A társadalom miért várja még mindig el a gyerekektől (vagy inkább a felnőtt "gyerekektől"), hogy tisztelje a szüleit és tartsa velük a kapcsolatot még akkor is, ha azok toxikusak/nárcisztikusak?
Sosem értettem, hogy miért kellene egy gyereknek tisztelni a szüleit, csak mert a szülei.
Attól, hogy valaki megszül egy gyereket, nem biztos, hogy szülővé is válik.
Sajnos rengeteg a toxikus szülő, akik megkeserítik a gyerekük életét, és ezzel azt érik el, hogy a gyerekük nem akar velük szóbaállni, de azért nagyban elvárja a társadalom, hogy szeresse és tisztelje őket.
Bezzeg a szülő bármit mondhat a gyerekének, bármit a fejéhez vághat, még azt is, hogy mennyire bánja, hogy gyereket vállalt, mert azt lehet. Kit érdekel, hogy megsértődik a gyerek, úgyis hálátlan..
Arról nem is beszélve, hogy amikor siránkoznak az idősek, hogy a gyerekük rájuk sem nyitja az ajtót, nem gondolkodnak, hogy vajon mit ronthattak el a nevelésben, csak azt bizonygatják, hogy ők nagggyszerű szülők voltak, beleadtak mindent a nevelésbe, közben meg nem is.
"A társadalom miért várja még mindig"
Mit mondtál, hol elérhető a statisztika, amibőll ezt leszűrted?
"ha azok toxikusak/nárcisztikusak?"
Á, igen, a két jelenleg divatos szó - amik mögött az esetek többségében egyszerű hiszti áll, nem több.
A tisztelet egy érvpótló szó, amit akkor használunk, ha saját magunk vagy valaki más személyét, véleményét, érdekeit vagy értékrendjét mások személye, véleménye, érdekei vagy értékrendje fölé kívánjuk helyezni.
Nyilván a társadalom a szülőket mindig a gyerek fölé helyezi (főleg a szülők gondolkodtak így), pedig a felnövésnek éppen az a lényege, hogy a szülők nélkül életképtelen gyerekből egy szülőkkel egyenrangú felnőtt lesz. De sok szülő nem hajlandó tudomásul venni, hogy felnőtt a gyereke, mert ettől úgy érzi, hogy nincs rá szükség.
Amúgy meg egy jó családban tényleg szeretik egymást a szülők és a gyerekek, és ebből indul ki a társadalom. Az egyedi eseteket nem ismerik, csak látják, hogy eltér az átlagtól, ezért elítélik.
teljesen egyetértek a kérdezővel. mérgező, narcisztikus anyám van, csak a no contact segített abban h visszanyerjem lelki békém egy kis részét. majdnem sírba tett.
a 10 parancsolat 4. dik parancsolata a tiszteld anyádat es apádat. megelőzi rangsorban a gyilkosságot is. tekintélyelvű a társadalom, és a legkiszolgáltatottabbaknak nincsenek jogai. sajnos ez van.
7-es, de én nem azokra a szülőkre mondom, hogy nárcisztikusak, akik szabályokat állítanak fel a gyereküknek. :D
Sőt, én még nem is hallottam olyanról, hogy egy gyerek azért húzna el otthonról, mert a szülei szabályokat állítanak fel..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!