Visszajöhet vajon a fiam?

Rengeteg a kérdés...

Vajon ki kellene lépnem az életéből végleg, hogy semmi sem húzza vissza, és kétségek nélkül lehessen boldog? De mi van ha szüksége lenne rám, és nem tud, vagy nem mer megkeresni? Hiszen egy jól megrendezett szinjátéknak, még egy felnőtt is bedőlhet. De nem lehet egy életen át játszani. És miután lehullottak az álarcok, lehet nem marad senkije. Mert mit várhatna, egy anyától aki sohasem tisztelte a saját családját? Aki miután összejött a mostani párjával, azonnal gyengélkedni kezdett a fogamzásgátlótól, amire soha nem volt példa korábban. De mit várhatna attól a férfitól, aki ilyen idősen, vezetőpozícióban dolgozik, mégis egy-két hónap után gyermeket csinál úgy egy nőnek, hogy talán még csak fel sem teszi magának a kérdést, miért nem az anyjával él a fia évek óta? Aki talán azt képzeli, abból áll az apaszerep, hogy toljunk mindent a gyerek alá. Azt gondolom, rendkívül felelőtlenek. Persze lehet hogy tévedek. Igazi nagy szerelem, és vigyáznak majd a gyerekekre. Nem csupán kellékként tekintenek az emberekre, akik azért vannak, hogy tökéletessé tegyék a magukról alkotott képet. Fogalmam sincs róla vajon mit éreznék, ha látnám Őket valahol, mint egy nagy és boldog család, miközben a fiam ott van velük. Azthiszem a helyszínen semmisülnék meg, még akkor is, ha valószínűleg csak színdarabot látok.

Ha lelépek, nincs kihez fordulnia, ha gond lenne. Ha maradok, elhal bennem minden. Ezt napról napra érzem.

Köszönöm a jó kívánságokat!

Ami a bíróságot illeti, nem lett volna okuk másképpen dönteni, mert annak ellenére, hogy megvoltak az anyja maga hülyeségei, kifejezetten gondoskodó volt a gyerekkel. Őszintén szólva, engem is meglepett az anyaszerep, amit utána kellett vállalnom.

Más...

Kérdésre.

Árvaház. Szerintem, gyerekeket nem adnak csak úgy ki pótlás céljából.

Igen, ez igaztörténet. Nem szórakoznék ilyennel. Főleg nem olyan emberrel, aki éppen ebben a cipőben jár. Hiszen van annak éppen elég baja.