20 évesen nektek engedik a fiúzást, randizást?

Én arra jöttem rá, hogy régen, míg volt 5-6 gyerek, ők bizonyos szerepköröket vittek, amivel kielégítették a szülői elvárásokat: egyik pap lett vagy tanár, a másik elment messzire szerencsét próbálni, sikeres kereskedővé avanzsált. A harmadiknak nagy családja lett, a negyediknek aktív szerelmi élete. A legkisebbel szemben viszont az volt a követelmény, hogy megmarad gyereknek, öregkori vigasznak, és a szülőket fogja ápolni idős korukra.

Ma, hogy csak 1 vagy 2 gyerek van, ebből az egyből, kettőből szeretnék kipaszírozni az összes szerepkört.

Valamiféle szentségtörésnek számít sok családban, ha nem vagy hajlandó a legkisebb gyerek szerepkörét vinni...

Igaz, én srác vagyok és még mindig a szüleimmel élek, de 18 évesen korom óta nem szólnak bele mit csinálok. beszállok a számlákba, kajába, meg ha kell költeni a házra, akkor abba, ha már itthon lakom, azt cső. Nem szólnak bele mit csinálok. Egyedül abba, hogy ha bulit akarnék, tuti nem engednék, de nem is fogok tartani itt, nem kell nekem a kár. Próbált anyám befogni 18 éves korom körül, de elküldtem a p*csába finoman, azt leléptem. Elfogadta. Ha nem fogadták volna el, leléptem volna a francba.

A te szüleid meg befásult, gyöpösök, már bocs a szóért. Jobban jársz ha letiplizel, vagy beköltözöl a kollégiumba.

25/F

Anyádnak akkor kéne aggódnia, ha 20 évesen nem fiúzol.

Eszem megáll!

Engem 17 évesen engedtek a barátomnál aludni. Persze nem mindig, de néha, alkalmakkor igen.

52N

Lehet, hogy ők már kinézték rég neked a megfelelő társat is?

Mint régen, némelyik családnál, ahol a birtokot a birtokkal kellett összeadni.

Vagy mint az indiai és a muzulmán vallásnál.

Így még a valaha talán esedékes házasságkötésedkor is anyu-apu kezét kell majd fognod, nem a kedvesedét. Értem én, ha egy szülő nem akarja , hogy a gyereke meggondolatlan kapcsolatba ugorjon fejest, és igazat is adok neki! De a 21. században élünk és ha eddig nem szereztél tapasztalatot, eddig annyit hallottál a férfiakról, amennyit a biológia tankönyvből, meg egy pár érzelgős, könnyes lányregényből, 8ezer részes brazil gumisorozatból szereztél, akkor 25-30-35-40-45 évesen is a szerencsén múlik csak, hogy később a magad családjában élhesd a saját életed. Tapasztalat és önállóság híján nem tudod az élet pofonjaitól megvédeni magad!

Vagy, ha egyik napról a másikra anyagilag, vagy bármi módon teherré válsz, akkor meg mehetsz, amerre látsz, ők pedig széttárják a kezüket, hogy "pedig mi igazán jót akartunk neked!"? Vagy így akarják bebiztosítani, hogy idősebb korukra "legyen mellettük valaki"? Akkor talán meg kéne értetne velük, hogy lehet, pont addigra szakad el a cérna, tele lesz a hócipőd velük és úgy teszel, mint ma sok-sok gyerek a szüleikkel: feléjük se néznek, magasról tesznek rájuk, mert már 20 éves korukig annyi pszichoterror érte őket, ami másnak három életre elég lenne.

Van, aki ezért menekül el otthonról, akár egy meggondolatlan kapcsolatba, csak mert betelt a pohár.

Még szerencse, hogy nem vagy egy lázadó típus, afféle "juszt se!", "csakazértis" gyerek.

Meg kell értetned anyuddal, hogy házassági tanácsadó könyvekben az elmélet van leírva, a gyakorlatban később csupán a jó szerencsében bízhatsz, jól tippeltél-e, mikor komoly döntés elé állított az élet. Ha te is köteles leszel kivárni a 40 évet, akkor már lehet, hogy testileg-lelkileg-egészségileg is lecsúszol arról, hogy élj. Ráadásul a magad életét. Bizonyosan jót akarnak, a széltől is óvni, de a mai felgyorsult világban ez az életszemlélet nem igazán jön be.

Lehet a fiókban akárhány papírod arról, hogy nagyon okos vagy, "summa cum laude" végeztél, az életed attól még lehet tökéletes csőd.

Nagy igazság: "Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz"

Azt pedig valahol graffitik között olvastam:

"Az, hogy meghaltál, még nem jelenti azt, hogy éltél."

Más az ésszerű szigor, megint más a terror: neked kell megítélni és dönteni, mikor kell elkezdened az önállósodást.

Ami kell azt jelentse, hogy holnap elköltözöl, hátat fordítasz a szülői háznak. De érd el, hogy az értelem mellett helyet kaphasson az érzelem, a társasági élet és ne csak az internet, az anatómiai ismereteid, a facebook legyen az "élő" kapcsolat közted és az ellenkező nemű embertársaid között.

Milyen világraszóló botrány kerekedhet abból, ha a negyvenedik éved előtt rá mersz nézni egy hímnemű embertársadra, esetleg meg merészeled fogni a kezét, vagy - ne adja isten - még is szerelembe esel ?

Vajon mekkora skandalum lenne abból, ha már nem csak a ráció és a szülői szeretet segítene dönteni, hanem a szíved és a hormonjaid is diktálnák, mit akarj, mit merj?

Megaláznak tán, "bosszúból" te szerepelsz majd a primitív pletykalapok társkereső-rovatában az első helyen?

Vagy a piacon 3 napra kalodába zárnak, aztán kopaszra nyírnak és kiseprűznek a városból?

Vagy kitagadnak, apácazárdába küldenek? Neked kell eldönteni, mit teszel!

De ha igazán komoly kapcsolatba botlasz, akkor ne felejtsd: a fiú veled képzeli el az életét!

Nem a saját, vagy a párja szüleivel. Más a "gyerekeket" segíteni, támogatni, megint más helyettük-nélkülük dönteni.

Sok, nagyon sok kapcsolat csúszott már félre a szülői "szeretet" miatt, nem véletlenül van komoly irodalma pl. az anyós-meny kapcsolatoknak.

Nem azt mondom, hogy csapd be magad mögött az ajtót, sőt!

De ülj le édesanyáddal és kérdezd meg a véleményét, kérj indokokat is arra, hogy Miért? és Miért nem? !

Van 37éves ismerősöm. 25éves korában, másfél évnyi "együttjárás" után döntöttek (volna), de a fiú édesanyja durván megalázta, keresztbetett "mama kicsi fiának". A lány további majd egy évig várt. Ma pedig a pasi kész csőd, egy tehetetlen álomkóros alak, és várja élete megmentőjét, aki egy csókkal felébressze az édesanyjától kapott Csipkerózsika-kómájából. Soha nem lesz belőle ember, még papucsnak is selejtes lenne.

Ő már úgy fog meghalni, hogy előtte nem élt. Pedig - ugyebár - igazán jót akartak neki.

Kedves édesanyák, édesapák, leendő anyósok, apósok, akik idejárnak búsulni és pontozni : Akinek nem inge...

Helyes, ha egy szülő félti, vigyázza, támogatja az utódot. De azt illő önállóan és önzetlenül is belátni, ha már jobbat-többet tehetnek azzal, ha engednek a "szigorból", vagy elengedik a kezét, hadd járja a maga útját.

Ne a szülők elvesztése után döbbenjen rá a gyerek először, hogy a négy falon és a rácson kívül is van élet!