A szüleim miért nem értik meg az önbizalomhiányom?

Régebb én sem értettem, hogy miért "fontos az önbizalom", de nem csak magadra és a fitogtatott jóságodra kell gondolj, hanem arra, hogy az emberek kedve és ereje is kimeríthető, vagy gyenge. Pl. miközben magad körül csupa felső kategóriás embert feltételezel (kivételesen nem mondom neked, hogy próbálkozz náluk, vagy hogy van esélyed, ok?), ezek az emberek is érzékenyek lehetnek a negatívitásra, de jobb szándékból kerülhetik az elbizonytalanító helyzeteket messziről, tisztában lehetnek azzal, hogy vannak hibáik, de emellett tudhatják, hogy vannak pozitív tulajdonságaik, amit az előnyükre fordítanak. Nem egoisták, tehát nem várják el a világtól, hogy minden körülöttük kellene forogjon ahhoz, hogy legyen önbizalmuk.

Pl. ha csak azzal a céllal állsz szóba egy szép fiúval, hogy azon feszengsz, hogy nem járna veled, az mi? Míg más örül pusztán az ismerkedésnek, és nem azon kattog, hogy vajon ő mennyire fontos mindenkinek, akivel rá szándékozott vennie magát az ismerkedésre? Mindenkivel szemben, ha úgy érzi, hogy nem szeretgetik, nem tartják fontosnak, akkor már meg is bánta az ismerkedést is. Ez így lehet kicsit egoista szempont, csak mert jobb dolga sincs, minthogy agyon elemezgeti saját magát, miközben más bajok is lehetnek a világba magán kivül, másoknak is lehetnek hibáik, de lehetnek emberiek, akik értelmesebb témákkal is foglalkoznak, mint önmaguk. Kellemes és vonzó minden ember, akivel jól ellehet beszélgetni, körültekintő, vagy épp a barátairól érdeklődik, törődik, nem csak azon van leakadva minden pillanatban, hogy jaj vajon mit gondolnak róla? Mert akkor túl sokat nem lehetne beszélni ilyen emberekkel. Egyszerűen csak annyiból áll, hogy túl komolyan veszik, túl fennvannak akadva talán olyan jelentéktelen dolgokon, amit egy felszabadultabb, normális ember észre sem vesz!!! Hogyha jelentéktelen részletekkel kötik le az agyukat all-the-time, akkor lehet, hogy nem marad idejük, más érdekesebb dolgokkal is foglalkozni.

Egyszerűen az önbizalom nem abból áll, hogy dicséred magad, vagy elhiteted magaddal hogy a "te alkatod az ideális", hanem csak annyit jelent, hogy felszabadítottad magad abból, hogy rögeszmés problémákon kattogj, gondolkodj rajtuk, teljesen mindegy, hogy negatívan vélekedsz erről, vagy pozitívan, szerintem akkor lennél igazán magabiztos, ha sehogyan sem vélekednél a mellékes dolgokról, és kevesebbet foglalkoznál vele, akkor talán észrevennéd, hogy sok érdekesebb dolog is van a világon a problémáidnál, amire kicsit többet is rá irányíthatod a figyelmed. De aki pl. előítéletes, vagy félelemmel, bizalmatlansággal telve van, az sok mindentől/sok mindenkitől elkülönítheti magát.

Szimpatikusabb az, aki beszélget, nyitott, kíváncsi másokra, vagy érdekes dolgokkal foglalkozik, amit megtud osztani másokkal, de van akinek csak annyiból állnak a kapcsolatai, hogy várja a dicséretet a megtorpant önérzetére.

Nem attól leszel önbizalomhiányos, hogy nem akarsz tetszeni minden jött-ment helyes fiúnak, ezektől függetlenül is nem kell lealacsonyítanod saját magad.

Pl. egy magabiztosabb ember válasza erre nem föltétlenül úgy hangzott volna, hogy "igen, odamegyek ismerkedni hozzá, biztosan odavan értem", dehogyis...

Az is magabiztosnak számít, ha csak annyit mond, hogy "Nem hinném, hogy jól kijönnénk, nem illünk össze, ő más mint én". És közben tudja, hogy mit akar, mi fontos neki a saját értékrendjében. Nem kell olyannak lenned, mint ő, de az, hogy "felső kategóriázod", az már az irigységedre utal. Nem attól vagy normális, hogy nem vágódtál be nála, hanem attól nem vagy, hogy inkább foglalkoznál a saját dolgoddal, amitől jól érzed magad, ami téged boldoggá tesz. És nem azzal kötni le magad, hogy másokhoz hasonlítgatod magad.

Én is van amiben jobb vagyok másoknál, másoknak is vannak dolgai, amikben jobbak nálam. Ők is irigykedhetnek, én is irigykedhetnék, ha nem lenne jobb szempontom, amire figyeljek.

Mert az ő kudarcuk lenne, és ők igenis büszkék akarnak lenni a gyermekükre es szamukra ő a legszebb.

Ha magadrol rosszat mondasz olyan mintha roluk mondanal rosszat.

Senki nem örülne ha gyermekét negativan kritizálnák.

Ez pontosan olyan, mint akár egy párkapcsolatban is:) (amit tapasztaltam) Ha a párom folyton negatív és rosszat mond magáról, egy időután rám is vetítheti, és rajtam is a szálkát keresheti, ha ilyen negatív a beállítottsága.

Hiába tartja bárki bármilyen szépnek és jónak.

Sokszor van olyan is, hogy egy adottságokkal rendelkező embernek kisebb önbizalma van, mint egy másik olyannak, aki kevesebbel is örül.

Az adottságoktól függetlenül a hozzáállás határozza meg, hogy hogyan élem meg a dolgokat. Hiába lehetek akármilyen, ha boldogtalan vagyok és ha valaki az "életem filmjét" nézné, folyton száj-húzogatós, elégedetlen embert látna:D

Nincs olyan törvény, hogy csak az ilyen-olyan "tökéletes" alkatú lányok találnak barátot. Ha valakit megszeretek, akkor a külseje is különlegessé válik számomra.

DE meg az is érthető Tőled, hogy válogatsz, és nem muszáj akármilyen fiúval próbálkoznod, akitől netán zavarba jössz. (de hogyha csak baráti ismerkedésről van szó, ott nem kell zavarba jönni).

# 48 Azt megértem:) Nem is akartam föltétlenül rád utalni a példával, csak felvetődött gondolat.:)

De amúgy kikhez másokhoz? Így elhangzott a leírásodban a véleményed a "felső kategóriás fiúkról".

Gondolom olyan is van, hogy épp valaki másokat "közép/alsó kategoriázol" is valamilyen hibájuk miatt, nem? Bár gondolom ezek azok az esetek, akikkel inkább nem is foglalkozol egyáltalán.

De másokon is ugyanúgy meglátjuk a hibákat, mint magunkon, ANNYI a különbség(!), hogy csak a Sajátunk a zavaró számunkra, csak a sajátunkkal vagyunk elégedetlenek, érthető is, hogy éppen nem zavar bármilyen idegen, tőlünk független emberek problémája, maximum csak az irigyelt erényei:D

Kivéve azokban az esetekben, ha azok az unperfektnek minősített emberek a közelünkben vannak/az életünk részei, akkor már számít.:)

Bár ezt csak az tudja megérteni, aki tapasztalta a közeli, bensőséges kapcsolataiban, nem is épp felületes ismeretségekről, arról való véleményalkotásról van szó.