Szülők! Mit bántatok meg a legjobban gyereketek nevelésében?

A most 17 éves fiammal türelmetlen voltam, folyton sürgettem. Továbbá 2-3 éves kora körül túl sokszor lepasszoltam a nagyinak. Ezek fájnak így utólag, lelkiismeret furdalásom van miatta.

A most 4 évessel már türelmes vagyok. Vele azt bánom, hogy baba korában túl merev voltam, mindent tökéletesre akartam vele, a napirend megszállottja voltam. A gyerekről egy percre nem vettem le a szemem, nem hagytam soha senkire. Emiatt folyton feszült voltam, képtelen voltam élvezni azt a korszakot.

Tehat az egyiknel az a baj, hogy lepasszoltad, a masikat meg nem adtad oda senkinek.

:D

2-es, igen, a két véglet. Az egészséges középút nem ment:(

#1# voltam.

Elso, akkor most kellene meg egy gyerek, es azzal meglenne a kozeput :D

Kulonben minket a szuleim hetvegente sokszor elvittek a nagyszulokhoz 2 napra, de sosem ereztuk, hogy lepasszoltak volna. Egyszeruen jol ereztuk magunkat. Szerintem a te fiad sem igy eli meg. Plane hogy kicsi volt.

Kettes voltam ;)

nekem még csak két hónapos, és minden ürömben van öröm, gondolkodom hogy amit megbántam valahol azzal tettem szert tapasztalatra, valahol olyan, mintha ennek így kellett volna lennie

pl megbántam, hogy terhesen nem szedtem az orvos által felírt antibiotikumot, mert a tájékoztatón az volt, terhesek és szoptatósok, csak végső esetben szedhetik, ha nincs más megoldás. dohogtam is magamban hogy miért nem mást írt fel a doki, és elkönyveltem, hogy nem érdekli, rosszat akar, meg stb, biztos mert nem pénzelem. erre a baba megszületve egyből antibiotikumos infúziót kellett kapjon :( viszont amíg bent voltunk rengeteg szakmai segítséget kaptam, a-z-ig megtanultam a babaápolást, etetési-altatási rendszert és nem aggódva mentem vele haza, hogy jaj mit kezdjek egy babával, hogy neki jó legyen.

valamint megbántam, hogy miután órák óta nem hagyott alább a sírása akármit csináltam, akkor teljesen érzéketlenül tettem le dühömben a kiságyba semmi entyem pentyem babusgatás, viszont ezzel tudom megérteni azt, amikor barátnőm kezében volt, és idegesen, erőszakosan nyomta a szájába a cumit, hogy hallgasson már el (amúgy végtelen nagy szívű nő)szóval ekkor legalább meg tudtam érteni a helyzetét és nem estem neki, hogy mit képzel hogy bánik a gyerekkel.egy pillanatra mindenkivel előfordulhat ez.

és megbántam, hogy nem jöttem rá hamarabb, hogy lelassuljak a babához, tehát ha sírt, neki álltam egyből nyüstölni, popsi mosás-pelenkázás, ahelyett hogy vártam volna, lehet szél feszíti a hasát és kicsit várni simogatni, vagy csak megnyugtatni és akkor nem lett volna a sírásból még nagyobb jajveszékelő sírás, olyan is volt, hogy popsimosás közben jött ki a tejes büfi, amiből kiderült, jah hát ezért sírt, mert tele volt a gyomra. ekkor is várhattam volna, hogy ne tegyek még rá a hasfeszülésére.

és hamarabb is játszhattam volna "gorillamamát"tehát szántam egy teljes napot(24ó) csak a babára, egész nap a kezemben volt, etetés, pelenkázás, nézelődés, gügyögés, rajtam aludt, csak wc-re ha menni kellett tettem le. ezután, másnap is, mintha kicserélték volna, jó nagyokat aludt, teljes lelki egyensúlyba került, ezután már a kiságyban is megmaradt, bárhova letettem nem ébredt vissza sírva, az orvosnál sem sírt a szuritól, csak míg a tű volt benne, de egyből megnyugodott. ezelőtt meg mindig azon voltam, aludj már légyszi, mert takarítanom kell,vagy akármi.