Terhes vagyok 17 évesen, most mit csináljak?
http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..
Beszélgess vele...
Ő szeretné megtartani, de szerintem neked is jobb lenne egy veled korabeli hasonló helyzetben levő lánnyal beszélgetni, hogy hogyan mondjátok el. Neki is a legnagyobb baja, hogy nem tudja tálalni otthon, segítsetek egymásnak, emrt a fennőtt szóra kevésbé hallgattok, mint egymáséra..
A válaszadók közül itt is nagyon sok a rosszindulatü, vagy a feltételezesekbe bocsátkozó (nem is ismerik a szülőket de már rájuk vetítik saját magukat, hogy ők hogy viselkednének.)
Szerintem mondd el a fiúnak mindenképpen, talán felméria. Súlyát, hogy legközelebb hogy használ ki lányokat, vagy haki is használ húz a f..kára óvszert.
Kicsit meglegyinti a félelem szele hogy csak úgy apuka lesz...mert ez NEM CSAK A TE FELELŐSSÉGED
Szülőknek pedig, gyorsan, nyiltan, egyenesen...aztán nagy levegőt venni, és csendben végighallgatni a kitörésüket, majd megvárni míg lenyugszanak.
Én szülőként úgy venném elő amúgy a fiút ahogy illik...nem kiabálnék vele vagy iylesmi, hogy félre ne értsd, hanem hogy érezze ő is és a szülei is a súlyát a dolgoknak. Mert a lányos szülő jár rosszabbul ilyen helyzetben, viszont a fiú ha hagyják semilyen felelősségtudatot nem fog tanulni.
Nevelési célzattal az ab. felét fizettetném is velük.
Nem vagyok az abortusz híve, de ilyen esetben nem ítélem el...de tartom,mhogy jobb lett volna védekezni:( (és akkor nagyon finoman fogalmaztam)
Biztos, hogy terhes vagy? Hány hetes (utolsó menzesz utolsó napjától számítják)?
Voltál orvosnál?
Kérj segítséget, időben. Nem kell hányi magadtól, mert nem vagy r-banc, csak egy szerelmes tini, aki hibázott. (Mellesleg a pasid is!) Még az is hibázik, aki nem csinál semmit, mert adott esetben a nem-tevés éppen olyan bűn és hiba, mint a hibás vagy rossz cselekvés.
Inkább vállalj be egy-két pofont, sem mint hogy egy életen át egy nemkívánt (és gyűlölt), gyerekkel kínlódj.
Mellesleg anyukád és apukád hibája, hogy nem tanított meg arra, hogy a fogamzásgátlás nagyon fontos a szexben. Ha rettegsz anyukától, és nem tudsz tőle segítséget kérni, akkor különösen ő a ludas - az egész nevelésedben.
Ha végképp nem lehet segítséget kérni tőlük, akkor egyenesen menj a gyámhatóságra. Nem a születendő gyerek, hanem magad miatt. Majd ők segítenek.
Ezelőtt, 26 éve, én is egy ilyen "baleset" alkalmával fogantam. Az én anyám akkor 16 volt.
Apámmal nem voltak jóban. Elég hányattatott gyerekkorom volt ami azt illeti, de ha akkor nem dönt úgy hogy megtart, ma nem élnék. Anyámmal sosem volt kimondottan jó viszonyom, apát nem ismertem. Anya mégis úgy tartja, hogy én vagyok a legjobb dolog amit az életében csinált.
Én nem voltam ilyen szituációban, így csak gondolom, hogy ilyesztő lehet. De ne hallgass az itteni kreténekre...
Olvasgatva a válaszokat, jópár olyan ember írt ide, akik azt sem tudják mit dumálnak, mikor leszólnak téged, és azokat sem értem meg akik egyoldalúan azt mondják vetesd el. Akárhogyan is döntesz, beszéld meg a szüleiddel, gondold át jól. Adj időt magadnak, és a környezetednek hogy megnyugodjatok, és hallgass a megérzésedre.
Én azt tanácsoltam neki , hogy ne hallgasson másra ebben a kérdésben, főleg ne rátok!
HOnnan veszed hogy szerencsém volt, vagy hogy szerencsénk volt? Ezelőtt 26 éve egy kis faluban még tényleg ujjal mutogattak arra aki egy ilyet felvállalt. Pénzünk sem volt.
HOnnan veszed, hogy a kérdezőt a szülei nem támogatnák?
Azért, mert fél megmondani? Én is féltem volna, és mindenki félne egy ilyen helyzettől. Ez még nem azt jelenti, hogy a falra kell festeni az ördögöt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!