A lányom az egész fizetését elszórja, hogyan lehet erről leszoktatni egy már felnőtt embert?

"Tőlem és a férjemtől mindig a spórolást látta, én inkább sajnálom magamra a pénzt. Mindig tanítottuk a tudatosságra, ezért sem tudom megérteni ezt a jelenséget nála."

A spórolás,meg az önsanyargatás,a közelébe sincs a pénzügyi tudatosságnak.

Kérdés a lány szemszögéből: "te neveletlen, spórolni nem tudó, felelőtlen csitri, költözz el, ha ennyire tudod szórni a pénzt."

Birkák. Hogy itt már tényleg egy normális válasz sincs. 8 általános azért megvan??

Akkor tegyük helyre a dolgokat:

1. Ez a fajta pénzköltés nem normális, hanem szokásos. Ettől még reálisan nézve egyáltalán nem normális, de kb mindenki így csinálja, akinek van rá pszichológiai oka.

2. Többségében a nők csinálják, mert (én is) mi vagyunk a leginkább elcsábíthatók, érzelmességünk okán.

3. Pszichológiai ok lehet az valóban, ha a szülő kuporgat. Ettől még NEM LESZ igénytelen, hiába próbáljátok támadni a kérdezőt, csak neki ilyen a biztonságérzete, hogy ennyire spórol, és így érzi a családját biztonságban. S ezt hadd tegye már meg mindenki felcímkézések és megbélyegzések nélkül szabadon, főleg ha nem is a családján, hanem saját magán spórol. Ez igazán szép tőle, nemes cselekedet.

4. Viszont az így felnőtt gyerek tényleg lelkiismeretfurdallást érezhet a saját költése miatt, hiszen anya meg nem teheti meg ugyanezt, hiszen magán húzza meg, mert különben nem lenne elég a pénz, s amikor kiszabadul és a saját pénzét költi, s végre nem azt érzi, hogy igazságtalan lenne az anyjával szemben a saját költekezése, hiszen ez már saját kereset, akkor bizony bepótolja minden vágyát, és úgynevezetten "dühöng".

Hadházi után szabadon: "tapasztalatból hallottam"

Az én anyukám egyedül nevelt fel, mindig magán spórolt, nekem mindenem megvolt. Szigorúan antialkoholista volt (nem a pénz miatt, amúgy is).

Én meg mit vettem az legelső fizetésemből?

A legnagyobb üveg St. Hubertust.

Azóta ezen röhögünk a családban és az ismeretségi körben.

Nem lázadás volt ez részemről, nehogy azt higgye valaki, én tudom a legjobban, hogy mi volt. Kíváncsiság. Finom volt, megittam, kb 1 év alatt.

Aztán kezdtem örömömet lelni abban, hogy hozzájutok dolgokhoz. Én is "dühöngtem", kiéltem magam. Én nem ruhákban meg sminkekben, mert az annyira nem érdekelt, abból tényleg a legolcsóbb, legalapabb volt mindig, és magamtól, nem anyukám hatására.

Én másra vágytam. Masszíroztatni, utazni, az autómhoz cuccokat. Aztán jöttek a háztartási eszközök, élveztem, hogy mindenből sajátom van.

Aztán vettem egy lakást, és be is rendeztem ezekkel a cuccokkal, és lenyugodtam.

Már nem érdekel a pénzköltés, mert amit akartam, az megvan. Mostmár az érdekel (elég régóta), hogy tartalékom legyen, most erre megyek rá, ebből űzök sportot.

Nem mondom, nehéz volt a pénzszórás után anyagilag helyrejönni, de ez kellett a lelkemnek, pszichémnek. Már nem érzek hiányt. Bepótoltam. Ő is le fog nyugodni.

Ezt már cseszhetitek. Gondolom egyáltalán nem vontátok be otthon a pénzügyek megbeszélésébe, így a leányka is ilyen okos lett.

Leültök és elbeszélgettek vele, hogy milyen tervei vannak hosszú távon nulla megtakarítással, aztán talán a fejéhez kap. Vagy kiteszitek a lakásból, hogy tartsa el magát. Hamar szembeszülne a valósággal.

"22 éves lányom szeptember óta dolgozik. A fizetése egy részét hazaadja"

A lényeg, hogy nem eltartjátok, hanem ad bele a költségekbe.

Ha ennyire nem tetszik a költekezése, akkor maximum többet kérsz tőle és ennyi.

Azt, hogy a fennmaradó összeget mire és hogyan költi lássuk be függetlenül attól, hogy neked tetszik vagy sem az az ő döntése, mert az ő pénze, s ő dolgozott meg érte. Te sem örülnél, ha idegenek, rokonok vagy közvetlen családtagjaid megmondanák hogyan bánj a saját pénzeddel.

Miért érzed kötelességednek beleszólni, hogy mire költi a fizetése fennmaradó részét egy felnőtt ember?

Belead a kajába, rezsibe, akkor?

Amúgy 100% kompenzál, mert pl gyerekként semmit sem kaphatott meg, vagy akkor is nyilván mindenbe beleugattál, mint most is.