Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Ezzel lehúznak engem a szüleim?

Ezzel lehúznak engem a szüleim?

Figyelt kérdés
Lehet én nem vagyok elfogadó személyiség, nem tudom de az van hogy középsulis vagyok ösztöndíjat kapok mellette az árvaellátásom és ebből a kettőből próbálok mindent elintézni magamnak. Mióta az árva ellátást is kapom mert betöltöttem a 18at, azóta a kaján kívül mindent én veszek meg magamnak. Ez már 9. óta tart hogy mindig kér ha valami nem okés vagy nem úgy jön ki a lépés de akkor még vissza is adta, és nekem nem ezzel van a bajom hogy adok neki sőt nyilván segítek neki hiszen az édesanyám és tudom hogy nem úgy mennek a dolgok mint gazdagéknál. De mostanában nagyobb összegeket is kért hogy majd vissza adja. Hát ebből az lett hogy a húgomnak én vettem meg a csizmát is télre, nyilván az lett mondva hogy vissza adják. Azóta sem láttam természetesen. De sok ilyen történt egyébként főleg az utóbbi pár hónapban és most nem szaros 10 ezer forintról van szó hanem minden alkalommal 15 20ról miközben kolis vagyok. Most éppen az volt hogy a húgomnak rendelnek ruhát szintén a saját pénzéből de ezt meg is értem mert ő találta ki neki kell és megtanulja a pénz értékét is legalább. Nekem kellett volna 3 db felső 9 ezer forintról volt szó és én utaljam egyből a pénzt. Mondtam hogy akkor nemkell mert jogsi előtt állok spórolnom kellene meg én nagyon sokszor adtam pénzt miért kell követelni azt a szaros 9 ezer forintot.Jogos hogy még ő motyog magának vagy nem? Biztos vannak itt tapasztaltabb felnőttek remélem segítetek.

dec. 26. 12:49
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

10#-es vagyok.

+ nagyon fontos a jogosítvány, mert pl. van olyan munkahely, munkakör, ahol alapból kérik.

Tehát okos dolognak tartom.


Ma már vezetni tudni olyan alap, mint úszni tudni.

dec. 28. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:

"az lett mondva hogy vissza adják. Azóta sem láttam." - Akkor ne adj többet.

Ja hogy nem tudsz nemet mondani? Miért? Akkor viszont ne mondd, hogy kölcsön, mondd, hogy szívesen, és ne említsd többet.

jan. 28. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Lehúznak a szüleid?

Nem csak édesanyád él?

jan. 28. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!