Hogy mondjam meg, hogy még márciusban otthagytam az egyetemet?

"csak kíváncsi lennék akkor is ilyen nagy mellénye lenne-e ha az ő szemébe hazudna a saját kölyke."

Nem, nem lenne. Mélységesen elszégyellném magam, amiért nem voltam képes jó szülőként viselkedni. Mert az, hogy a gyerek nem érzi olyannak a kapcsolatát a szülőkkel, hogy ha valami "rosszat tesz", azt bevallja, az csak a szülők hibája. Ahogyan hozzáállnak a gyerekükhöz, ahogyan nevelték, büntették, esetleg megverték, ha rossz fát tett a tűzre. Ez felnőttként is megmarad benne, és ha nem is emlémszik rá, hogy le lett szidva, amikor összetörte anya vázáját, de valahol tudja. És most, hiába hogy ebben nem dönthet helyette más, megint csak az lenne, hogy a szülők jóízűen kiordítják magukat, majd durciznak pár napig/hétig, és egy életen át csesztetik a gyereket azzal, hogy "kibukott" az egyetemről.

Nem egy embert ismerek, aki otthagyta az egyetemet, főiskolát, ahol normális viszonyban vannak a szülőkkel, ott akármennyire is nem értettek egyet a döntéssel (azaz ők maguk nem tették volna meg, ha abban a helyzetben vannak), a gyerek nem szarta össze magát, ha közölnie kellett a terveit.