Mit tegyek, hogyha a fiam távolságtartó lett velem?

Én gyerek oldalról tudok nyilatkozni.

Apám engem kicsiként is, meg most is kb semmibe sem néz, érzelmi támogatás semmi, cserébe mindenhez véleményt fűz, kéretlen tanácsokat osztogat, stb.

Anyám ezzel ellentétben meghallgat, ha keresem, segít, ha baj van, érzelmileg támogat, ha arra van szükségem.

Apámmal abszolút semmit sem szoktam megosztani, maximum a legalapvetőbb információkat, anyámat már jobban be szoktam avatni a dolgaimba, de őt sem teljeskörűen.

Anyámat ez nem is zavarja, nyilván örül is neki, hogy felnőttként leváltam róla amennyire szükséges, és nem lógok a nyakán 20 éves fasziként.

:DD Aha, szóval semmit nem mondasz, csak előveszed a jaj hát egy szülő sem tökéletes kártyát! Holott, te tettél fel ide kérdést, ergo nyilván a gyerek viselkedésének tisztázásához baromira releváns lenne, hogy te hogy viselkedtél vele anyaként! De nem, arról egy szót sem mondasz, hanem csak róla beszélsz! Na biztos ezért nem beszél veled, mert észre sem veszed magad, hanem rögtön arra tereled a szót, hogy jajjj ő érzékeny!

Nekem nincs gyerekem, érzelmileg elhanyagoló, leszóló, kritizáló anyám viszont volt! És 10 év kellett hozzá, hogy ne legyen állandó szorongásom miatta felnőttkoromra! Fordulj inkább magadba annak érdekében, hogy rájöjj végre, hogy miért viselkedik veled így, ja, és fogadd el! Mert ez nem a véletlen műve.

Jaaaj, ez a "melyik szülő tökéletes" duma a leggázabb lehasítás. A felelősségvállalás teljes hiánya. Az átlag magyar persze ilyen. Jelentsen az átlag bármit is.

Neked magaddal van még nem kevés dolgod. A gyerekedet hagyd békén.

"ha megsimogatom vagy meg akarom ölelni elhúzódik, mintha undorodna tőlem ès sokszor úgy néz rám mintha gyűlölne"

Kisgyerekként megöleltem, simogattam a fiaimat, de így visszagondolva kamaszodásuk elején már ciki volt nekik az "anyáskodás". Szóvá is tették, hogy már nem babák... Felnőtt, már mindkettő, és üdvőzlő puszi van, de nem ölelgetjük, vagy simogatjuk egymást. A kolléganők, barátnők, az más, azok nők a számukra, de én az anyjuk vagyok.

Fogadd el, hogy egy felnőtt férfit nem anyuci kell babusgasson, és az élete nagy dolgait se veled fogja megbeszélni, hanem a barátaival, kollegáival, feleségével/ jövendőbelijével.

Olyasmiről viszont szívesen beszélnek, ami általánosan foglalkoztatja őket. A jó beszélgetőtársat ( az még lehetsz) nem a saját kíváncsisága vezérli, hanem jól tud figyelni, hallgatni.

Üdv. A klubban!

Párom is ilyen az anyjával, nagyon is meg van rá az oka. Amikor összejöttünk nehéz is volt, mert önbizalma semmi nem volt. A családja is hozzájárult ehhez.

Szerintem örülj, hogy heti egyszer átmegy. Nyilván szar, de valaki ennyit sem látogatja a szüleit. A fiús anyák nagyrésze pedig nehezen engedi el a fiát. 26 évesen szerintem ne akard ölelgetni, csókolgatni.