Engednéd, hogy a melegek örökbe fogadhassanak gyereket? Akár 2 nő, akár 2 férfi.
Nem provokálásnak szánom. Indoklást is írjatok.
Én engedném.
Én pedig azt gondolom, hogy minden vélemény értelmes részét érdemes mérlegelni, függetlenül attól, hogy kitől származik. Egy gyerek örökbefogadásánál az a legfőbb szempont, hogy olyan családi környezetbe kerüljön, ami a testi-lelki fejlődését a leginkább elősegíti. Ennek az ideális terepe egy férfiból és egy nőből álló, szerető pár, a gyerek személyiségfejlődéséhez ugyanis mind az anya-, mind az apakép fontos és szükséges. Ez nem homofóbia, hanem tény, l. pl. Ranschburg Jenő írásait, előadásait (mindenkinek ajánlom, tanulságos és szórakoztató.) Az is tény, hogy rengeteg ún. csonka és mozaikcsalád van (utóbbiakkal még nincs is különösebb gond), de alapvetően nem ez a választás tétje, hanem az, hogy egy gyereknek a nevelőotthon, esetleg hivatásos, hetero nevelőszülők, vagy egy meleg pár jobb-e a felnevelkedéshez. És, ha már itt tartunk, érdemes lenne-e kiterjeszteni egyedülállókra is az örökbefogadás lehetőségét.
A magam részéről nem tiltanám. Inkább azzal értek egyet, hogy a gyerek ideális neveltetésének szempontjai szerint állítsunk fel sorrendet, ahol értelemszerűen a különnemű pár az első. Legyen alapos pszichológiai felmérés és szoros utánkövetés, pl. a nevelési tanácsadók segítségével. Az biztosnak tűnik, hogy az esetek többségében a gyereknek még mindig jobb családban felnőni, mint gyermekotthonban.
Azt viszont érdemes lenne mindenkinek tisztázni magában, hogy az örökbefogadás NEM melegjogi kérdés. A valamilyen okból szülők nélkül maradt gyerekek sorsáról van szó, az örökbefogadás intézménye az Ő ÉRDEKÜKET szolgálja, nem pedig különféle társadalmi csoportok kívánságműsora. Nagyon fordítva ülnek egyesek a lovon.
Hála istennek, teljesen mit mond a sok ostoba, eljár felettük az idő. A melegházasság, és az örökbefogadás is egyre jobban terjed. És ez így van jól.
Egy gyereknek szerető szülőre van szüksége, és nem x nemi irányultságra, mert ez irreleváns. A legjobb pedig, ha két szerető szülője van.
Semmi egyéb nem lehet szempont.
Nem.
Én úgy gondolom, hogy mindenhol legálisnak kellene lennie annak, hogy ellenkező nemű párok is házasodhassanak. Ugyanis ez az ő döntésük. És csak azért, mert mások, miért nem élhetnek ilyen értelemben normális életet? Azt viszont nem engedném, hogy egy gyerek is érintett legyen az ügyben. Neki nincs választása, és akárhogy is nézzük, nem “természetes” környezetben nőne fel. Azt a világot éljük, ahol sokszor azért is bántják a gyerekek a másikat, ha más ruhákban jár. Mit reagálnának vajon arra, hogy két apukája vagy anyukája van? Egy pillanatig nem gondolom azt, hogy azonos nemű párok nem tudnák tisztességesen, szeretetben felnevelni a gyereket. De akkor is egy lelkivilágról van szó.
Kedves 45%-os.
Kérlek hagyd el ezt a topicot. Nem azért tettem fel ezt a kérdést, hogy a homofób szövegeiddel széttrolkodd.
Köszi.
Ismerek olyan párt akiknek gyerekük van, de nem örökbefogadott hanem inszeminációval fogant.
Megvan mindene, szeretik, de...... nem tudom. Nekem ez így nem kerek.
N
69
Végy egy nagy levegőt, és gondold el: aki szereti az étcsokit, az nem tejcsoki ELLENES.
Sokkal szebb lenne a világod, ha erre a cizelláltságra képes lennél.
67:
Nincs igazad. Nem vagy szakmabeli, az látszik.
Egy gyereknek szerető szülők a legoptimálisabbak. Vagy legalább egy. A nemi irányultság irreleváns.
Üdv, gyermekpszichológus, 4 gyerekkel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!