Miért van kettős mérce a felnőtt anya-fia és anya-lánya kapcsolat között?

Párom apukája már sajnos elhunyt, anyukája egyedül él.

Havonta egyszer szokott szervezni valami programot, ahol csak ketten vannak. Színház, mozi, egy vacsora, vagy valami kis közös dolog.

Ettől egyáltalán nem gondolom őt "anyuci pici fiának".

Csak egy férfi aki szereti és tiszteli az anyukáját.

Na hát én meg erre azt mondom neked h konkrétan én szolok már ferjemndk h menjünk el a szüleihez vagy h hívja fel őket. De nálunk tényleg anyósékkal van a bibi. Nem hiszed el de soha semmit nem érddklödnek sem a férjemről se unokákrol. Én még pszichologushoz is jártam emiatt mert nem tudtam ezt feldolgozni hogy letojnak minket. Nálunk anno nagyon jok voltak a mamák nem ilyen leszarom stílusban nyomták.

Az anyukám nem ilyen ő szereti az unokáit!

Mert legalább annyi féltékeny szutyok meny van, mint elmebeteg némber anyós. Csak erről itt a gyakorin nem lehet beszélni, mindig mindenért az anyós csak a hibás.

Anya-lánya kapcsolat is lehet túl sok, de ez a vejeket kevésbé zavarja, van, hogy akkor sem, mikor már tényleg átmegy az épeszű határokon.

Más téma, de egyébként a javában (tehát nem 18 évesen) felnőttként otthon élő férfiakra is kígyót-békát köpnek itt sokan, hogy micsoda önállótlan mamapicifia mind, de ha egy nő tesz így, akkor szegény biztos nem tud megállni a lábán a mai világban. Ami egyébként számomra egyáltalán nem hihetetlen a mai keresetek és árak, lakhatási helyzet mellett, csak éppen nem értem, ez a férfiaknál miért nem “indok” (bár tulajdonképpen senkinek se tartozik erről elszámolással az illető).

Kérdező velünk hasonló történt. Fiú tesóm van (bátyám). Na, nagyon családcentrikus ember volt mindig!

Úgy alakult az élet, hogy hamarabb lett nekem férjem/ gyerekem stb, mint neki, de még akkor is mindig kereste a társaságunk és a szülei társaságát is természetesen (közös programok, vendégség, nyaralás stb.). Aztán megtalálta a nagy Ő-t, aki az első perctől azon munkálkodott, hogy leválassza a bátyámat a családjáról, mondván, hogy felnőtt emberként miért akarna velünk jönni bárhová is. Ahelyett, hogy az asszony beilleszkedett volna minimálisan a családba, ahová tárt karokkal vártuk amúgy- mindig hívtuk őket, hogy nincs kedvetek ide-oda jönni, lesz születésnap stb. (nem ő fáradt bocsi, nincs kedve). 1 év után leesett, hogy a nőci nem fáradt, csak velünk nem akar programot, és a bátyám ilyenkor szolidaritásból inkább nem jött szintén. Így már évek óta csak akkor látjuk, ha az asszony elengedi. Anyukám beszélt természetesen a bátyámmal, hogy ezt így miért csinálja... de nyilvánvaló, hogy neki most a nő megtartása a legfontsabb. Teljesen elvette az eszét.

És még csak azt se mondhatom, hogy attrocitás érte szegény csajt, mivel nem is ismerjük kb, mert ő nem akar minket megismerni! Csak a bátyámat szeretné kisajátítani. Hogy ne legyen anyuci pici fia. De az ő családjukhoz alap, hogy menni kell latogatni.