Rossz anya vagyok ha szeretném ha 23 éves fiam a saját lábára álljon?

Én pont így vagyok vele, hogy szeretnék tapasztalni, látni mi mennyi, és tiltják az összeköltözést, különköltözést. De már folyamatban van,csak nem akarnak elengedni...

22/N

jol gondolkodol kérdezö!

bátyámmal hasonlo volt a helyzet, csak éppen ö 29 éves volt, mikor az édesanyám végre azt mondta, hogy mostmár elég. a bátyám nem ment volna ki a házbol, nem kezdett volna neki az önállo életnek, igy anyum költöztt el, 100 km-rel arrébb vett egy lakást magának. a bátyámat meg otthagyta egyedül a házban. azota tudja beosztani a pénzét, azota dolgozik, és tanult meg fözni, mosni magára, elsö honapokban szemétdombnak nézett ki a ház, de mikor a barátait odahivta magához és azok megszégyenitették, fordult ez is, most már rendet tart és takarit is.

kellett neki ez a lökés, hogy végre felnöjön.

Tudod jól és rosszul is csinálni az "elengedést"...

Szerintem; a gyerek felelőssége, hogy keresse a különélés módját és lehetőségét, ellenben a szülőé az, hogy adja meg az esélyt "kilépni az életbe". Olyan gyorsan szakadnak ilyenkor a családi kötelékek, hogy csak pislog az ember és nem érti a történetet (bár; minden család más és más).

A páromék családja nem tökéletes, se nem milliomos. Minden gyermek külön él, egyikük sem kapott nagy ajándékokat a szülőktől... de mégis olyan összetartás van a családon belül (3testvér), hogy elszégyelem magam, ha az enyémre gondolok. :( Ők lenéznek engem én gyűlölöm őket; nem segítenének egy darab száraz kenyérrel sem rajtam, bármi történjék is (én sem rajtuk)... hogyan tudod ezt elkerülni? Kommunikálj vele, mint egy felnőttel (ha ügyesen csinálod, akkor megmarad a családod is - van rá példa).

Bocsi, hogy nem olvastam végig a kommenteket, de #11-es válaszában egy mondat szöget ütött a fejembe.

"Örülj neki, hogy veled van, és nem leszel egyedül."

Nos, a kérdező kb 43 éves. Fiatal még ahhoz, hogy igazi pasi nélkül élje le az életét. A huszonévesek vagy az alattiak most felszisszennek: úgy vélik, hogy a szerelem, a testi érintkezés csak nekik jár. Pedig nem így van, idősebb korban talán még intenzívebb késztetés van rá. Ráadásul az évek szállnak, és kérdező sem lesz fiatalabb. Joggal érzi úgy, hogy megtett mindent, amit az élet rárótt, ideje lenne most már végre saját magával, az ő boldogságával is törődnie.