Inkább a 25-26 éves fiús szülőktől kérdezném, van arra mentség, ha egy rendes, jó anyának hátat fordít a fia pont akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá?

Nem tudom sajnos, milyen volt a fiaddal a viszonyod, milyen mélységűek voltak a nézeteltérések, hogyha voltak egyáltalán.

Az, hogy Neked antidepresszánsokat kell szedni, abban sokkal inkább az orvosod tud segíteni, feltételezem, hogy a gyereked nem szakértő ezen a téren.

Egyébként most azt javaslom, hogy egy ideig hagyd a gyereket lecsitulni, majd elhiheted, hogy megtér. Igaz, én pont nem vagyok a megfelelő válaszadó (34/N két kicsi lánnyal), de nem olyan rég én is abban a korban jártam. A fiad korában már régen nem laktam otthon, bár a mi helyzetünk más, mert a szüleimet abszolúte nem zavarta, hogy nem vagyok már otthon..., sőt.

Mivel a fiad nincs bajban sem anyagi sem lakhatási szempontból, neki normális, hogy minden megvan, nincs min aggódni, így az ő szemlélete alapján oké.

Hogy mennyire etikus.. Megpróbáltad felhívni?

mindenek előtt vedd észre, hogy ennek a kérdésnek a kiírása maga a 22 csapdája rád nézve.

Mert ha azt mondjuk, hogy a fiad mostohán bánt veled, akkor remekül tápláljuk vele az önsajnálatodat

Ha azt mondjuk, hogy te látod rosszul a dolgot, akkor meg rugunk beléd egyet akaratlanul is, mikor már így is a padlón vagy

a te betegségeddel most az lenne a fontos, hogy saját magadban tegyél rendet, és az erőt is meg kell tanulnod belülről meríteni, nem a külső személyekből.

Mert mivel emberek vagyunk, néha ők is hibázhatnak, és néha te is hibásan értékelheted a viselkedésüket.

Most az a bajod, hogy nem ugrott át öt percre, vagy a tényleges indok hogy 25 éves létére már nem vágyott otthon lakni?

Megértem hogy most nehéz ez neked, hogy "elment tőled" úgymond, de az hogy "rendes és jó anyának" állítod magad még semmit nem jelent. Felnőtt emberként hidd el hogy neki még nehezebb az hogy együtt élje a napjait egy depressziós szülővel. Amit lehet te magad nem érzel, de őt megmérgezheti. Lehetséges hogy te nem is látod önmagadat úgy, ahogy ő téged?

Próbáltál már vele egyáltalán beszélni, vagy csak magadban forgatod ezt a dolgod, és egyre súlyosbítod?

Arra hogy ő mit érez és mi az indoka, vagy mentsége amit te akarsz hallani, csak tőle fogod megtudni.

Nem mondom azt hogy ő a hibás vagy pont hogy te, de egy ilyen helyzetben csak a te szavaidból nem ismerhetjük meg ezt a történetet, és ezért nekünk nincs is jogunk neked igazat adni.

Családi unszolásra. Kitettétek, elküldtétek nagymamához lakni ne a ti nyakatokon legyen. Gondolom eleve feszült volt a viszony. Szerintem ez így már érthető.

És a 20-as évek az az időszak, amikor már a kamaszkori lázadásnál mélyebb indítékkal válik kritikussá az ember a szüleivel.

Tapasztalatból beszélek, anyámnak még a problémáiban is azt látom, hogy amiatt lettem én is ilyen hogy ebben nőttem fel. Ezzel nem lehet mit tenni, van aki túl tudja magát rajta tenni és saját magán változtat, a saját életét jobb irányba viszi, a múlton meg túllép.

1. válaszadó vagyok. (két különböző 77%-os van ☺). Apjával mi a helyzet?

Lehet, hogy valóban ördögi kör kiírni a kérdést, de elhihetitek, nagyon nagy megkönnyebbülést okoz, ha van valami mentális problémád és valahol névtelenül megtárgyalhatod. Én nemrég voltam munkahelyi gondokkal "ellátva" és szinte teleposztoltam azt a kategóriát. 🙂

Mártír mami...

Téged unt meg a fiad sőt ahogy írsz abból látszik hogy neked aztán mindenki ellenszenves. Egy önálló személyt neveltél vagy valakit akit magadhoz láncolhatsz egy életre.

Családi unszolásra = kidobtátok.

Mellesleg, most miért vagy depressziós, hisz elérted, amit akartál: már nem élősködik rajtad ;)