független az általad normálisnak nevezett személyiségfejlődés mibenlététől. Ahány ember annyiféle veleszületett adottság. Logikailag sem lehetséges, hogy a közösség alkalmazkodna az egyénhez, hisz a közösség egyénekből áll. Ezért írtam, hogy szükségszerűen az egyén kell beilleszkedjen a "helyére". Alkalmazkodik, azaz magán változtat, hacsak nem megy remetének. A pszichológusok nem abból élnek, hogy valaki alkalmazkodik, hanem abból ha valaki nem tud alkalmazkodni, csak kényszerül. Az viszont elég naiv elképzelés, hogy a kortárs közeg a megoldás a "helyünk megtalálása" kérdésre, mivel a társadalom és a kisebb közösségek sem válnak szét korosztály rétegenként. Mondjuk 25 felett, mikor más esélyes az önállóság, pedig a kortárs baráti kör végkép elvegyül a munkahelyi közegben. Ez utóbbi meg szakmai szempontok miatt is korfüggetlen.

Röviden, nem 19 évesen kerülnek helyükre az emberek, de még a saját útjukat sem akkor ismerik fel igazán. Ahhoz először magát kell megismerni az embernek. Az pedig az életben történik... szép lassan, fokozatosan. És ez az, amiről a szülők vitathatatlanul többet tudnak. Az más kérdés, hogy mennyire tudatosan és hogy kommunikálják.

"...bizonyos kor felett egyértelműen az ember által választott kortárs közeg visz előre, nem a szüleink-nagyszüleink generációjának való megfelelés... "

Ja. És ez egyáltalán nem jelenti, hogy jó döntést hoznak. (Egyébként persze... bizonyos kor felett, ami nem 19 jellemzően)

Van az a közmondás, hogy okos ember más hibájából tanul. Ez pedig nem egyenlő azzal, hogy bárkinek meg akarnánk felelni.

Én magam az vallom, hogy csak a saját hibánkból tanulunk igazán... de abban biztos vagyok, hogy van néhány tévedési lehetőség, amit szívesen elkerülnénk mindannyian.

"aki az utóbbit preferálja, az igen nagy eséllyel benevez egy jó kis élet-közepi válságra a "mit hagytam ki, mit vesztettem" témák környékén."

Az életközépi válság az, amikor úgy érzed elkú@&#rtad az életed. Nem látod mi értelme, és hova tart. Ezt nagyszerűen elérheted kortárs közegben. Sőt, ha nincs meg az erős belső viszonyítási alap (amit az egészséges családból kaphatsz meg), akkor vagy csak igazán kitéve az úttévesztésnek. És ez utóbbi alatt saját utadat értem. Viszonyítási alap nélkül hányódsz igazán. Persze a kortárs közeg is viszonyítási közeg, de már az is a magaddal hozott viszonyítási alapokon múlik, hogy kortársaid közül kit tekintesz referenciának. A "mit hagytam ki" fa#@szság épp azoknak jelent problémát akik nem kaptak határozott alapot. Az életben nem lehet mindent kipróbálni. Nincs "mi lett volna ha". A dolgok kipróbálásával is csak akkor lehet választani, ha egységes, alapozott háttere van az egyén világképének. Ez nem (csak) veleszületett. A válság, az értelmetlenség felismerése, akkor jön, amikor a vak próbálgatásra tékozolt idő nem mutat irányt.

"A kamaszkor tkp ezt a célt szolgálja, hogy az ember leváljon a szülei elvárásairól,..."

Igen. Ez azonban arról szól, hogy mérlegre kell tennie a szülők elvárásait, nem pedig alapból figyelmen kívül hagynia.

"...és megtalálja saját magát, saját közegét, saját döntéseit, saját életét."

Igen. És a nagy szabadság közepette miért zárnánk ki alapból a szülők véleményét? Ha kényszeresen hátat fordítasz a szülőknek, lehet épp a saját utad is kikerül a látóteredből!

"Igen. És a nagy szabadság közepette miért zárnánk ki alapból a szülők véleményét?"- nem mondtam, hogy ki kell zárni, normális esetben az is egy vélemény a vélemények közül... az illető meg majd eldönti, hogy számára hasznos vagy haszontalan-e az a vélemény.

Kizárni akkor kell, ha az a véleményt erőszakosan rád akarják tukmálni, ha megfelel neked, ha nem.