Külföldön élők, akik nem mentek haza karácsonyozni, hogy viseli a család? Szülők, hogy viselitek, ha a felnőtt gyereketek külön karácsonyozik?

27. Te biztosan sokkal sokkal jobb ember vagy nálam,ha teljesen ismeretlenül ítélkezel, semmit, de konkrétan ezen a pár soron kívül semmit nem tudsz rólam, a családomról, arról hogy hogyan élem az életem, hogy akarok-e és tud-e fejlődni a személyiségem és hogy milyen anya és feleség vagyok. Arc és név nélkül ocsmányságokat beszélsz rólam, csak azért mert máshol nem tudod kiélni a felgyülemlett frusztrációdat és tényleg sajnállak ha azt gondolod hogy ez segít neked. Őszintén sajnállak.... és a többi anonim tagot, akik azért járnak ide, hogy ez alatt a kérdés alatt(és feltételezem hogy más kérdések alatt is) mocskolódjanak. Nektek ez tényleg örömet okoz?

Szerencsésnek tartom magam, mert évek óta van egy nagyon jó pszichológusom,(többek között anyukám miatt is) aki már rengeteget segített nekem és akinek köszönhetően nagyon sok mindent megértettem, elfogadtam és lezártam, ami a múltamban történt.

De elmondom neked, hiszen nyilvánvaló hogy nem tudod: A személyiségfejlődés nem egy 8 hetes villámkurzus, amire egyszer befizesz és utána életed végéig azzal a tudással majd mindent jól csinálsz :) nagyon sokszor fogod még utána is elkövetni ugyanazokat a hibákat. Szóval tudod ez egy életen át tartó hosszadalmas, döcögős és nehéz folyamat. És én elindultam ezen az úton és jó irányba haladok. Sajnos nem voltam olyan szerencsés, hogy könnyű gyerekkorom legyen és feltétel nélkül szerető szüleim/nagyszüleim legyenek. Akinek ez megadatott, az tényleg minden jó alapot megkapott az élettől. Én sajnos nem. Viszont a teljes kapcsolatmegszakítás és ignorálás sem egy olyan könnyű és egyszerű döntés. Pláne akkor nem, ha az ember születése óta csak az elnyomást, érzelmi zsarolást és különböző manipulációkat élte át a családjában. Nincs jó hozott mintám. Nincsenek szép és boldog gyerekkori emlékeim. Egyszer már összeomlottam és nulláról kezdtem el újraépíteni magam. És mindennél büszkébb vagyok magamra hogy erre képes voltam, és hogy évről évre erősebb és magabiztosabb vagyok. És a gyerekem, aki az életemnél is drágább nekem, soha de soha nem fogja ismerni hogy milyen az amikor nem szeretik őszintén és igazán.

Sajnos nagyon sokan akik "szaporodnak" (lehet, hogy te is... bár remélem hogy neked tényleg nincs gyereked) negyed annyit nem törődnek a gyerekük lelki egészségével, mint én.

Na túl hosszúra sikeredett....de feltételezem, hogy te viszont sajnos nem indultál el még az önfejlesztés útján... Szóval tulajdonképpen én ajánlanám neked, hogy ha ennyi keserűség van benned, hogy örömmel tölt el, hogy másokat alázol, akkor keress egy jó pszichológust (nem szégyen) és kezdj el dolgozni magadon, mert a kommented alapján szinte biztos vagyok benne hogy nálad súlyosabb bajok vannak mint nálam.

Ja és ez volt az utolsó kommentem ide, nem fogok többet reagálni a szándékosan provokáló válaszokra. A többieknek pedig köszönöm a normális válaszokat és további boldog karácsonyt. :)