Kikészít a 18 éves lányom és a 24 éves fiam, mit tennétek a helyemben? 53 éves budapesti anyuka vagyok, akit 3 agyműtét után leszázalékoltak, vagyis: nem dúskálunk anyagiakban.
A férjem egy szelíd ember, aki (velem együtt) mindent megtett azért, hogy a két gyerekünknek „mindene” meglegyen, vagyis első helyen mindig a család állt számunkra. Beláttam mára, hogy túlzottan engedékenyek voltunk, és az általunk helyesnek vélt demokratikus nevelés csak rosszhoz vezetett. A lányunk most fog érettségizni, jó tanuló, de itthon elviselhetetlen, állandóan követelőzik, mivel egy nagyon gazdag társaságba került, akiknek természetes, hogy mindent megvehetnek. Velünk rondán beszél, üvöltözik, ha nem kap meg valamit, beszélni vele nem lehet, mert szó szerint leüvölti a fejünket, semmiben nem segít, állandóan azt vágja a fejemhez, hogy rossz (ennél keményebb jelzőkkel!) anya vagyok. Ha ezt nekem meséli valaki, hogy egy ’gyerek’ a szüleit állandóan terror alatt tartja, el sem hinném. Szerinte neki minden jár, mert ő ugye tanul, így semmit nem kell tennie egyebet. Havonta 25 ezer forintot kap tőlünk (nagy nehézségek árán), amit persze elkölt, úgy, hogy azt üvölti, hogy semmi közöm hozzá, mire. Aztán kezdődik a követelésáradat. Most fejébe vette, hogy fizetősre fog menni az egyetemen, és persze hozzám vágta, hogy kezdjünk el gyűjteni a tanulmányaira. Nem bírom tovább, próbáltam vele leülni megbeszélni a dolgokat, nem járt eredménnyel. A fiunkat pedig, akit - miután többször meglopott bennünket -, nagy nehezen kiraktuk itthonról 6 hónapja, mert érettségi után egy szakmát volt hajlandó elvégezni, és megszerezni az OKJ végzettséget, pedig négy évig járhatott nappalisként tanulni, végig mi tartottuk el. Azért tartom reménytelennek a helyzetet, mert most sem hajlandó munkát keresni magának, vasárnaponként eljön hozzánk, és elpanaszolja, hogy nincs pénze, azt várja, mi adjunk. Csak azért iratkozott be egy OKJ oktatásra, hogy felvehessen diákhitelt, amiből megpróbálja fenntartani magát. De nem jár be tanulni, csak beiratkozáskor járt bent. Nem érti meg, hogy a hitelt vissza is kell majd adni. Nem tudom, mit tegyek, mert semmiben nem hallgat ránk: munkát nem keres magának, nem tanul, közben állandóan azt mondogatja, hogy melyik haverját mennyi pénzzel támogatják otthonról. A férjem nem képes a sarkára állni, mert még mindig azt hiszi, hogy mindennek a megoldása a mi kötelességünk. Én már nem bírom tovább az állandó veszekedéseket, reménytelen vitákat.
Nincs szükségem letolásokra, mert tudom, hogy sok dologban mi (a férjemmel rontottuk el), de a tűrőképességem végére értem, és úgy érzem, akár a halálba is menekülnék, mert nem bírom tovább. Ha van hathatós ötletetek, arra lenne szükségem, mert nincs kihez fordulnom.
válasza:A gyerekeitek miért csak téged szidnak? Nem együtt vezetitek elő ezeket a dolgokat a férjeddel? Ő mit mondott, mikor a lányod ezeket mondta rólad?
Én egyébként nem csodálkoznék, ha a fiatoknak lenne egy öngyilkossági kísérlete (természetesen olyan, hogy nehogy baja legyen) büntetésül, zsarolásul nektek...
Szerintem olvasd el ezt a két könyvet (vannak benne ugyan vallásos utalások, de nem az a lényeg) sokat segíthet:
Kedves 41!
„A gyerekeitek miért csak téged szidnak?”
Ezen én is sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy én vagyok, akinek tálalni kell a gyerekek felé a döntéseket, nekem kell nemet mondanom, a férjem minden konfrontációt kerülő személy, aki inkább mindent ráhagy a másikra, mintsem vita legyen. Általában a döntéseket nekem kell meghoznom, így a döntés felelőssége is engem terhel, evidens módon. Ez sajnos a gyerekeknek nem tetsző dolgok esetén is igaz! Vagyis tőlem kapják a rosszat, az apjuk közben pénzt keres, hogy fennmaradjunk. Szinte alig találkoznak vele, ha igen, akkor is szinte az van, amit a gyerek akar(t). Még ahhoz is fáradt, hogy válaszoljon, nemhogy nemet mondjon. Én megértem a férjemet, minden anyagi teher az ő vállán, amióta én munkaképtelen lettem, ha még lejjebb kerülünk anyagilag, úgy érzi, arról ő tehet, vagyis ez az ő felelőssége.
lemaradt:
Én jóval keményebb vagyok, sokkal többet várnék el immáron a már nagy gyerekektől. Ha a lányunk engem szid, vagy rondán beszél velem, a férjem – sajnos – ráhagyja, ahelyett, hogy jól megszidná!!! Amikor ezzel kapcsolatosan fájdalmamat fejeztem ki neki, azzal zárta rövidre a témát, hogy ő ilyen, mint a fiunk is, ő ilyen, nem képes helyt állni. Szerintem nem is próbálja. Ha legalább megpróbálná a dolgokat, és ha rossz eredménnyel zárna a cselekedete, mellé állhatnánk, ha jól végződne, akkor lassacskán lehetne pozitív élményben része. De ő meg sem képes próbálni! A könyvajánlásokat köszönöm, megszerzem.
válasza:Sajnos, hiába tanul valaki és jó (lesz) egy szakmában, az ÉLET-hez való értés szinte teljes hiánya esetén az egészet kukába lehet dobni. A selejtet az ÉLET szempontjából értem. Adva van egy jó képességű, szép, egészséges ember, akire ránézve azt mondhatja akárki, hogy nagy reményekkel teli. Ám, csak pont a leglényegesebb dologban, az életfelfogásában van nagy zűr, ezért mondjuk drogos lesz, bűnöző lesz, könyörtelen lesz, stb. Ebben az esetben az egész élete el van rontva, az illető működésképtelen, tehát az élet, a társadalom nézőpontjából egy selejt, több kárt okoz mint hasznot, stb.
Az ember életében a dolgok egymásra épülnek, először létbiztonség kell, - ha lőnek rám, akkor bármi áron védenem kell magam. Egészség kell - halálos betegen nincs értelme életpályának, tervezésnek. Majd megélhetés kell, család kell, barátok kellenek, szerelem kell, kikapcsolódási lehetőség kell, hivatás kell, általános társadalmi megbecsülés kell, stb. Ezek a teljes önmegvalósításig EGYMÁSRA épülnek. Ha az egymásra épült rétegekből egy középsőt megszüntetsz, a felette lévők megléte semmit sem jelent, lényegtelen, hogy léteznek-e.
Ha a te életed nézem, a létbiztonság megvan, életedre nem törnek. Az egészség inog, megélhetés inog, családi élet sehol. E fölött már akármi is van, lényegtelen. Eredmény az életben, 10-es skálán 1+0,5+0,5=2. A gyerekeidnél létbiztonság oké, egészség...fogjuk rá, megélhetés két hónap múlva semmi, tehát 10-es skálán 1,5. Ez kábé a hajléktalan kategória, az meg a társadalmi értékmérés alapján a selejt. Más kérdés, hogy ki kerül erre a szintre a saját hibájából és kit lök az élet ide. A gyerekeidnek ezt kellene megérteni, hogy a viselkedésükkel, valójában ezt a selejt szintet célozták meg, ez a hozzáállás erre elég csak. Az egészben a bűn az, hogy lenne rá lehetőségük, de mégis kényelemből, butaságból, makacsságból ezt választják. Vannak rákos vagy rokkant vagy debil emberek, akikben lenne akarat, de a helyzetük miatt lehetetlen a 10-et megcélozni, elérni.
Szóval, ha a gyárban minden alkatrészt beletesznek egy készülékbe, akár működhetne is, de mégsem működik, akkor azt úgy hívják, hogy selejt. Az ÉLET gyárában is így van. Azt meg vagy megjavítják - ha lehet -, vagy kidobják, de egyet nem tesznek soha: nem állítják le a gyártást és nem rendeznek temetést felette. Ha így tennének, akár be is zárhatna a gyár. Sehol nem látni a természetben, hogy egy tragédia megakasztotta volna az élet folyását, legfeljebb másként működnek utána a dolgok, de működnek. Nem humánus az evolúció, de senki sem ígérte hogy az. Ezért mondom azt, a problémát vagy megoldani kell, vagy ha az nem lehetséges, át kell lépni rajta.
A ti utódaitoknak akkor van értelme, ha nekik is lesz utódjuk és így tovább. Ezzel a hozzáállással, ami nekik van, a Jóisten irgalmazzon a ti unokáitoknak.
válasza: válasza:Jó, hogy léptetek!
Normális, hogy így viselkednek. Ez a folyamat része.
Aztán majd helyre rázódnak.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!