Nektek mi a véleményetek az "amíg az én kenyeremet eszed" szülői felfogásról?

25 éves vagyok, és úgy alakult, hogy még itthon lakom. Dolgozom, és levelezőn csinálom a főiskolát, így nem a lábam lógatom, de mégis itthon vagyok.

Sosem szólnának bele, mit csinálok, ahogy ezt nem is tűrném, csak mert itthon vagyok. Az, hogy éjjel ne főzzek, mert másokat zavar, vagy hogy nekem is kell takarítani, ez teljesen evidens. Figyelünk a másikra, a közös dolgok pedig megbeszélésen alapulnak, de ez nem különbözik attól, mintha lenne egy lakótársam, akivel hasonló a dolog.

Viszont az, hogy hova megyek, mit csinálok, kivel vagyok, legyen-e tetkóm, mit tanuljak, mire költöm a pénzem, a MAGÁNÜGYEM. Együtt élünk, de senki nem birtokolja a másikat, és ez így van rendjén, szerintem.

Ha nem így lenne, ha bele szakadnék is, de elköltöznék. De szerencsére nincs így.

A gyerektől is függ, hogy ezt hogy reagálja le, mert hiába próbálkozik ezzel a szülő, ha a gyereket ez nem érdekli. Én rendesebb, szófogadóbb voltam, de nem szerettem ezt a hozzáállást (bár így konkrétan nem lett kimondva sosem, csak a helyzet mégis sokszor ilyen volt). Én nem szerettem a konfliktust, megtaláltam a nekem legjobban megfelelő megoldást, ami ellena szüleim sem ellenkeztek, szép lassan átcuccoltam a hozzánk közel lakó nagyon jófej nagymamához. Mire 16 voltam, már saját szobám volt nála. Utána pedig amint tudtam, elkezdtem az egyetem mellett dolgozni. 16 évesen már el tudtam dönteni, hogy mi a jó nekem. Jól tanultam, felelősségteljes voltam, igaz, én korán is értem, és mindig igényeltem a függetlenséget, pedig nem bulizásra, meg otthonrül eljárkálásra kellett az idő.

A húgom otthon maradt, de rá ezekkel sosem tudtak hatni, ő inkább bevállalta a konfliktust, és úgy csinálta a dolgait, ahogy akarta, mégsem lett ettől baja. Tehát az egy dolog csak, hogy a szülő hogyan próbálja meg nevelni a gyereket. Hiába neveltek volna így téged, ha te máshogy reagálsz. Ha felntt, önálló akarsz lenni, akkor legyél az. Beszélgess olyanokkal, akik önállóak, hogy átvegyél egy kicsit a gondolkodásukból, hogy tanulj tőlük. A te döntésed, hogy mikor akarsz felnőni. A szüleid biztos sok minden olyat is adtak, ami előrébb visz az életben. Ha hiányzik valami, pl. az önállóság, akkor hajrá, tanuld meg hogy kell. Nagykorú vagy, mostmár rajtad múlik.

Erről a felfogásról az a véleményem, hogy ez az egyik legaljasabb mondat, amit szülő valaha mondhat a gyerekének! Ebben nyilván benne van a személyes sérelmem is, mivel én is a fejemhez kaptam már. Bár nem szó szerint, de nem is ez a lényeg. Ez a mondat röviden annyit takar, mint zsarolni a gyereket a saját kiszolgáltatott helyzetével, ami azért igazán gusztustalan, mert ez a helyzet nem a gyerek döntése még ebben a korban.

Az alapvető kiindulás az, hogy mivel a szülő tartja el a gyereket, ő adott neki életet, ő ad ételt a szájába és fedélt a feje fölé, ezért jogos a hála, és neki több joga van dönteni. Ez idáig mind rendben is van. Három oltári nagy probléma van ezzel a felfogással:

1: Ahogy korábban is írtam, az, hogy megszületett, nem a gyerek döntése volt! Zsarolni eleve aljas dolog, de a saját gyereked zsarolni olyasvalamivel, amibe beleszólása sem volt? Na erre nehéz szavakat találni szerintem.

2: Pedagógiai szempontból is mocskosul el van ez cseszve, mert ha zsarolással kényszerítem az akaratom a gyerekre, ha én szabom meg neki, mikor mit csináljon, akkor mégis hogyan lesz önálló? Hogyan tanul meg dönteni? Hogyan lesz önbizalma önmagát megtalálni?

3: Mindez azért is szánalmas, mert valójában az a mögöttes mozgatórugó, hogy sokkal könnyebb így ráerőszakolni az akaratot, mintsem példát mutatni és és érvekkel meggyőzni. Helyette én élem az életem, ahogy akarom, de a gyerek meg úgy, ahogy mondom - nem pedig ahogy mutatom -, mert én tartom el.

Viszont kérdező, ennek rád fele sem igaz! Te már nagykorú vagy, neked adott a lehetőség és a döntés, hogy elköltözz otthonról és irányítsd az életed. Ennél fogva te már nem vagy ennyire zsarolható, hiszen a választás adott. Ha pedig saját döntésedből kifolyólag laksz otthon és tartanak el az őseid, akkor igenis joguk van valamilyen szinten diktálni.

Ez nem jelenti azt, hogy egyetértek a módszerükkel, mert ez a hozzáállás rettentően kontraproduktív és káros. A bajom az, hogy te viszont a szüleidben keresed a hibát magad helyett. Igen, ez az irányítás bizony önállótlanságot okoz, de te már lassan felnőtt vagy, megvan a lehetőséged arra, hogy felismerd a problémáidat és tegyél ellenük!

Egy dolgot érts meg: az életed alakulása szempontjából teljesen mindegy, hogy a felnőtt korod problémáit a szüleid okozták, vagy sem, mert onnantól, hogy felnőttél, ez a te problémád, amit vagy megoldasz, vagy elbuksz, ez ilyen egyszerű. Haragudhatsz a szüleidre, kritizálhatod őket, minden alapod megvan rá. Ellenben ha az életed során azzal nyugtatod magad a kudarcaidért, hogy mindez a szüleid hibája, akkor nagyon nyomorult életed lesz!

Szóval szedd össze magad, döntsd el, mit akarsz, tegyél érte lépéseket, találd meg a módját, hogy elérd. Aztán szépen húzz el otthonról, önállósítsd magad, és lépj tovább. A kifogásokat és mentségeket felejtsd el, és a szüleid példáját csakis egyetlen dologra használd: tanuld meg a leckét, és te már ne így neveld a leendő gyerekeid!