Elegem van anyámból! Miért nem hagy már békén?! 14/l

Akkor írok én is, amúgy az 1. válaszoló vagyok.

Nem voltam én olyan régen kamasz, hogy az az idő megszépítse az emlékeimet... :) Elárulok egy titkot: a kamaszok 98%-ának elege van az anyjából/apjából/testvéréből, de úgy általában még önmagából meg az egész világból is. Ilyenkor még közhelynek hallod, de ez tényleg ennek az időszaknak a velejárója.

A pakolás-kutatás is tipikus probléma. Megpróbálsz elkezdeni leválni, függetlenedni, próbálgatod a szárnyaid és a határaid - erős befelé figyelés a jellemző. ÉN vagyok a lényeg, az ÉN érzéseim, az ÉN akaratom, ÉN tudom, mi a legjobb nekem, az ÉN szobám, az ÉN cuccaim. Nálunk is voltak veszekedés abból, hogy anya mindig rendet rakott, a falra másztam tőle.

Ellent mondanék annak a válaszolónak, aki azt mondta, hogy 14 évesen nincs nagyon mit rejtegetned... ez igaz, külső szemmel biztosan így van. Azonban egy 14 éves kamasz máshogyan látja a dolgokat, mást jelentenek neki az őt körülvevő dolgok, a saját kis titkai.

Szerintem egyezzetek meg anyukáddal: rendben tartod a szobádat, te is takarítasz, ő pedig nem pakol. Ha rend van, akkor csak nem akar majd rendet rakni :)

A minden napos ismétlést nem értem... ha nem vagy jó tanuló, akkor tényleg nem árt augusztusban bele-bele nézegetni, hogy ne kiradírozott aggyal ülj vissza a padba, de a minden napos kötelező tanulást túlzásnak tartom.

A szemüveg nagyon fontos dolog, és nem is olcsó. Tanulni tudsz magadtól is, nem kell ahhoz tanfolyam feltétlenül - szemüveget viszont nem tudsz magadnak barkácsolni.

A 2 hetente uszoda + szalonnasütésnek örülj, sokan kénytelenek ennél kevesebben beérni. Legalább szerveznek programokat, próbálkoznak megoldani. Gondolom dolgoznak mindketten, és nem vet fel titeket a pénz.

Anyukádnak sem könnyű, nem áll át egyik napról a másikra az agya. Te változol, hiszen abban a korban vagy, anyukád viszont nem. Neki hozzád kell alkalmazkodni, de hidd el, nem könny, mert óriási különbség van egy kisgyerek és egy kamasz nevelése között.

Próbáld mindig átgondolni a mondanivalód és a tetteid vele szemben, ne cselekedj indulatból, főleg ne hisztizz, ordíts és káromkodj. Ha mégis rád törne ez, akkor kiabálj a párnádba, ugrálj/fuss az udvaron, bokszold meg a takarót, toporzékolj egy sort ott, ahol senki sem lát. Ilyenkor kiereszted magadból a felgyülemlett érzelmeket, de mégsem bántasz meg vele senkit. Hosszabb távon pedig érdemes lenne mozognod ennek érdekében. Nem kell kifejezett sportra gondolni, lehet az akár gyomlálás is - a lényeg, hogy koncentrálni kelljen rá valamennyire, és segítsen kordában tartani az energiáidat.

Első vagyok megint.

Csak egy példát hoznék a saját életemből, remélem érted, mivel állítom párhuzamba.

A bátyám és közöttem 7 év van... ami nem a legszerencsésebb, mert sosem éltünk életünknek ugyanabban a korszakában. Amikor én megszülettem, ő ment iskolába, amikor én elkezdtem az általánost, ő már ment középiskolába. A kamaszkor sem jött ki túl jól: az ő kamaszkorában én még kislány voltam, amikor pedig én léptem bele ebbe az időszakba, ő már kinőtt belőle.

Ekkora korkülönbség, a különböző nemünk és a kicsi lakás nem a legjobb kombináció, ha mintatestvéreket akartak volna belőlünk nevelni. Szerettük egymást mindig is, de leginkább a másik idegein táncoltunk akarva vagy akaratlanul.

Most jön számodra a lényeg: Amikor én 16 éves lettem, a bátyám elköltözött. Nem éltünk együtt, nem kellett a mindennapi gondokon együtt átverekedni magunkat, nem ütköztünk mindig a másikba, nem zavartuk a másik alvását, nem kellett egymáshoz igazítani az életünket. Ha jött haza látogatóba, vagy én mentem hozzájuk (elég gyakran történt mindkettő), normálisan és mélyen el tudtunk beszélgetni. Sokkalta jobb, nyugodtabb és szorosabb a kapcsolatom vele most, mint amikor még együtt éltünk.

Nagyon gyerek vagy, ez már ennyiből üvölt, és anyukád is ugyanezt gondolja.

Ha majd nem kapod fel mindenre a vizet és higgadtan, megfontoltan tudsz dönteni és meghallgatni a másik érveit és VITATKOZNI (nem, nem veszekedni, mert a kettő nem ugyanaz!), akkor lehet, hogy majd anyukád is komolyabban vesz téged.