Mi az a nevelési hiba, amit úgy érzel, hogy elkövettek a szüleid?

Apám szóbeli bántalmazó volt. Nem tudok rá jobb kifejezést. Mindig tudott mondani valamit, amivel szép lassan letörögette az önbizalmamat.

Alapvetően jó volt a kapcsolatunk, szeretett mindig és ez ma is így van. Nem rosszindulatból bántott, és épp ez a legkényesebb: Nem szeretném átvenni a mintáját (nincs még gyerekem), de nagyon oda kell figyelnem. Egy dolog biztos: nem fogom letagadni, ha megbántottam a gyerekemet, nem fogok rajta gúnyolódni, nem fogom lejáratni, és legfőképpen nem fogom elbagatellizálni a sérelmeit azzal indokolva hogy: "Te vagy a hülye, ha sértve érzed magad."

Nm tudom, és nem is szerretném nagyon kifejteni...

Önbizalomhiányossá neveltek minket. Aszüleim, igazából nem is tudom pontosan, hogy jogyan és mivel... Kicsit olyan, hogy nekik mindkettejüknek egészségesen magas az önbizalmuk, ez természetes számukra, így elfelejtették, hogy ez nem minden esetben csak úgy jön, hanem kell hozzá a nevelés is.

Ez aszüleim is tudják, de ők sem értik, hogy pontosan ez hol csúszott el, pedig nagyon jó a kapcsolatunk, szeretnek minket, mi is őket, csak jőt akarnak nekünk..mégis kórosan alacsony az önbizalmunk, és sajnos önértékelési gondokkal is küzdünk, és valőszínű hogy. Aszüleink tehetnekmeóla, hiszen egyformán a tesómmal mind a ketten ilyenek vagyunk.

27/n

Én hálás vagyok a szüleimnek alapvetően, mert felneveltek, szeretnek és támogatnak, segítenek a mai napig ha bármilyen nyűgömmel bajommal megyek hozzájuk. Viszont azért egy-két hibát elkövettek, de én voltam a prototípus gyerek, a tesóimnál már belejöttek. Pl a szokásos mondat nálunk sokszor elhangzott ha bezzeg a Julcsival jöttem. "Más gyereke nem érdekel" Ez leginkább tanulás terén jött elő vagy kamaszkorban amikor bulizni akartam (sose mehettem 18 éves koromig, onnantól meg már nem akartam). Dicséretet sose kaptam, csak miért nem ötös ha négyes lett vagy nagy a seggem (akkor még nem volt az, csak kamaszodtam, szélesebb csípő, stb.) mozogjak, mielőtt még nagyobb lesz. Így önbizalom hiány és testkép zavar elég erősen bejátszik az életemben. Zsebpénzt sose kaptam, még házimunkáért vagy jó jegyekért jelképest sem, szülinapra és egyéb "ajándékozási lehetőség" esetén is rendes ajándékot kaptam, sose pénzt. Nem tanultam meg takarékoskodni, és leginkább azért se, mert apukám rettentően sóher, így moziba menni hülyeség, úgyis adják majd a tv-ben, azt azért fizetjük (még a net előtti korszak). Minek pizzát rendelni? Van itthon főtt kaja, igaz 3-4 napos, de még ott a hűtőben és nem penészes. Minek trapéz farmer (akkor indult a divatja) van egy halom melegítőd. Szóval kb minden olyan hülyeség volt, ami egy tininek fontos, így pénzt se kaptam rá, így amint volt lehetőségem pénzt keresni elszórtam apróságokra. Most eléggé visszaüt mikor figyelni kellene minden forintra, mert éppen kijönnénk, akkor az él a fejemben, hogy egy mozit, egy kis rendelt kaját megérdemlünk vagy a századik könyvet, amit egyszer elolvasok, aztán csak a polcon porosodik. Ha akkor a "lécci apu" kérések egy részének enged vagy kapok zsebpénzt, hogy oldjam meg belőle biztos máshogy alakul a pénzhez való viszonyom, ezt leginkább húgomon látom. Ő már jegyek alapján kapott, most egyetemista korára elég szép megtakarításai vannak, mert a nyári munkás pénzeit rendszeresen félrerakta vagy addig gyűjtötte amíg megvett valami nagyobb dolgot belőle (legutóbb laptopot) és nem elszórta, mint én, mert ő már a kezdetektől arra volt nevelve, hogy gyűjtöd megvehetsz nagyobb dolgot, ha nem gyűjtöd és kicsikre elszórod az a te döntésed, de ha tanulsz következő hónapban is kapsz zsebpénzt és nem csak nyáron mikor dolgozol érte.

Na szóval így a nagyon hosszú szöveg végére. Senki se tökéletes szülő elsőre, de bele lehet jönni, mint nálunk is látszik, így nem hibáztatom a szüleim. Simán peches voltam, hogy elsőnek érkeztem a családba, de ahogy kezdtem hálás vagyok nekik, mert szerető, támogató családom van, és sajnos ez nem mindenkinek adatik meg, így kár azon keseregnem, hogy jajj de rossz nekem, mert másnak rosszabb, és ezek a "nagy gondok" csak apróságnak tűnnek.

Hú, nagyon sokmindent sajnos. :( Anyám nem szeretett engem, csak a húgomat. Mindig elnyomásban éltem. Nem írnám le az egészet, mert napestig itt ülhetnék. Aztán szegény anyám meg is halt mikor 15 voltam. Apám készítette ki.

A hozadéka a csodás gyerekkoromnak az, hogy most 23 éves vagyok és társfüggő. Nagyon betegesen függök érzelmileg a drogfüggő páromtól. Nemrégen láttam be, hogy bajban vagyok, elkezdtem pszichiáterhez járni. Tisztában vagyok vele, hogy már felnőttem, nem okolhatom mindenért a szüleimet de sajnos erősen benne van a kezük abban, hogy ilyen lettem.

Igyekszem "meggyógyulni", én nem akarok ilyen szülővé válni.

"A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi."

> Müller Péter <