Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Normális, hogy az apja "alig"...

Normális, hogy az apja "alig" foglalkozik a 7 hónapos kislányunkkal?

Figyelt kérdés

Nem tudom, hogy ez normális és más apukák is ennyit foglalkoznak a gyerekükkel, vagy csak az én párom? Mert az ismeretségi körünkben úgy veszem észre, hogy az apukák is elég jól kiveszik a részüket a gyereknevelésből.

Én most tanulok és mellette a picivel vagyok, a párom pedig 2 műszakban 8 órában dolgozik egy gyárban.

Amikor hazaér, vagy éppen munka előtt néha-néha fél órát elgagyog vele, de ezen kívül semmi.

Nővéremék és a szüleim is furcsállják pl, hogy még soha nem látták, hogy megcsinálta volna a pici kajáját, vagy megfürdette-, elaltatta volna...

és őszintén szólva nekem is hiányzik ez a segítség tőle..a tanulás mellett elég idegőrlő hogy se éjjelem se nappalom. Nappali tagozaton 150 km-re van az egyetem, ahova bejárok, és egy művészeti suli, tehát év közben is rengeteg gyakorlást igényel.

Itt azt olvastam egy kérdésnél, hogy sokaknál szokás pl., hogy az apuka mondjuk egy hétvégi napon egész nap a picivel van, így addig az anyuka tud pihenni. Én ezt meg is említettem a páromnak, de ő teljesen máshogy látja a dolgokat. Egyből azzal jött, hogy ugye nem várom el, hogy ő még munka után a picivel foglalkozzon? Természetesen nem is ezt kértem tőle, de egy szombati nap, amikor esetleg ráérne, vagy bármikor egy reggel ha felkelne megetetni, az nagy segítség lenne.

Járok közben hétvégén egy tanfolyamra is, ami pénteken este 10-ig tart.. éjfél után érek haza, reggel 6kor pedig indulhatok vissza...persze reggel még bele kell számolnom, hogy megetetni a picit, visszaaltatni, stb.

A szüleim nagyon sokat segítenek, amikor csak tudnak vigyáznak a picire, de ők is dolgoznak és rengeteg dolguk van, mellesleg mégsem nevelhetik fel ők a picit.

A párommal hiába beszélek erről, mert ő úgy látja, hogy eleget foglalkozik vele. Igazából akkor lettem egyre biztosabb ebben az egészben, amikor már a testvéremék és a szüleim is mondták ugyanezt, amit én gondolok(egy háztartásban élünk).

Tehát csak arra lennék kíváncsi, hogy kívülállók, idegenek nézőpontjából hogy néz ki ez a dolog.


2015. nov. 8. 11:06
1 2 3 4 5
 21/48 anonim ***** válasza:
25%
Azért ezt nem mondanám törekvőnek.
2015. nov. 8. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/48 anonim ***** válasza:
70%
Azt, hogy a kérdező egyetemre+tanfolyamra jár gyes alatt? Amit tanul, az jó szakma, és némileg magasabb szintű, mint gyárban, két műszakban gürizni. Becsülöm érte, hogy nem süllyed bele a sz@ros pelenka-bébipapi körforgásba.
2015. nov. 8. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/48 anonim ***** válasza:
36%

Akkor hogy összefoglaljam a helyzetet: egy eleve szar kapcsolatba beleszültél egy "véletlen" gyereket (gondolom megszakítással "védekeztetek" vagy hasonló), nem dolgozol, a párod tart el, emellett házat is épít a szabadidejében, és neked áll feljebb. Ahha...


A helyzettől eltekintve a párod egy paraszt, a gyerekkel neki is illene foglalkoznia. Nyilván nem szeret se téged, se a gyereket, ha ennyire nem érdekli.


Na de pont ezért szül az érelmes nő biztos munkahelyről, végzettséggel, megfelelő anyagi háttérrel stabil párkapcsolatba - nem minden nélkül az első jöttmentnek, mint te.

2015. nov. 8. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/48 anonim ***** válasza:
92%
Az én párom két állásban robotolt, mert kellett a pénz, házat vettünk olcsón és fel kellett újítani. De ennek ellenére felkelt éjszaka, megnézte, miért sírt a pici fiunk, aztán sétált is vele, tologatta a kocsit is, pedig falun ez nem minden férfinak nevezett részeges alaknak nem tetszett, beszóltak neki.
2015. nov. 8. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/48 anonim ***** válasza:
49%
Vagy nem szül, mert mire felépíti a karrierjét, elszáll az idő. Aztán 40 évesen nyivákol, hogy nincs kapcsolata, mert szemetek a férfiak, esetleg előadja, hogy az ostobák szülnek, akik csak ebben bírnak kiteljesedni, blablabla...:D
2015. nov. 8. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/48 anonim ***** válasza:
52%
Akkor sem törekvő, az egy negatív szó. Én is becsülöm a kérdezőt, szerintem ez lenne az alap. Törekvő akkor lenne, ha lepasszolná a szüleinek a gyereket, és ugyanúgy nem törődne vele, mint az apja.
2015. nov. 8. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/48 anonim ***** válasza:
39%
Akart egyaltalan gyereket?
2015. nov. 8. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/48 anonim ***** válasza:
68%

Nem a törtetővel kevered a törekvőt? Törekvő az, aki a maga és a családja érdekében keresi és felhasználja a lehetőségeket a boldogulásra, igyekszik minél jobban kamatoztatni a saját képességeit, de nem mások ellenében, vagy mások rovására akar előbbre jutni.

A törtetőt nem érdekli senki és semmi, bárkin átgázol, és bárkit, akár nemtelen eszközökkel is letapos, ha az útjában áll.

2015. nov. 8. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/48 anonim ***** válasza:
53%
Ne haragudj a kérdését, de akarta egyáltalán a gyereket? Nem szültem volna neki, ezt még baba előtt le lehet vágni valakiről, hogy milyen lesz apaként.
2015. nov. 8. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/48 szántóvető ***** válasza:
54%
20-as leírta a lényeget.eljön az az idő amikor már zavarjátok egymást.majd rájöttök hogy jobb lesz külön,vagy valaki mással.
2015. nov. 8. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!