Rettenetesen félek a nevelőapámtól! Mit csináljak, hogy ez elmúljon?

Na, itt vagyok. Köszönöm a sok érdeklődést! Hát az volt csütörtökön, hogy az ofőm beszélt a szüleimmel külön, aztán meg úgy, hogy én is ott voltam. Anyunak azt mondtam, hogy mindenkit be szoktak hívni így beszélgetni, nem tudom, elhitte-e. Nagyon izgultam, de már nem annyira, mert tudtam, hogy az ofőm nagyon aranyos volt velem. Szeptember óta az ofőm és nem tudtam, hogy ilyen jó fej, mert én nem vagyok olyan barátkozós, meg kérdezgetős, mint más, soha nem mentem oda szünetben meg ilyesmi és csak most a kolesz miatt, és most kiderült, hogy nagyon jó fej, és ezért nem is féltem annyira, de azért nem volt olyan jó így beszélgetni, hogy a nevelőapám is ott ült. Pedig ott ő is nagyon kedves volt, egyfolytában nevetgélt, meg dicsért, és azt mondta, hogy ő soha nem mondott olyat, amitől nekem félnem kellene, és amikor mondtam, hogy hát amikor a hármast kaptam, akkor azt mondta, hogy ha még egyet hozok akkor lecsatolja a nadrágszíjat például, akkor azon is csak nevetett, hogy ő azt nem gondolta komolyan ez egy olyan mondás csak. Anyu is nevetett, hogy azt hitte, egy okos lánya van, és hogy vehettem én ezt komolyan, ők soha nem nyúltak hozzám egy újjal sem, és nem is fognak. És elmondták, amit nekem is mindig mondanak, hogy kamaszodom, meg túlérzékeny vagyok, és megviselt a változás. Az ofőm meg mondta, hogy engem is meg kéne hallgatni, és a szabályokat közösen kellene hozni, és van amit tök jól csinálnak, de ha nem sikerül alkalmazkodnom, akkor ne legyenek ilyen szigorúak. Igazából sokkal jobb dolgokat is mondott, de nem tudtam mindent megjegyezni, de ez volt a lényeg. Aztán hazafele a kocsiban a nevelőapám már elkezdte mondogatni, hogy minek tömöm tele a tanáraim fejét hülyeséggel, meg anyám is mondta, hogy nem gondolta, hogy ilyen butaságokat beszélek benn, és először velük kellene megbeszélnem, ha bajom van. Otthon meg már azt is mondta, hogy azért könnyű olyannak okoskodni, aki mindig csak mások gyerekét neveli, és a saját házában akkor is ő fogja a szabályokat hozni, és az őt akkor lehet hibáztatni, ha a gyerekei közül valaki börtönbe kerül. Meg ilyeneket. Én meg egy kicsit megint sírni kezdtem, mert olyan rosszul esett, hogy az ofőm olyan rendes volt, velük is, egy csomót dicsérte őket, és most meg ilyneket mond, és kérdezte, hogy mi a baj, és mondtam, hogy semmi, csak én szeretem az ofőmet, anyám meg mondta, hogy igen, okos asszony, nem hiába adott engem oda, mert onnan bárhová bejutok egyetemre. Ez a mániája különben, hogy nekem többre kell vinnem. Szóval attól már legalább nem félek, hogy megver, de valamiért azért még mindig félek, szóval bennem van a baj, mert most már megmondta, hogy nem fog megverni, én nem is tudom tényleg, hogy mi bajom van. De az legalább jó, hogy tudom, hogy az ofő bír engem és jó, hogy el mertem mondani neki, de tuti, hogy az összes többi tanárom közül senkinek, soha nem mondanám el ezeket! Én szeretnék még mindig koleszba menni, de nem tudom, ide mehetek-e később, mert anyám szerintem nem is engedné, hogy innen máshová menjek, és az ofőm miatt is maradnék, bár kilencedikbe már nem ő lesz, kár hogy nem vihetem magamammal egy jó messzi iskolába, az lenne a legjobb. És nagyon köszönöm, akik itt is megvédtek, meg kérdezgettek, ez jó volt, és azóta is sokszor gondolok arra, hogy milyen kár, hogy nincs ilyen nagymamám, aki így megvédene még anyu előtt is, olyan jó lenne, de hát most már mindegy, nem lehet, csak ilyeneken szoktam álmodozni. Jó lenne ha olyan bátrabb lennék, mint az osztálytársaim, akik visszabeszélnek a tanároknak is néha meg a szüleiknek is, de nekem ez nem megy, én olyan kuka vagyok és mindig remegek, meg vörös vagyok meg a hangom is elmegy. Az is kár, hogy nem írhatok le mindent, mert így olyan könnyen kijön minden. Szóval köszönök mindent, de most már ide nem jövök többet, mert mindig félek, hogy valahogy rájönnek, hogy kiírtam a dolgokat, meg egy csomóan úgyse hiszik el, hogy ilyen is lehet, de a többieknek köszönöm!