Nem tudom mit tegyek ebben a helyzetben. Tudnátok tanácsot adni?
Igen, kedves 29es, csak hogy a szülő JOGILAG köteles ellátni a kiskorú gyerekét. Ha ezt nem teszi meg, fel lehet jelenteni. Vagy ahogy mondtam, intézetbe adhatja.
Cigire, szórakozásra, szabadidőre persze abszolút nem köteles pénzt adni, de az alapvető emberi igényeket (étel, ruha, víz, lakóhely) köteles kielégíteni. Ezt aki gyereket szül, úgy gondolom tudomásul veszi. A gyerek elcontent://media/external/file/10020látása nem preferencia szerinti, hogy ha tetszik a viselkedése akkor kaphat esetleg vacsorát.
Mellesleg aki magántanuló az is tanul, ha tud/akar bemehet felkészítő órákra és vizsgázik.
Gondolom a kérdező is tett osztályozót, amit sikeresen abszolvált, illetve ha problémája van akkor igazoltan hiányzott,különben már kiemelték volna a családból. Ugyanis az iskolakerülésnek vannak következményei annak pedig fokozatai, harminc óra után elveszik a családi pótlékot, és azután jön a tárgyalás.
Mivel ez nem történt meg, így arra következtetek, hogy orvosi igazolással hiányzott, orvos meg nem ír ki senkit ilyen rengeteg időre a semmire, hisz ha az kiderül akkor búcsút mondhat az állásának és az engedélyének.
Szóval ja, jogilag köteles egy szülő a kiskorú gyerekét ellátni.
Akár tetszik akár nem, igaza van az utolsónak.
Nekem van egy majdnem 16 éves lányom, és akármilyen rossz fát tenne a tűzre, sosem vágnék neki azzal vissza, hogy én tartom el. A kettőnek semmi köze egymáshoz, és nem várom el tőle, hogy hálás legyen amiatt, hogy eltartom. Ez a dolgom, a boltban sem kell hálásnak lenni az eladónak, amiért segít kiválasztani egy ruhát. Ez alapvető.
Legyen hálás a plusz dolgokért, telefon, mp4, smink, stb. amik nem létszükségletek, és ha rosszul viselkedne, maximum ezeket vonhatnám meg tőle, nem pedig az étkezés jogát.
Az meg különösen vicces, hogy azt írta valaki, hogy vizet, villanyt ki fizeti? Miért kéne egy 16 éves kislánynak villanyt és vizet fizetni? A huszonegyedik századunkban ezek alapvető dolgok, hogy vannak, vagy ha rossz a gyerek, akkor mondjam azt, hogy aznap nem fürödhet le??
Nagyon el vagytok ti tévedve.
33. Válaszoló!
Én nem a kérdező édesanyjáról beszéltem, hanem annak a két hozzászólónak reagáltam, akik szerint örülnie kéne, hogy az anyja eltartja őt, meg aki azt kérdezte, miért nem ő fizeti a villanyt meg a vizet.
Mivel ezek a szülő kötelességei, ezért nem a 16 éves kislányon kéne számonkérni, akárhogy is viselkedik.
34. Válaszoló!
Drágám, te normális vagy?
Írtam, hogy van egy majdnem 16 éves kislányom. Ebből már látható, hogy felnőtt vagyok, és családom van.
Szerinted mégis ki a búbánat dolgozik meg a vízért, villanyért, ha nem én? Szerinted nekem ingyen jár?
Mellesleg, maximum nyomornegyedekben nincs bevezetve a víz, és nincs világítás a mai világban.
Tudom, hogy Magyarország milyen helyzetben van, de azért elég erős túlzásnak érzem, hogy ma nem alap a víz és a villany.
Még gyerekkoromban is mindenkinél volt, maximum a wc volt kint a kertben falun.
Azzal én sem értek egyet,hogy fizetik a szülei a cigijét.
Az egyik válaszoló már leírta, hogy az iskolát valószínű igazoltan kerüli különben már a tanárok jelentették volna és elviszi a gyámhivatal, mert tavaly még tanköteles volt.
A vizet és a villanyt meg neked sem lehet probléma kifizetni, ha rendelkezel internettel. A víz és a villany legalábbis fontosabb, ha valakinek arra sem futja, internetre sem.
Mellesleg a lányom osztálytársai halomszámra kapják a negyvenezres nike cipőket meg a drága telefonokat.
Nézz körül az utcán, a tinik nagyrészének a cipője majdnem egy minimálbér fele. Valószínű ott nem okoz problémát majd pont a víz és villany. Persze ezt a szintű rongyrázást én sem támogatom, de attól még jelen van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!