A társadalom miért várja még mindig el a gyerekektől (vagy inkább a felnőtt "gyerekektől"), hogy tisztelje a szüleit és tartsa velük a kapcsolatot még akkor is, ha azok toxikusak/nárcisztikusak?

Azt gondolom, nem az egész tarsadalom várja el ezt, csak egy része. Főleg az, aki jóban van a családjával és buta ahhoz, hogy megertse, nem minden szülő olyan, mint az övé, ha lát, hall, tud ilyet, akkor is elfogult a sajátjai miatt.

De egyébként nekem is van ebben tapasztalatom. Az én anyam is egy toxikus, kontrollmániás rossz szülő volt, akivel kamaszkoromra már kb. nem is beszéltünk, csak kerülgettük egymast a házban. Kiskoromból sem igazán vanak szép emlékeim. Felnevelt, mert muszáj volt, talán a maga módján szeretett is, de nem tudta kimutarni, meg annyira azért nem szeretett, hogy változtatni akarjon a kapcsolatunkon.

Persze felnőtt fejjel megértem, hogy sz*r élete volt, mert fiatalon kb. a semmire vállalt gyerekeket egy alkohistaval, aki lelépett utána, de ezek az ő döntései voltak. Már az első gyerek utan alkesz volt apám, de csak kellett mèg gyerek. Belekeseredett, csóró volt, küzdenie kellett folyamatosan, utálta az egesz eletet.

De ettöl még az enyémet nem kellett volna tönkrevagnia, rajtam levezetnie. És azt látom, hogy tőlem is elvárná a társadalom egy része, hogy nézzem el neki, hogy egész élwtemben bántott, csak mert sz*r volt neki. Ez nem mentség. A közös ismerősök is meglepődtek anno, mikor szóba jött anyám és megtudták, hogy nem tartom vele a kapcsolatot, hogy dehát miért. Hát anyám nemolyannak ismertek. Mert ő is az a tipikus rossz szülő volt, aki a világnak előadta magat, otthon meg tök másképp viselkedett.

Szóval én nem érzek iránta semmit. Valamikor gyűlőltem, míg tarsadalmi nyomásból tartottam a kapcsolatot vele, és mint a 8-as kommentelőnek, nekem is az hozta meg a lelki beket, hogy no contact lett. A legjobb döntés volt az életemben. Évek teltek el, és azóta már nem is gyakran jut eszembe, közömbös, ha most valaki szólna, hogy meghalt, annyira érdekelne, mint a 20. szomszéd halála.

Igazából én sem értem, mikor hasonló témájú cikkek alá olyanokat írosgatnak, hogy csakaszüleid, felneveltek, blabla. Meg ez a védekezes, anit itt letolnak a kommentelők, hogy te sem vagy tökéletes, bezzeg a gyerekek, jajmertmindenkitoxikus.

Nem értem, miért olyan nagy tabu a rossz szülőseg, miért olyan nehéz elismerni azr, hogy igenis vannak rossz, bántalmazó szülők, akiktől okkal menekülnek a gyerekeik.

"A társadalom miért várja még mindig"

Nem várja el a társadalom, az állítás nem igaz.

Felnőtt ember pedig nem gyerek, saját döntése, hogy mit csinál, nyilván a döntéseiért vállalnia kell a felelősséget, adott esetben a konfliktust is, hiszen mint felnőtt ember lehet véleménye neki és másoknak is.

Tisztelet az ODA-VISSZA kellene működjön, de sajnos még mindig az a helyzet, hogy tekintélyelvű a társadalmunk, ergo a fiatalabb tisztelje az idősebbet, akkor is hogyha az idősebb egy szar alak.

Vagy tiszteld anyádékat, akkor is, hogyha csak megcsinálni tudtak, de felnevelni már nem.

Most őszintén, mit tiszteljek egy olyan nőn, aki gyerekkoromtól kezdve érezteti velem és kimondja, hogy semmire nem viszem majd, mert buta vagyok, egy "hülyegyerek".

Egy négyéves gyerekre hogy mondasz ilyet, ráadásul napi szinten???

Vagy mit tiszteljek egy megalkuvó apukán, aki csak a vállát rántja, amikor elpanaszolom neki, hogy anyám már megint miket mondott rám - nekem.

"Ő ilyen". Hát bsz.meg.

Ja, és igen, a rokonok meg azon pörögnek, miért nem látogatom sűrűbben őket, "szeretnek", stb. stb, és én vagyok a szemét, amiért felnőtt létemre meghúztam a határaimat.

Oh, várj, ők látták a mézesmázos felszínt - amikor megy a jópofizás, a cukimuki, ölelgetés, meg a f.om, de azt nem tudták, hogy otthon a négy fal között mi a helyzet.