Ti begyógyszereznétek a 16 éves gyereketeket, mert azt mondják "szorong"?

A kérdező kommentje:

Nem elrugaszkodott, hanem igaz.

Nem akartam bevenni és lefogott. Ez 3 év után is bennem van, teljesen. Mert amit az orvos felírt szedni kell. "Persze, ha rosszul vagyok meg indokolatlan, akkor is írják.

Most volt tavasszal egy veszekedésünk, ott felhoztam neki ezeket a dolgokat, ő meg pofán vert.

De nem muszáj elhinni biztos, kamuzom. Igen, mert normàlis ember ennyit nem nyel le."

Előző vagyok. Erre gondoltam.

Amugy aki odamegy, azzal BESZÉLGETNEK és NEM fogják le, csak ha ön- és közveszélyes!

És gyogyszert sem irnak csak ugy (tudom, mert voltam pszichiáternél már)

Ismerek egy kamaszt, aki -mert néha alig bírt magával a frusztráltságtól-, olykor az órákon patáliát rendezett. Ezen persze a tanárok -egy idő után- frankón kiakadtak, és elkezdték stresszelni a szülőket, hogy tegyenek már valamit... Senki nem vizsgálta alaposan, vajon hogyan áll össze a probléma, csak a szülei -jót akarván a gyereknek, és persze nyugalmat maguknak- elvitték a kölköt egy pszichiátriára, ahol azonmód ADHD-snek diagnosztizálták őt, sőt iziben 'meg is tömték' Ritalinnal, az erősebb dózisból...

A gyerkőc pedig szépen 'eszegette' a Ritalint, de az ún. "viselkedési zavarok" nem szűntek, sőt a gyerek kezdett öngyilkossági késztetésekre is panaszkodni... Az iskola-pszichológusi kezelés meg zömmel annyiból állott, hogy a pszichológus -a tőle telhető legkifinomultabb módszerekkel- elkezdte ösztökélni a kölköt, hogy viselkedjen már 'rendesen'... Amitől az még idegesebb lett, mivelhogy végképp mindenki arra az álláspontra helyezkedett, hogy minden probléma az ő felelőssége, és ő tényleg komolyan 'problémás', az ő igazát pedig nem keresi senki. Az a lehetőség fel sem merült senkiben, hogy csupán a kölökre nehezedő stressz haladja meg a számára pillanatnyilag (értsd szülei vállása utáni) kezelhető szintet.

A következő iskolában végre akadt egy gerinces osztályfőnök, aki szintén szembesült ugyan a gyermek "nehezen kezelhető" viselkedésével, de vette a fáradtságot, hogy módszeresen megfigyelte: mitől is durran be időnként a kölök agya... Kileste, hogy némely osztálytársai -ördögi kitartással, módszeresen- froclizzák a legérzékenyebb pontján a kölköt, a tapasztalatait pedig megosztotta az apukával. A történet itt fordult nagyot: apuka ekkor kapcsolt, hogy módszert kéne váltani... A Ritalint -az orvosi javaslat ellenére- leállította, a sztresszelő környezetet pedig megszűntette. Ma, -5 év után- a kölök az osztály legjobb tanulója, óriási dumával, kiváló probléma-felismerő kreativitással... De a kritikus 3 év az mély nyomot hagyott... Amikor végre a Gyermekjóléti Szolgálathoz került az ügy, a gyerekjólétis utólag ezt mondta: még egy fél év Ritalin, és a gyerek tolószékben folytatja hamvas fiatal életét...

Mindenki levonhat a történetből tanulságokat: olyanokat, amilyeneket akar. Én egyet írnék:

-Igen sok felnőtt szereplő úgy értelmezte és kezelte az eseményeket, ahogy neki a legkényelmesebb volt... Persze lehet, hogy más esetben jobb az arány, de óriási szerencse, hogy nem lett belőle tragédia!!!!!!! Sajnos rá kell döbbenjünk: a szülői-, orvosi-, pedagógusi-, sőt még a 'mindenható' pszichológusi rálátásnak is vannak olykor határai... De jó rálátás nélkül könnyű egyetlen bajból négyet-ötöt csinálni...

Akit érdekelnek az ügy részletei, mert pl. hasonló helyzetbe került, privátban állok rendelkezésre.