Kikészít a 18 éves lányom és a 24 éves fiam, mit tennétek a helyemben? 53 éves budapesti anyuka vagyok, akit 3 agyműtét után leszázalékoltak, vagyis: nem dúskálunk anyagiakban.
A férjem egy szelíd ember, aki (velem együtt) mindent megtett azért, hogy a két gyerekünknek „mindene” meglegyen, vagyis első helyen mindig a család állt számunkra. Beláttam mára, hogy túlzottan engedékenyek voltunk, és az általunk helyesnek vélt demokratikus nevelés csak rosszhoz vezetett. A lányunk most fog érettségizni, jó tanuló, de itthon elviselhetetlen, állandóan követelőzik, mivel egy nagyon gazdag társaságba került, akiknek természetes, hogy mindent megvehetnek. Velünk rondán beszél, üvöltözik, ha nem kap meg valamit, beszélni vele nem lehet, mert szó szerint leüvölti a fejünket, semmiben nem segít, állandóan azt vágja a fejemhez, hogy rossz (ennél keményebb jelzőkkel!) anya vagyok. Ha ezt nekem meséli valaki, hogy egy ’gyerek’ a szüleit állandóan terror alatt tartja, el sem hinném. Szerinte neki minden jár, mert ő ugye tanul, így semmit nem kell tennie egyebet. Havonta 25 ezer forintot kap tőlünk (nagy nehézségek árán), amit persze elkölt, úgy, hogy azt üvölti, hogy semmi közöm hozzá, mire. Aztán kezdődik a követelésáradat. Most fejébe vette, hogy fizetősre fog menni az egyetemen, és persze hozzám vágta, hogy kezdjünk el gyűjteni a tanulmányaira. Nem bírom tovább, próbáltam vele leülni megbeszélni a dolgokat, nem járt eredménnyel. A fiunkat pedig, akit - miután többször meglopott bennünket -, nagy nehezen kiraktuk itthonról 6 hónapja, mert érettségi után egy szakmát volt hajlandó elvégezni, és megszerezni az OKJ végzettséget, pedig négy évig járhatott nappalisként tanulni, végig mi tartottuk el. Azért tartom reménytelennek a helyzetet, mert most sem hajlandó munkát keresni magának, vasárnaponként eljön hozzánk, és elpanaszolja, hogy nincs pénze, azt várja, mi adjunk. Csak azért iratkozott be egy OKJ oktatásra, hogy felvehessen diákhitelt, amiből megpróbálja fenntartani magát. De nem jár be tanulni, csak beiratkozáskor járt bent. Nem érti meg, hogy a hitelt vissza is kell majd adni. Nem tudom, mit tegyek, mert semmiben nem hallgat ránk: munkát nem keres magának, nem tanul, közben állandóan azt mondogatja, hogy melyik haverját mennyi pénzzel támogatják otthonról. A férjem nem képes a sarkára állni, mert még mindig azt hiszi, hogy mindennek a megoldása a mi kötelességünk. Én már nem bírom tovább az állandó veszekedéseket, reménytelen vitákat.
Nincs szükségem letolásokra, mert tudom, hogy sok dologban mi (a férjemmel rontottuk el), de a tűrőképességem végére értem, és úgy érzem, akár a halálba is menekülnék, mert nem bírom tovább. Ha van hathatós ötletetek, arra lenne szükségem, mert nincs kihez fordulnom.
Egyetértek az előttem válaszolókkal.
A 25.000.- Ft sok zsebpénznek, a nincsből nem lehet adni.
Túl engedékeny voltál, ezért nőttek a fejedre.
Én Intersparban dolgozom. Nyáron diáklányok és fiúk dolgoznak itt diákmunkában. Árufeltöltő, vagy pénztárosi munkakörben.
Van olyan kislány, aki csak hétvégeken dolgozik, mert hét közben tanul. Nagyon sokan így keresik meg a pénzt az egyetemi tanulmányaikhoz.
Vége lesz az iskolának, el kell zárni a lányod elől a pénzcsapot. Ha kell neki pénz, keresse meg.
Mekibe ne menjen, mert ott kedvesnek, barátságosnak, udvariasnak, elnézőnek kell lenni a kedves vásárlóval, őt onnan hamar ki fogják tenni.
Állj a sarkadra, ne engedd, hogy hisztizéssel terrorizáljon.
Ilyen helyeken, mint a Tesco, az Interspar stb. mindig keresnek diákot. Meg kell érdeklődni az áruházban, melyik diákszövetkezetnél kell bejelentkezni.
Iskolalátogatási igazolást kell vinni ahhoz a diákszövetkezethez, amelyikkel az adott áruház kapcsolatban áll, ezt neki még a mostani iskolájában kell kérnie.
Pl. az Interspar a Fürge Diák-kal áll szerződésben.
Itt regisztrálják a lányodat, mint munkakereső, amint van munkalehetőség, kiközvetítik.
Itt a nagyobb városokban lehet böngészni a hirdetések között:
Fiam ennél a diákszövetkezetnél jelentkezett, és így került az Intersparba 4 és fél évvel ezelőtt.
Kérdezed hogy lehet rábírni őket a munkára.
Ha nincs pénz, akkor valamiből finanszírozni kell a dolgait. Előbb utóbb majd rájön( inkább utóbb, mert előbb majd zsarol, sír, hisztizik, fenyegetőzik stb) hogy valahonnan pénzt kell szereznie és nem lesz választása.
Írják hogy majd elmegy a barátaihoz. biztos így lesz, de azok nyakán sem élősködhet, előbb utóbb ott is kimutatja a foga fehérjét, és szerintem a szülőkön kívül senki nem fogja eltartani ingyen. Szóval ha megy akkor segíts pakolni neki és ne mutasd hogy fáj, ne sírj, csak azt mond neki, hogy ha megváltozik akkor visszajöhet, ha képes tisztelni, szeretni visszajöhet. Szóval így vagy úgy csak a munka fog maradni neki.
A lányt még helyre tudjátok rakni. Írtad, hogy jól tanul, tehát valami jövőképe lehet hogy van legalább.
Amikor leülsz vele megbeszélni, hogy mi legyen, akkor mutasd meg neki, hogy egy hónapban mire mennyi megy el. valószínűleg értelmes csaj ha jól tanul, csak rosszul neveltétek. A 25000 nagyon durván sok, én sosem kaptam ennyit, pedig jól álltunk anyagilag.
Egy közös részletes havi költségelemzés után csökkented a havi 25 ezret és utána mehet a hiszti, akkor sem adsz többet.
Ki azért ne dobd, főleg amíg rendesen tanul, mert a nevelésben ti is ludasok vagytok, szerintem helyre is kell hoznotok, hogy ne olyan élete legyen majd mint a bátyjának. Állíts fel szabályokat és a férjeddel közösen tartsátok be őket.
A fiú: ilyen nekünk is van a családban, de ott pszichés problémák vannak. Valamilyen személyiségzavar... Ez biztos nem áll fent? Ha nem, akkor meg ne engedj a zsarolásnak, küldj neki emailben állásajánlatokhoz linket és mallé magyarázd el, hogy ti is dolgoztok, nektek sem csak úgy jön a pénz.
Olyan nincs, hogy demokratikus nevelés.
Az azt jelenti, a szülő lemegy olyan hülye értelmi szintre, mint a gyereke, hülyék parancsolgatnak és viselik el egymást.
Nézd meg a nagy családunkat, az országot. Ide vezet a demokrácia, amikor a nagymamának is olyan szavazati jogot adnak, akinek fingja sincs az egészről, csókolgatja az éppen regnáló miniszterelnök kezét, mert az milyen jó ember. Vagy rohan a multihoz odaadni az összes nyugdíját, mert kap pontokat a füzetébe, és viszik ki a pénzt az országból, ahogy a gyerekeid hordják szét a családi kasszát. Amíg vannak okosok és hülyék, felelősségteljesek és felelőtlenek, addig nincs demokrácia. Diktatúra van!
Ha majd a gyerek felnő hozzátok, akkor lehet átmenni demokráciába. Ha nem volt diktatúra nálatok, akkor most bevezetni, amikor már éppen demokráciának kellene lennie? Ez olyan mindent fordítva csinálás, rossz vége lesz.
Mit lehetne tenni? Olyan, mint a leégett étel, szinte semmit, vagy kipiszkálni belőle valami ehetőt, vagy kidobni az egészet, de tovább a gázon sütni semmi esetre sem.
Ha nekem azt mondaná, rossz anya vagyok, akkor azt válaszolnám, legyen igazad kislányom. Kidobálnám a cuccait az ablakon és lecserélném a zárat, kjelenteném, hogy ki van tagadva. Egoista megoldás, de itt már az a tét, hogy a szülőket a szó szerint sírba viszi-e a rohadt kölök, vagy sem.
Csak, hogy tisztázzuk a fogalmakat: [link]
A több tipológia is van, a következetes nevelés felel meg a demokratikusnak, míg a kérdező demokratikus helyett megengedő nevelést alkalmazott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!