Mi az a nevelési hiba, amit úgy érzel, hogy elkövettek a szüleid?

#9es vagyok

ja és semmi önálloságot nem tanultunk mindent a szánkba rágott, aztán meg szidott minket mert "nem tudtunk semmit egyedül csinálni"

A kérdésre válaszoltunk, mert ez volt a kérdés.

De ez nem azt jelenti, hogy aki itt válaszolt, az mind szerencsétlen, életképtelen felnőtt lenne. Csak az ahogy felnőttünk befolyásolta/befolyásolja az életünket, mint ahogy mindenkiét.

Nem engedték, hogy az legyek, ami szerettem volna. 16 évesen csak a zene érdekelt. Mikor otthon bejelentettem, akkora pofont kaptam, hogy 3 fogam beletort. Kitűnő tanulóként, tanulmányi versenyeket nyerve nem fogadták el, hogy nem a diploma es a tanulás,érdekel, ráadásnak azt gondolták, ez egyértelműen azt jelenti, hogy k..va akarok lenni. Mégis közgazdász lettem (eleg volt matekból felvetelizni, külön tanulni sem kellett), Sosem dolgoztam a szakmámban, Sosem torekedtem magas beosztásra, nem is érdekelt. Apám mai napig (38 vagyok) kérdezgeti néha, hogy mért ajandekoztam el a gitaron..meg nem kérdeztem vissza, hogy mert vette meg, ha Sosem akarta, hogy zenével foglalkozzak. Emellett nem vagyok boldogtalan, de a munkákban ma is csak a penztkereseti lehetoseget latom, nem találok benne különösebben örömet.

Vannak olyan dolgok, amivel szemben nekem is eloiteleteim vannak, pl. a versenysport. De ha ne adj isten, a gyerekem majdan elem allna, hogy komolyabban szeretne sportolni, azon kívül, hogy elmagyaraznam, hogy amellett, hogy fiatalon is eleg sok lemondással jar, 40 éves korára rons lesz, es az élsportolók 40 fele nagyobb arányban kapnak infarktust, a világért sem allnek tiltással vagy fenyegetozesekkel az útjába! Persze lehet remenykednek, hogy feladja, amit én sem tudhatok biztosan, ha engedtek volna, akkor kitartottam volna-e a zene, éneklés mellett, vagy csak egy par eves hobort maradt volna, es akkor mar nem kényszerből, hanem örömmel választottam volna egyetemet, hivatást.

Apámnak soha életemben nem tudtam megfelelni, mert bármit elértem, ő többet "követelt". Jó szándékból csinálta, hogy sokra vigyem, de önbizalomhiányos lettem, és folyton másoknak akarok megfelelni, bizonyítani, mások alá helyezem magam. Még általános sulis voltam, és oda voltam a csillagokért, minden vágyam volt egy kis csillagvizsgáló távcső. Apukám azt ígérte, hogyha jó lesz a bizonyítványom, megkapom nyáron születésnapomra. Egy négyesem lett, minden más ötös, zongorából országos versenyt nyertem. Apám hozzáfűznivalója: az az egy 4-es már nem lehetett volna 5-ös? Máig nem kaptam távcsövet. Aztán első helyen vettek fel egy gimnáziumba, de ő kiakadt, hogy ez nem a legerősebb. Egyetemen évfolyamelső voltam, köztársasági ösztöndíjas, OTDK 1- helyezés. Hozzáfűznivaló: azért ne bízd el magad! Doktori (phd) ösztöndíj, mellette gyereknevelés, 28 évesen dr. cím...Apám: majd ha akadémikus leszel. Itt akadtam ki, és leordítottam a fejét, hogy elegem van ebből, egyszer nyögje már ki az életben, hogy büszke rám! És nem, nem leszek akadémikus!

Anyám meg soha nem segített, nem támogatott semmiben, sőt, inkább hátráltatott azzal a szöveggel, hogy akkor nem tanulok meg semmit soha, ha megcsinálják helyettem. Most meg már "felnőtt vagy, old meg".

#10 Mi az a nevelési hiba, amit úgy érzel, hogy elkövettek a szüleid?

Ez a kérdés.

# 17/17 Időpont ma 21:28

Akkor válaszolok egyszerűbben.

A szüleim nem követtek el nevelési hibát,így nincs mit úgy éreznem hogy a szüleim hibája legyen!

:)

Soha nem lehettem a szüleimmel őszinte a fiúkkal kapcsolatban. Mindig csak azt kérdezték, hogy ugye NEM tetszik senki, ugye NEM akarok senkivel járni, mert még mennyire nem kéne stb... Tényleg várhattam volna még 1-2 évet, de mivel semmit nem tudtam velük megbeszélni, annyit se, hogy ha csak egyszerűen tetszett valaki vagy tetszettem valakinek, így nem is tudtam jól kezelni a helyzeteket. Nem is mondtam el nekik nagyon sokáig semmit, akiről ők azt hiszik, hogy az első barátom volt, az, hát.. nem az első volt.

Mindig a bátyámhoz hasonlítottak. Ő mindig nagyobb rendet tartott pl a szobájában, ezért engem sokkal többet piszkáltak, mert 'bezzeg a bátyám'...