Pont mikor a legjobban szükségem lenne egy kis támogatásra egyszerűen egyáltalán nem számíthatok a saját szüleimre. Mit tegyek?

Keress új barátokat, ha a meglévőek nem támogatnak. Ennyi idősen akár költözhetsz is, ha életmódváltás segítene.

Ha szeretnéd, privátban is beszélgethetünk.

22F

Én 20 éves vagyok, ugyanez.

Nemhogy támogatnának, hanem hátráltatnak. Szószerint kikészítenek.

Utálok hazajönni, tanulni nem engednek az állandó veszekedés tőle.

Ha olyanok akkor még meg is vernek, széttörik a telefonomat stb.

Most 40-szer leírják, hogy költözzek el, oké, de ha nincs hova...

Miért vagy ilyen életképtelen? Miért vagy szüleidre hagyatkozva (nem eltartásra gondolok, én is egyetemista vagyok...), 22 évesen ölelésre meg beszélgetésre vágysz a szüleidtől, meg nyújtsanak támaszt?

Milyen kis támogatás? Gyere le jó Isten...22 évesen ilyen gyengét, mint amilyen te vagy, jó ég...ebből depresszió lesz!

"Amikor a legjobban esne egy jó szó"

Miért? Ezt nem igazán értem! Gyenge vagy, ha mások támaszát várod! Legyél már erős, ember! 22 éves vagy nem 12!!! Egy felnőtt embernek jól esne egy jó szó?

GYENGE VAGY!

Én is csak azt tudom tanácsolni, amit a 16:23-as válaszoló. Itt elég sok a lelki roncs ember, aki már 5 éves kora óta önfenntartó, a szüleit eltartja a miimálbéres fizetéséből, 4 műszakban dolgozik és úgy véli, a tudatos életmód csak hablaty (mint egy másik kérdésben ma láttam).

Ne hallgass ezekre, próbálj meg kitörni otthonról! Legyen egy jó munkahelyed, tegyél félre annyi pénzt, amennyit csak tudsz, szerezz egy támogató párt, és költözz el vele otthonról. Sajnos már nekem is rá kellett jönnöm 25 éves fejjel, hogy akármennyit pitizek a szüleim szeretetéért, csak hátbatámadást kapok tőlük. Sajnos nálam durvább dolgokat tettek, mint hogy nem érdekeltem őket, minket konkrétan bántalmaztak is. 23 évesen elköltöztem a párommal, de még azóta is keresztbe tesznek, ahogy lehet. Lassan ott tartok, hogy megszakítom velük a kapcsolatot. Hidd el, jobb egyedül, mint rossz társaságban! És ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel, a szüleid szeretete vagy magától jön, vagy megette a fene. Sajnálom.

Sokszor sajnos ilyen esetekben az van, hogy "néma gyereknek az anyja sem érti a szavát." Lehet fogalmuk sincs, hogy neked jól esne, hogyha lelkiznének veled és úgy vannak vele, hogy ha baj lesz úgyis jelezni fogod vagy, ha ilyesmi igényed van. Persze rossz érzés, de nem minden embernek ugyanolyan magas az érzelmi töltése..

Ahogy a vicc szól:

-Apus, miért nem mondod már 10 éve, hogy szeretsz?

-Egyszer mondtam. Majd szólok, ha változik.

Van ez így, sajnos vagy sem, de van!

Én 32 éves fejjel már beletörődtem,

csak nevetek az egészen :D