A szüleim tönkretették az életem, mit tegyek?

"Álmaid gimije nem a szüleiden múlt. Engem ütött-vert az alkoholista apám, és lám, gyógyszerész lett belőlem. A szóbeli érettségimre törött orral mentem, mert három nappal korábban akkora pofont kaptam tőle"

Jaj minden kérdésnél van pár ilyen, aki azt hiszi ez a "licitáljunk egymásra kinek szarabb!" játék.

Nem mindenki egyforma, sem fizikailag sem lelkileg. Van aki kétszer akkora terhet is elbír, mint amekkora alatt a másik összeroskad. Ezzel semmit se segítettél neki, hogy előadtad magad, max. azt éred el ezzel, hogy még szarabbul érezze magát.

Kérdező, te még nagyon fiatal vagy, ráérsz javítani. Álmaid gimnáziumából is tovább kell még menned, az nem a végállomás. Ahova meg menni akarsz, oda bárhonnan eljuthatsz, csak mostmár össze kell szedned magad és rendesen tanulni. Minden iskolában indulnak szakkörök, faktok, hogy többet tanulhass abból, ami érdekel, ami majd a felkészítésedhez kellhet. Sőt, ha úgy van, akkor még átmehetsz későbbis másik középiskolába. Még semmi sincs elveszve. Egyelőre te még mindig otthon élvezed a felnőttek gondoskodását és csak annyi dolgod van, hogy újra rendesen tanulj. Ha mondjuk 30 éves lennél és magadat kellene eltartanod és úgy találnád ki, hogy neked még tanulni kéne, de se pénzed se időd nem lenne már rá, akkor azért borúsabb lenne a helyzet, de így semmi sincs veszve. Csak tanulj rendesen újra és ennyi.

Szinte ugyanez volt a szituáció a családomban, ráadásul ugyanabban a korban, amiben most te vagy. Mindig kitűnő tanuló voltam, aztán elkezdődött a válási perpatvar, az anyám csalta apámat, mindketten egymást ócsárolták nekem, és évekig laktak egy fedél alatt úgy, hogy egymáshoz sem szóltak, sőt legtöbbször nem is találkoztak. Nehéz elképzelni, hogy ez kivitelezhető, de az. Semmit nem tudtam tanulni, nem is érdekelt már az egész, depressziós voltam, csupa 3-asaim voltak a bizonyítványban. A szüleim meg válaszul erre eltilottak mindentől, mert nem tanulok. Nem tűnt fel nekik, hogy valami nagy változás lehet, ha ennyit romlott az eredményem, nem kérdezték meg, hogy mi a gond, kell-e segítség. Engem sem vettek fel abba a középiskolába, ahová nagyon szerettem volna menni (jó távoli iskolát néztem ki, hogy végre elszabadulhassak ebből a környezetből) és ez évekig tüske maradt bennem (bár én magamat hibáztattam érte leginkább), néha még most is belegondolok, hogy vajon hol tartanék most, ha ott érettségizek, pedig már 25 éves vagyok. Középsuliban szintén sokáig nem érdekelt különösebben a tanulás, sőt talán ott eleinte még rosszabb volt a helyzet új környezetben, ahová nem is akartam menni, én is akartam öngyilkos lenni stb. Azonban egyetemre már oda mentem tovább, ahová szerettem volna, és a mai napig imádok ide járni, jövőre tervezem a doktori iskolát elkezdeni. Végre valamiben igazán jónak, értékesnek érezhetem magam.

Kérdező, tudom, mennyire ki tud hatni a család, az otthoni konfliktus az ember életére. Hidd el, lesz ez még jobb is, majd szép lassan elcsitulnak a dolgok és másik középiskolából is foglalkozhatsz később azzal, amivel szeretnél (én közgazdasági iskolából mentem humán irányba, iszonyú nehéz volt, de meg lehetett csinálni). Ha szeretnél beszélgetni, írj üzenetet. :)

Szia! Nagyon egyet tudok érteni a 21-essel. Mindenki más mértékű és fajta terhelést tud elviselni könnyedén. Engem is baromira megviselt volna, ha ilyen körülmények közt kell koncentrálnom a tanulásra, vagy bármire. Teljesen irreleváns, ki volt képes nagyobb konfliktus helyzetben helytállni. Nem erre vonatkozott a kérdés. A saját élethelyzetét és lelkivilágát figyelembe véve kért tanácsot, válaszokat, nem kéne még inkább a földbe döngölni. Nem gondolnám, hogy csak a szüleit hibáztatja, de igenis meghatározó az otthoni légkör. Akár tetszik ez másnak, akár nem.

A helyedben ezt finoman, diplomatikusan előadnám szüleimnek, vagy megírnám nekik, ha neked úgy könnyebb, hogy ez neked komoly tüske és nem vársz már tőlük erre vonatkozóan semmit, csak ki kellett adnod magadból, csak hogy tisztában legyenek vele, az ő veszekedéseik, mikhez vezettek, de most már igyekszel a tanulásra koncentrálni és kérnéd hozzá a támogatásukat, de legalábbis a megfelelő körülményeket hozzá, ha megoldható. SZERINTEM ettől megkönnyebbülnél és sokkal inkább oda tudnál koncentrálni a tanulásra. A rendbe tett jegyeid, átlagod után pedig megpróbálhatnál 1 év után átjelentkezni a kinézett suliba. Nem veszíthetsz. De még ha maradsz is, tisztességes tanulással, külön órákkal, fakultációkkal simán megcélozhatod azt a felsőoktatási intézményt, amit szeretnél, hiszen gondolom nem a gimi a végső cél, annál ambiciózusabbnak állítottad be magad.

Lelkileg rendbe jöttél te is, ahogy a viták elültek szüleid közt, vagy még mindig eszed magad azon is. Persze az biztos még bosszant, hogy a kinézett középsuli nem jön össze, de ezen már kár bosszankodni, ráadásul előre. Most ebből kell kihozni a legjobbat, ebbe fektesd a dühödet és előrébb jutsz. Sok sikert kívánok hozzá, és ha szükséges, tényleg keresd fel az iskola pszichológusát, ha van, ha nincs, akkor a védőnőt a suliban, ő tudja, hol és hogy érhető el számodra segítség. Ez nem ciki, nagyon sokat segíthet, ha hagyod és nincs előítéleted ezzel kapcsolatban. Később meghálálja magát, ha most nem hagyod annyiban a lelki sérelmeidet, problémáidat. De a legtöbbet az tudna segíteni, ha szüleiddel tudnál erről beszélni, nem vádaskodás és dühös kirohanások által, hanem higgadtan, tárgyilagosan, már ha alkalmasak efféle beszélgetésre. Remélem, megtalálod a jó megoldást, mert fel lehet egyedül is dolgozni, de nehezebb és hosszabb. De a lényeg, hogy szabadulj meg a dühödtől és érd el azt, amit kitűztél magad elé. Minden jót hozzá!