Ha a lányotok szerető lenne, mit tennétek? Haragudnátok rá? Miért nem ért meg?
Anyával általában mindent megbeszélek, mert olyan nekem, mint egy barátnő, aki nagyon jó tanácsokat tud adni (20 évesen szült, szóval nem is idős).
Tudta, hogy van valaki, akivel mostanában "jóban vagyok" és tegnap kicsit kiborultam, sok volt ez az egész. Elmondtam, hogy a pasi idősebb, nős, most válni akar és az elején még egyáltalán nem gondoltam, hogy ebből ez lesz.
Gondoltam majd ad valami tanácsot, megbeszéljük, vagy valami, de nem, teljesen kiakadt, hogy mégis mi ez az egész, mióta titkolom ezt, meg hogy képzeltem el és kb egész este ezen veszekedtünk. Aztán ma meg alig szólt hozzám. Úgy viselkedik, mintha miatta nem lett volna sehol ajtócsapkodás.
Mármint, kivel beszéljem ezt meg, ha nem vele, akinek mindent elmondok?
"amikor jön egy takony és a dughatnékja miatt ezt a földig rombolja. "
Nem drága, nem a "takony" rombolja földig, hanem a kedves férj. Minden felelősség az övé. Ő él házasságban, nem a kérdező.
Itt a férj aki hibát követett el, ő a házas.
A lány független, szabadon tehet amit akar. A pasi megtehette volna, hogy rá sem néz más nőre. A házasságáért ő a felelős!
Kérdező, én nem haragudnék a lányomra, nekem akkor is a lányom, ha ilyen helyzetbe került!
A 30-asnak igaza van, hiába pontoztatok le. Soha nem gondoltam volna magamról, hogy valaha kezdek nős pasival, mégis beleestem a hibába.
A legmeglepőbb, hogy nem is a feleség miatt volt lelkifurdalasom, hanem rájöttem, hogy a krapek nem egyenes, füllent, és határozatlan. Amúgy nem kellett bújkálni, nem is akart, és a munkahelyére is bevitt, meg állítólag mindjárt elköltözik otthonról, de aztan hamar vége lett a dolognak,
Es akkor azt gondoltam, hogy hibáztam, és tényleg, amíg papír nincs a válásról, addig hiteltelen mindenki. Ettől nem vagyok rá büszke, de azt gondolom, nem én dúltam szét a házasságot.
A te eseted annyiban más, hogy neked ez igy megfelelne, hogy a pasas tovább játssza a mintaférj et, es mellette vagy te is. Hat, ez nem menne nekem. Anyadon sem csodálkozom, de ha adna egy tanácsot, hidd el, az lenne, hogy sürgősen fejezd be ezt a kapcsolatot.
Amúgy számomra morbid kicsit ugy várni a szerelmet, hogy addig eldugogatok egy nős pasival, de ízlések es pofonok.
Ha szülő lennék, és olyan jó kapcsolatot tudtam volna kialakítani a lányommal, hogy ilyet elmond nekem, biztos, hogy első reakcióm a meglepetés lenne, de elbeszélgetnék vele, hogy mégis hogyan alakult ki ez a helyzet. Nem esnék neki, mert azzal elveszne köztünk a bizalom, és nem tudnék segíteni neki, pedig ilyen helyzetben szüksége lehet rá, hogy ne csináljon valaki még nagyobb hülyeséget, nem beszélve arról, hogy ha nekiesnék, el is veszíthetném a gyerekem. Ezt nem kockáztatnám, a gyerekem akkor is a gyerekem, ha téved, ha hibázik, ha átverik, ha naiv, és a legjobbat akarom neki, és amíg lehet, segítek neki, ha elfogadja.
Nem vagyok még szülő, de sokat tanultam a családom hibáiból, és szeretnék jó szülő lenni és jó kapcsolatot kialakítani a majdani gyerekemmel, ez a szüleimnek nem sikerült.
Kérdező, azt próbálja itt mindenki a tudtodra adni, hogy nagyon ostoba vagy. Nem csak az a tény undorító, hogy nős férfival kavarsz, hanem a lelkeden fog száradni, mert tönkreteszel egy családot. És hidd el nem neked fognak igazat adni, mások szemében te leszel a ribi.
Te örülnél, ha apád egy veled egykorú csitrivel kavarna, miatta pedig tönkremenne a családi életetek?
Miért a kérdezőt szidjàtok,hogy r.anc meg hasonló? Ő lehet csak szimplân szerelmes. A férfit miért nem hibâztatjàtok? Pedig ő itt a legnagyobb f.reg,d.nó. Ő rombolja szét a sajàt csalàdjàt és nem a kérdező.
A pasi ke.élget félre hàzassàgon kìvűl és nem a kérdező!
Én is vagyok ilyen helyezbetben 4-5 éve van viszonyom egy nős pasival. E engem nem érdekel én szingli vagyok. Ő barmolja szét a sajàt csalàdjât, ha őt ennyire nem érdekli , engem miért érdekeljen az ő élete? Én csak élvezem a szexet vele. Azt mondta ,hogy ő alapból ilyen ,hogy mindenkit megcsal . És igen ha lesz egy férjem ,de nem lesz ,mert tudom milyenek mind megcsalja a feleségét,ùgyhogy nem kell férj!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!