Furán érzem magamat, amiért az apám új párja az én korosztályom, velem van a baj?
24 éves lány/nő vagyok. Van egy 4 évvel idősebb nővérem és egy 50 éves apám.
Apukám és anyukám korán elváltak, amikor én 6 éves voltam. Viszont mindig szoros kapcsolatom volt az apámmal, jóban voltunk és vagyunk is a mai napig. Anyu után apukám összejött egy másik nővel, aki a saját korosztálya volt. Tőle született egy féltestvérem, aki most 11 éves. Jóban voltam és vagyok is a nővel, nem zavart sosem, hogy apukám vele van. Olyan kicsi voltam, amikor megismerték egymást, hogy természetes volt, kicsit második anyaként is néztem rá. Vele tavaly ment szét az apám, mert összejött egy új nővel. Itt már érettebb fejjel kicsit annak a ténye is megrázott, hogy az apám ismét felrúgott egy családot. De próbálom elfogadni, állítása szerint így boldog. Velünk és a féltestvérünkkel továbbra is szoros viszonyt ápol. Az viszont valamiért nagyon zavar, hogy apám új párja 28 éves, alig idősebb nálam. A nővéremmel egy korban vannak, csak 1 hónappal idősebb nála.
Nagyon nehezen emésztem ezt meg, és fogalmam sincs miért. Nekem is van olyan barátnőm, aki 40-es férfival jár, azt teljesen el tudom fogadni. Azt viszont már nehéz, hogy egy korombeli nő apámmal van, nehezen.
Velem van a baj? Én nagyon szeretem az apámat, de ezt nem tudom bevenni tőle. Szinte ő is a lánya lehetne. 😄
Párszor találkoztunk már, cuki a csaj, nem a személyével van bajom.
Sokaknak fura ez, pedig mennyi ilyen van.
A szembe szomszédunk 56 éves, a felesége 28 és van egy 2 és egy 3 éves gyerekük. A férfinek szép háza van ugyan, de buszsofőr és még csak nem is néz ki jól, borzasztó lelakott. (nem, semmi gond nincs azzal, hogy buszsofőr, csak azért írtam, hogy nem a pénz motiválta a csajt, hacsak nem a szép ház)
Nálunk a rokonságban is volt ilyen házasság, a két testvér között 18 év korkülönbség volt.
Egyik ismerősöm 16 éves, az apja 75 és a féltestvére 46.
Élni, és élni hagyni. A kezétcsókolom-levegőt-vehetek-kegyelmesék világnak vége van.
Ha korkülönbség az ára, hát legyen. Semmi sincs ingyen, a boldogság sem :)
Én is min. 15 évvel fiatalabb suncira fogok lőni. Azok még nem főnökasszony cocák.
Nem, dehogy, nem olyan gyakori jelenség az ilyesmi, szerintem más is hasonlóan reagálna.
Remélem, édesapádnak nem kell majd csalódnia. 🙏
Én nőként is nehezen tudnám elfogadni, hogy a páromnak van két korombeli gyereke. :D Szóval megértem, hogy gyerekeként is nehéz ezt elfogadni.
Nálunk van a baráti társaságban ilyen egyébként, szanaszét szívják a csaj vérét. Néha a "mostoha anyja" is csatlakozik a baráti összejövetelhez, aki fél évvel fiatalabb nála. :D No komment. Amúgy 14 éve együtt van apuka a csajjal, szóval működik és a barátnőmmel is jó kapcsolatot ápolnak, de inkább barátként könyveli el mintsemhogy "mostohaként" tekintsen rá. Azt mondta soha az életben nem tudja megemészteni csak elfogadni és jól meglenni ezzel a gondolattal, mert alapvetően mindenki mindenkivel jóban van, szóval semmi gond a felállással.
De van a társaságunkban fordított felállás is. A pasas 40, a nő 56. A nőnek van már két fiatal felnőtt gyereke, most született unokája. Na itt a srác vérét szívja mindenki, hogy "mizu nagypapi?". :D Amúgy őket is szeretjük, jók ők így egyben, de furik ezek na...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!