A lányom nem akar segíteni?
Összeköltözött a pasijával és nem segít nekünk pedig tudja hogy nincs pénz élnünk sem és kikapcsolják a vilanyt ha nem fizetünk! Azt mondta hogy csak az anyámékat lenne hajlandó támogatni mert hogy ők befogadták gyerekként míg én rossz anya voltam! Pedig én mindent megtettem érte és a testvéreiért is!
Hazudja hogy nincs túl sok pénze mert suli mellett dolgozik de a pasija fizet mindent!
Hogyan vegyem rá hogy segítsen?
NA én most nagyon szívesen meghallgatnám a lányod verzióját is. Ugyanis biztos van oka annak, hogy nem hajlandó segíteni, de a nagyszüleit támogatja. Annak is oka van, hogy suliba jár, de már nem otthon él. Ezek szerint ti sem támogattátok őt ahogy kellett volna.
A saját tehetetlenségedet, hogy nincs pénz, hogy kikapcsolják a villanyt meg ne a lányod nyakába sóz, mert nem az ő hibája. Tessék elmenni dolgozni ha kell két munkát is vállalni. A lányod nem köteles támogatni téged. Végül is azt kapod amit te magad is adtál. (ha olyan jó anya lettél volna, akkor a nagyszülőknek nem kellett volna befogadniuk, és a lányodnak nem kellene suli mellett dolgoznia sem)
Van munkám! De a párom munkanélküli éss a helyhiány miatt költözött el nem miattunk! Amikor kicsi volt fizettük amíg tudtuk a táncóráit is de most a hitelek miatt szegénységben élünk és őt nem érdekli!
mióta egyetemen van beképzelt lett, csak akkor látogat minket ha az anyám azt mondja és mindig a száját húzza ilyenkor.
és nem kértem sokat csak annyit, amennyit nélkülözni tud!
Pénzt nem ad senki, de ha más kell, itt érdemes nézelődni: www.szivesseg.net
Esetleg felesleges dolgokat el is lehet adni a neten.
Jótanács: keresni kell még munkát, mert a villanyt kifizetni az alapokhoz tartozik, nem a luxus kategóriához. Nem másoktól kell kéregetni, főleg, ha nem is szeretnek, hanem megoldani magunknak a problémáinkat.
Hogyhogy a helyhiány miatt? Eddig hogy fértetek el?
Nem várhatod el, hogy a gyereked viszonozza az eltartását, mert nem kérte, hogy megszülessen, nektek viszont kötelességetek volt felnevelni. Anno meg ti döntöttetek úgy, hogy fizetitek a táncot.
Miért kellett a nagyszüleinek befogadnia anno?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!