Utálom a szüleimet, de közben sajnálom őket. Mit tegyek?

10-es: de jó volt olvasni a hozzászólásodat!

Főként azt, hogy az unoka hogyan élné meg, ha a nagyszülőkkel nem találkozhatna.

Ritkítani persze kellene a látogatásukat, mert a túlzás az túlzás. De megtiltani semmiképp.

És az unokájukat biztosan nem fogják bántani.

11-es vagyok: azt még hozzátenném, hogy régen, az én gyerekkoromban is, az volt a nézet, hogy a verés jót tesz a gyereknek. Móresre kell tanítani, mondták. A kérdező szülei is biztosan azt hitték, hogy ez a jó.

Engem soha nem vertek, de az én szüleim ritka korszerűen gondolkodtak. Szerencsém volt. De az osztálytársaim közül majdnem mindegyiket verték.

Nem érdekel, hogy min mennek keresztül, 10-es! A bántalmazott gyereknek ehhez nincs köze! A bántalmazói felnőttek voltak!

Az unokáknak rossz, ha nem láthatják a nagyszüleiket? Nem, az unokáknak akkor rossz, ha azt látják, hogy a szülő utálkozva és félelemmel engedi be őket! Merthogy a gyerek azt kiválóan leveszi! Ha valaki nem ért a pszichológiához, az pont te vagy, nem tudom, miféle nemlétező tudásra vagy olyan büszke! Bagdibellát nézed a jutúbon?

Ha mondjuk meggyilkolnák egy családtagodat, tessék, gondoljál bele, szánj rá időt, akkor is megbocsátanál, merthogy az neked milyen jó lesz?

Nem nem Bagdibellát nézek, hanem pszichológiát tanultam. És ezzel is foglalkozom.

Úgy látom neked fogalmad sincs a pszichológiai folyamatokról. Sebaj! De legalább ne osztanád itt az észt!

És igen, ha meggyilkolnák egy családtagomat, akkor is az lenne a legfontosabb, hogy megbocsássak, mert nem a gyilkosnak rossz az ha haragszom rá, hanem engem emészt fel és nekem lesz rossz tőle az életem.

Nagyon nem érted te a pszichológia a működését! Ráadásul valami elemi harag és düh jön az irományodból. Tán csak nem téged is bántalmaztak és nem tudsz megbocsájtani?

Hol tanultál te pszichológiát, 15-ös? Ha valóban pszichológiát tanultál volna, nem ítélkeznél és rágalmaznál, diagnosztizálnál ismeretlenül, mi sem áll távolabb a pszichológiától! A kérdés nem rólam szól, nem adtam neked engedélyt az indulataim elemzésére. Ha véleményed van róla, megtartod magadnak.

Hát nem, engem nem bántalmaztak olyan szinten, mint a kérdezőt és egy csomó más embert, annak saccra a 10%-ányit, de aki megérdemli a haragomat, annak bizony nem bocsátok meg, és ettől én nem érzem magam rosszul, sőt! Nem vagyok se Teréz anya, még kevésbé Jézus Krisztus, se buddhista. Mindenkihez úgy állok hozzá, ahogy neki jár. A kifejezett harag nem rombol, "pszichológuskám", nekem a legkevésbé se lesz attól rosszabb az életem, (Ezzel foglalkozol? Konkrétan mivel, mert az nem jelent semmit, hogy "ezzel"!) a belső rágódás, na az igen. Márpedig megbocsátani nem lehet a többévtizedes bántalmazást szándékosan, kivéve ha az embernek olyan a vallási meggyőződése. Ha magától az idők során megbocsát, jó. Ha nem, akkor meg kell szüntetni a kapcsolatot, és a probléma nem létezik többet.

Kérdező, mondj nemet! Addig, amíg nem késő! Még most is bántalmaznak! Még most is az a bántalmazott kisgyerek vagy! Ne halogasd a pszichológust!

Kérdező

Teljesen normális, hogy nem akarod a haragodat elengedni, mert annyira mélyen a tudatalattidban van ez a működés, hogy tudatosan nem is fog menni.

Nem kellenek hozzá a szüleid, hogy meg tudj bocsájtani nekik.

Jelenleg, ahogy leírtad a határaidat sem tudod meghúzni.

Amiket leírtál teljesen tipikus dolgok a bántalmazott és traumatizált embereknél.

Azért akadsz ki, mert ilyenkor bekapcsolnak a gyerekkori sérelmek amiket nem tudsz kezelni.

Ha sikerül ezeket feldolgozni, akkor menni fog a határok meghúzása is.

Én magam is ugyanezeken mentem keresztül. Volt amikor anyámmal azért ordibáltam, mert az előszoba közepére tette a vödröt a felmosáshoz én meg belerúgtam, mert nem vettem észre. Persze őt okoltam ez miatt is.

Legalább 4-5 olyan terápiás esetemet tudom ami anyámhoz köthető traumák érzelmi megoldását hozta magával.

Anyám nem változott, de most már meg tudom szabni a határaimat és tudok neki nemet mondani. Illetve meg tudom vele beszélni a dolgokat és nem a gyerekes sértődésen keresztül látom ezeket.

Volt egy esetem egy ismerős hölgy. Korábban 3 évig nem beszélt az anyjával. Én valamikor ekkor ismertem meg. Amikor hozzám eljött, akkor már beszélő viszonyban voltak, viszont nem szeretett az anyjáékhoz menni.

Egy hónap múlva megkérdeztem, hogy mi változott nála és azt mondta, hogy nagyon sok minden, nem csak az anyjával kapcsolatban, hanem a munkájával kapcsolatban is. Az anyjával kapcsolatban azt mondta, hogy ott a helyzet változatlan az anyja viselkedését illetően, viszont őt már ez érzelmileg nem érinti meg úgy ahogy korábban. És ez a lényeg, hogy a benne lévő haragot, dühöt el tudta engedni és már nem érinti meg érzelmileg az anyja viselkedése. Vagyis a saját nyugalmát tudja megőrizni.

Van egy könyv a Mérgező szülők, az abban leírt technikák tudnak neked segíteni. De szakember segítségét is mindenképp javaslom!

A fent leírt dolgok egyikéhez sem kell a szülő vagy, hogy a szülők viselkedése megváltozzon, csupán te kellesz hozzá, illetve a szándék és a kitartás, hogy meg akarj változni.