Még nincs bizots állásom, de már kiraknának. Miért csinálják ezt és miért csinálja nagyon sok másik szülő is ezt a gyerekével?
Tudniillik elkezdtem az egyetemet, de rosszul választottam, így már az első hónap után megbizonyosodtam róla, hogy ez biza nem az én pályám és váltanom kell. Pár hete döntöttem úgy, hogy végleg otthagyom a sulit és keresek munkát, majd jövőre jelentkezem másra. A szüleim megértik a döntésem, mégis azt mondják, hogy akkor tartsam el magam innentől kezdve. Teljesen megértem, hogy nem lógathatom a lábam fél évig, de egy érettségivel és semmilyen tapasztalattal ez nem egyszerű. Rendszeresen megy ezen a vita és én tényleg minden nap nézelődöm munka után. Már arra is gondoltam, hogy egy boltba elmennék ingyen segíteni, hogy megtanuljam kezelni a pénztárgépet és legalább lenne valami az önéletrajzomban.
Szörnyű ez a nyomás, de akkor sem találok munkát, mert eleve a tapasztaltabbakat veszik fel. Miért olyan nehéz ezt megérteni és miért kell kirakni, megszabadulni tőlem?
Amúgy is rengeteg ilyet olvasok itt is és hallom ismerősöktől is, hogy ezt csinálják a szüleik.
Az enyémek pedig egyfolytában mondják, hogy ők jó kapcsolatot akarnak velem életük végéig. De akkor talán nem kellene elpaterolni otthonról a kis ártatlan leányukat, aki semmihez nem ért.
Mondanátok erre valamit? Saját sztori, vagy bármi okosság jöhet.
Dehogynem gondolom komolyan!
Árufeltöltőként dolgozom heti 1-2 napot (diákmunkán), de nagyon kimerít, főleg, hogy éjszakázni kell és kellene valami normális munka, de azt meg nem találok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!